Menu
in , ,

Megvívták első nemzetközi tornájukat a szarvasi jégkorongozók

Szombaton Szegeden rendezték meg a Dél-Alföldi Régió Nemzetközi Jégkorong Tornát, ahová a Szarvasi Jégkorong Sportegyesület U10-es csapatát is meghívták. A tornán a Szeged, Kiskőrös, Szabadka három-három, Brassó kettő, míg Békéscsaba, Makó, Baja és Szarvas egy-egy csapattal vett részt. A szarvasiak Kiskőrös, Szeged II és a Makó csapataival lettek összesorsolva, ahol mindenki játszott egymással 2×15 percben. Az erőviszonyokat felmérve tudtuk, hogy a Kiskörös és a Szeged csapatai magasabb (A-B) osztályban szereplő játékosokból áll, míg a makóiak a kezdő osztályba (C) sorolhatók, mint mi. A kapusunk Petrovics Soma is csak először állt kapuban, a védőfelszerelését pedig csak szerdán próbálta fel.

Első mérkőzésünket a kiskőrösiekkel játszottuk, ahol a kezdő félidő lámpalázasan indult. A második játékrészre az első sorunknak sikerült eltüntetni az osztálykülönbséget és a védések hatékonysága is látványosan javult. A mérkőzés állását már nem sikerült megfordítani, viszont felvettük a torna ritmusát.

Következő találkozónk a Makóiakkal volt; a csapatot fűtötte a bizonyítási vágy, amit be is tudtak bizonyítani szemet gyönyörködtető játékkal. Kapusunknak pedig összejött az első shot out, azaz nem kapott gólt.

Harmadik összecsapásunk a szintén erősebb és csupa fiúkból álló Szeged ellen volt. Kőkemény, a szabályok határát súroló mérkőzést láthattak a nézők a két gárda utolsó meccsén, ahol a kétosztálynyi különbség is eltűnt. Az adok-kapokból sajnos az ellenfél jött ki jobban és egy góllal többet ütött, mint mi.

A torna egy színpompás eredményhirdetéssel zárult, ahol a gyerekek többek között Szuper Leventétől és Vass Mártontól (a magyar válogatott volt kapitánya) vehették át az érmeket és okleveleket.

Gratulálunk a szarvasi csapat tagjainak, akik megmutatták, hogy akarattal és szívvel át lehet lépni a határokat. További sok hasonló sikert és élményt kívánunk nekik!

A csapat tagjai: kapus: Petrovics Soma
1. sor: Czigléczki Barnabás, Csengődi Péter Keve, Molnár Örs
2. sor: Opavszki Lara, Kepenyes-Darida Zoé, Kohut Villő
3. sor: Patay Panna, Domján Anna, Madács Ákos, Bencze Hunor

Kohut Pál edző

Exit mobile version