Menu
in , ,

Családi összhangzattan a Szarvasi Zeneakadémián

Ha október, akkor a zenét kedvelők bizton számíthatnak a Szabados-Tóth család koncertjére. Így történt ez az idén is, ám ezúttal nem a Tessedik Sámuel Múzeumba, hanem a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola otthonába, a Fő téri Általános Iskola dísztermébe szólt a meghívó.

A szombat délutáni családi koncert előtt Szabados-Tóth Gábort kérdeztük, milyen családban zenélni:

– Nagyon jó. Vélhetően egyformán gondolkodunk valamennyire, ami azért megkönnyíti. Már csak azért is, mert a klarinétosok, ők, mi, mindannyian ugyanannál a tanárnál tanultunk egyészen végig, az egyetemig. Ez nagyban könnyíti az együttjátékot, mert gondolkodásunk nagyon-nagyon hasonlít.

Azért a közös gyakorlásokra, ha kevesebbre is, de szükség van, de az, hogy a család tagjai Szarvason, Szegeden és Budapesten élnek, nem könnyíti meg ezek megszervezését, árulta el a kvartett vezetője, akit felesége, az est háziasszonya, Szabados-Tóthné Kozák Ilona a kvartett tagjai, László, Bálint, ifjabb Gábor után úgy mutatott be, mint a “legifjabb” Gábor.

Szabados-Tóthné Kozák Ilona Babits Mihály A második ének című versének következő négy verssorával köszöntötte a hallgatókat:

Mindenik embernek a lelkében dal van
és a saját lelkét hallja minden dalban.
És akinek szép a lelkében az ének,
az hallja a mások énekét is szépnek.

– Ezekkel a sorokkal ajánlom szeretettel ezt a családi koncertünket Szarvas városának, ahol élünk, a Chován Kálmán Zeneiskolának, ahol több évtizede tanítunk, és ahol a gyerekeink elindultak a pályájukon, a családunknak, a barátainknak, az ismerőseinknek, mindenkinek, akinek számára fontos a zene – mondta az est háziasszonya, hogy a bevezető Star Wars főcímdal után átadja a termet a ragtime, tangó, népzene, magyar zene, és a klasszikus dallamoknak.

A főszerepbe a 20. század terméke a filmzene került az idén. A műsor nagyobb részét olyan számok foglalták el, miket lehet, hogy nap mint nap hallunk, de amiről nem is gondolnánk, hogy egy filmből mászott a fülekbe, mint például Debussy Clair de Lune darabja.

Klarinétkvartett, zongora, klarinétkvartett, zongora… Utóbbihoz ezúttal is Szabados-Tóth Ilona, és a tavalyi koncert óta vőlegénye, Kulcsár Kristóf ült.

Exit mobile version