Menu
in , ,

Megkezdődött a báli szezon Szarvason

Már hagyomány, hogy Szarvason az éves báli szezont a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium és a Szarvasi Vajda Péter Alapítvány bálja nyitja meg. 2017. október 14-én rendeztük meg immár ötödik alkalommal a gimnázium tanulóinak támogatására szervezett eseményt. Minden évben az Árpád szálló dísztermében kerül megrendezésre a bál.

Hívó szavunkra szép számmal jelentek meg szülők, támogatók, érdeklődők ezen az esten, hogy jelenlétükkel, támogatásukkal hozzájáruljanak tehetséges tanulóink versenyeztetéséhez, jutalmazásához.

Az előző évhez hasonlóan a műsorvezető szerepét Fodor Mariann Vajdás öregdiák vállalta magára. Az est a vendégek köszöntésével kezdődött. Először Ördögh Endre, orosházi lelkész, az igazgatótanács elnöke köszöntötte az est vendégeit, majd Babák Mihály polgármester úr köszöntője hangzott el. Kitajkáné Szántai Mária igazgató asszony mondott köszönetet a támogatóknak és bemutatta az alapítvány kuratóriumának új elnökét, dr. Hankó Ferencet.

A gimnázium tanulóinak műsora következett. Mindenki nagy izgalommal várta tanulóinkat, akik hetek óta erre az alkalomra készültek. Először a Zima János által vezetett Vajda Band zenélt, melyben tehetséges zenészeink léptek fel: Hodálik Hanna 12.B és Ábrahám Rella 11.B – fuvola, Dombi Bettina 11.B – billentyű, Himer Tünde 9.A – szaxofon, Gruner Benedek 11.B – dob, Zima János 11.B, Filip Dániel 10.C, Tóth Zoltán 11.B – klarinét, valamint Himerné Duló Erika szülő – basszusgitár.

Nagy várakozás övezte Mulholland Sadie műsorát. Sadie három dallal kápráztatott el bennünket. Hogy tehetséges, az nem kétséges. Nem véletlen, hogy tanulmányait a zene irányában, Cardiffban szeretné folytatni. Kívánjuk, hogy álma teljesüljön!

A bált iskolánk frissen alakult tánckara nyitotta meg egy palotással. A palotás mindig közkedvelt tánca volt a báloknak, ezért esett a választásunk ebben az évben erre a táncra. A tánckar párosai voltak: Urbancsok Anett – Sebők László, Takó Liliána – Litauszki György, Gyekiczki Fanni – Fazekas Levente, Terhes Anna – Radics Attila, Király Enikő – Hankó Gergő, Hodálik Hédi – Mulholland Alexander.

Mint minden évben, most  is a Turul Kisvendéglő készítette a finom vacsorát. Aki egy kis desszertre vágyott, választhatott a Pötyi Cukrászda kínálatából, illetve válogathatott a finomabbnál finomabb koktélok közül.

Miután mindenki jól lakott, következhetett a tánc! A zenét a Black Five zenekar szolgáltatta az elmúlt évekhez hasonlóan.

A nagylelkű és nagyszámú támogatók jóvoltából nagyon sok értékes tombolatárgy gyűlt össze, amit két körben sorsoltunk ki.

Egy jó hangulatú, sikeres estét tölthettünk el együtt az alapítványunk támogatóival, szülőkkel, barátokkal.

A tanulóink nevében köszönjük az odafigyelést, a támogatást, a sok-sok  felajánlást!

Mészáros Tünde

Exit mobile version