Menu
in ,

Egy történelemkönyv születése

2017. november 23-án nyomdába került a Rendszerváltás Szarvason, 1988–1994 című kötet. Szerkesztői ajándéknak szánják, ajándékul Szarvas városának. A Városunk, Szarvas című olvasókönyv után ez már „igazi” várostörténet: tényekkel adatokkal, képekkel, táblázatokkal. Hozzájárulás az egykor megírandó Szarvas-monográfiához.

2015 végén a Szarvasi Krónika szerkesztőségi ülésén terjesztette be dr. Kutas Ferenc a könyv tervezetét, és kérte a terv elfogadását. A tervet elfogadták. A szerkesztők közül Brlás Attila, dr. Lipcsei Imre, Paraszt Attiláné, dr. Reszkető Péter és Tatai László vállalták a szerkesztéssel járó feladatokat. Ezzel megalakult a szerkesztőbizottság, amelyhez később csatlakozott dr. Demeter László, a Szarvasi Krónika Alapítvány Kuratóriumának elnöke is. A felelős szerkesztői feladatokat a továbbiakban dr. Kutas Ferenc látta el. A könyv megjelenését 2016 karácsonyára tervezték.

A munka elkezdődött, de hamarosan el is akadt. Részben azért, mert a Szarvasi Krónika 30. számát kellett megjelentetni, de főként azért, mert a tervezett párttörténeti rész megfelelő fejezetét az egykori alapítók közül csak az MSZP-s dr. Pilishegyi József vállalta. (Tragikus tény, hogy alig egy hónappal a felkérés elfogadása után elhunyt; de hátrahagyta a már elkészült tanulmányát.)

A szerkesztőbizottság egyik tagjának ötlete elhárította az egyik nehézséget. Javaslata szerint fel kell kérni az alapítókat – pártonként – egy-egy csoportos interjúra, ez jelentheti a megoldást. Az ötlet bevált. A Rádió Szarvas tulajdonosának, szerkesztőjének, Dankó Ervinnek a technikai segítségével elkészültek az interjúk. Ezek feloldották az egykori alapítók tartózkodó magatartását; emlékek, dokumentumok, fényképek kerültek elő, ezek alapján elkészült a párttörténeti fejezet. (Az interjúk – szerkesztett formában – hallhatók lesznek a Rádió Szarvas decemberi adásaiban.)

A további fejezetek megírására a felelős szerkesztő „külső” szerzőket – a téma szakértőit, az egykori helyi politikusokat, az események résztvevőit és alakítóit kérte fel. Októberre kiderült, hogy a könyv 1916 karácsonyára nem jelenhet meg, hiszen addigra csak két fejezet, A rendszer, amelyet örök életűnek hittek (dr. Kutas Ferenc), A mezőgazdaság átalakulása (Gyulavári András), valamint az interjúk készültek el. Ezért a kötet megjelenését egy évvel elhalasztották.

Azonban 2017-ben is lassan haladt a munka: a Krónika 31. számának megjelenése, a nyári szünet, egy külső szerző „eltűnése” (Az ipar és kereskedelem változásai c. fejezet megírását vállalta), valamint három, előre nem tervezett írás beiktatása és néhány „túlvállalás” fékezte a munkát. Azonban több „új”, felkért szerző villámgyors munkája és néhány „reggeltől estig” végzett munka (átszerkesztés, lektorálás) segített.

Ez utóbbi dr. Demeter László nevéhez fűződik, aki hatalmas gyűjtő munka anyagait hozta a szerkesztőségbe az utolsó utáni pillanatban. Az egyik a Névmutató volt, amelybe 635 nevet gyűjtött ki a szövegből, ezzel a könyvben megjelenik az akkori helyi társadalom keresztmetszete. A másik: polgármestersége első ciklusának eseménylistája, amelyet négy év testületi üléseinek jegyzőkönyveiből gyűjtött ki. Ebből az adathalmazból a felelős szerkesztővel egy heti közös munkával készítettek tartalmas, olvasmányos írást Az önkormányzat első négy éve címmel.

Itt mond köszönetet a felelős szerkesztő Bődi Jánosnénak, aki az „eltűnt” szerkesztő helyébe lépett, és rövid idő alatt megírta, szakembereket bevonva megszerkesztette Az ipar és kereskedelem átalakulása című fejezetet; dr. Pataki Istvánnak, Szarvas volt tanácselnökének, aki az egykori tanácsrendszerről, dr. Melis János címzetes főjegyzőnek, aki a mai önkormányzatiságról, Bődi Jánosnak, aki az INTEGRÁL-ról két-három nap alatt írta meg cikkét.

A nyomdakész anyag egy nappal a kapott határidő lejárta előtt a nyomdába került. Babák Mihály polgármester támogatási ígérete után minden akadály elhárult a könyvbemutató elől.

A kötet munkacíme véglegessé vált: Rendszerváltás Szarvason, 1988–1994. Hat fejezetben, 265 oldalon, 130 archív kép segítségével mutatja be a rendszerváltás első ciklusában lezajlott változásokat. Csak azokat a területeket érinti, amelyeken döntő változások történtek, és amelyek megváltoztatták az egész ország életét, így a mienket is. Az eddig említetteken túl a választásokról szól még egy teljes fejezet (Brlás Attila munkája.)

A könyvbemutatót 2017. december 15-re tervezik a kötet alkotói. A bemutatót könyvvásár előzi meg és követi, ezen a száz, számozott példányban megjelenő könyvet meg lehet vásárolni kötetenként 4.000 Ft-os áron. Kérésre a vevő (vagy megajándékozott) neve is a sorszám mellé kerülhet.

A részletes és pontos meghívó a Szarvas és Vidéke következő számában jelenik meg, és elhangzik majd a Rádió Szarvas és a Körös Televízió műsorában is.

A Rendszerváltás Szarvason 1988–1994 című kötetet tisztelettel ajánlja karácsonyi ajándékként minden szarvasinak és minden érdeklődőnek

a Szerkesztőbizottság

Exit mobile version