Menu
in ,

Bejárás a Kacsa-tónál: tervekkel a zsebben, egyelőre forrás nélkül

A szokásosnál nagyobb érdeklődés övezte az önkormányzat testületi ülés előtti bejárását. A képviselők mellett ezúttal pártok és helyi civil szervezetek tagjai is kíváncsiak voltak a Kacsa-tavat érintő fejlesztési elképzelésekre. Az elkészült terveket stílszerűen két fa között kifüggesztve lehetett alaposabban szemügyre venni, miközben Babák Mihály polgármester és Janurik György tervező a részleteket osztotta meg az érdeklődőkkel.

Indoklásként elhangzott, ez a terület a háború előtti és utáni évtizedekben is fontos pihenő-övezetét képezte a településnek. Ezeket a hagyományokat szeretné folytatni az önkormányzat, abban bízva, hogy a jövőben ismét egyre többen fedezik fel itt a kikapcsolódási lehetőségeket, és a turisták számára is új színtér nyílik meg.

– A lényegen nem kell változtatni. Továbbra is legyen adott az üdülési lehetőség, a Körös-part, a rendezvényeknek pedig egy állandó épület. Egy-egy városi esemény esetén ugyanis mindig sátrat kell állítani, ill. elektromos áram és kiszolgáló helyiségek is kellenek. Szarvas Város Barátainak Köre is végigjárta már ezt az utat a mobil vízi színház esetében. Minden évben bajjal, gonddal járt, ezért a város úgy döntött, hogy megépíti a Vízi Színházat. Most is ez a célunk – vázolta a rendezvénycsarnok építésének mozgatórugóját.

– A szabad strand, a kiszolgáló épületek és a röplabdapálya kihasználtsága nyáron bombasiker volt. Ebből is jól látszik, hogy érdemes ezt a területet tovább fejleszteni – érvelt a folytatás mellett Janurik György felelős tervező. – A terület történelmi múltját is igényként határozták meg, nevezetesen, hogy jelenítsük meg a valamikori vár képét. Ezt stilizált módon tettem meg, aminek a továbbfejlesztése majd csak akkor történik, ha a projekt elérhető közelségbe kerül.

Emellett a jelenlegi járdát díszburkolatra cserélnék, a földútra pedig kiselemes térkő borítás kerülne. Ezen a területen kapna helyet hét közművesített faház, a tervezett közösségi épületet pedig – követve a szokásrendet – azon a részen építenék fel, ahová a korábbiakban a városi rendezvények idején a sátor került. Az épület alapterülete 345,2 négyzetméter lenne. Az út összekapcsolódna az Történelmi Emlékút stációival, valamint a tó teljesen körüljárható lenne. Az elképzelések között szerepel egy futóút, három móló, egy gyalogos híd és egy szökőkút kialakítása is, a vízminőséget pedig mederkotrással javítanák. A gyermekek számára játszóteret létesítenének, a felnőtt korosztály igényeit pedig fittness játszótér szolgálná ki.

A tervezet szerint fásítás is történne, amely csökkentené az esetleges hanghatásokat, valamint mintegy 2100 négyzetméteren parkolókat alakítanának ki. Gondoskodnának továbbá a terület védelméről is, amelyet elektromos kapu látna el.

A település polgármestere szerint egyedüli konfrontációra a hanghatások adhatnak okot. Ezzel kapcsolatban ígéretet tett, hogy nem bővülne a Kacsa-tóhoz illeszkedő rendezvények köre. Mindössze az augusztus 20-ával, néhány sportversennyel és a Szarvasi Horgász-és Halas Gasztronómiai Napokkal kellene számolni.

–  Ez semmivel sem jelent több zajforrást, mint amennyi elengedhetetlen. A terv ennek a területnek a kihasználásáról, kompletírozásáról, stafírozásáról szól. Senkinek sem szeretnénk az idegeit borzolni, és a funkcióváltás után sem zavarnánk a mögötte található jelenős, és elég sűrűn beépített rész nyugalmát – nyomatékosította Babák Mihály.

A fejlesztés pályázati költsége bruttó 533 millió Ft. Első körben TOP-os forrásból – Terület-és Településfejlesztési Operatív Program – nem sikerült a támogatást elnyerni, de az önkormányzat nem tesz le róla. A következő, tavaszi fordulóban újra benyújtja igényét, ill. adott esetben megpróbálja központi költségvetésből megvalósítani.

Exit mobile version