Menu
in , ,

Mézédes közgyűlés

A szombati nap borongós időjárásába fény hozott a Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Körének szokásos karácsonyi ünnepi közgyűlése. Az érkező öregdiákok mosolyogva, boldogan léptek be a jelenlegi gimnáziumi épületbe, örültek a találkozásnak.

A rendezvényen megjelent mindkét legidősebb öregdiákunk: Görgey Endre és Papp László, akik 1939-ben érettségiztek. Mindig nagy szeretettel fogadjuk őket, örülünk, hogy jó egészségben köztünk vannak.

A szépen megterített asztalon mindenkit egy-egy mézeskalácsból készült Luther-rózsa várt bennünket – a gimnázium ajándékaként.

A diákok csodálatos karácsonyi műsora meghitt, örömteli hangulatot teremtett. Hallhattunk énekkari dalokat, gyönyörű verset, zeneszámokat, szólóéneket, fantasztikus citerajátékot. Köszönet az iskola tehetséges diákjainak és felkészítő tanáruknak dr. Lengyel Albertnénak a programért.

Hodálik Pál alpolgármester köszöntőjében méltatta az öregdiákok és a gimnázium munkáját. Megfogalmazta, hogy a gimnáziumban folyó munka egyre magasabb színvonalú, a városnak az az érdeke, hogy az iskola jól működjön. Egykori vajdásként mindent megtesz annak érdekében, hogy a jelenlegi fejlődés töretlenül folytatódjék.

Tóthné Jansik Erzsébet köszöntőjében tolmácsolta Babák Mihály polgármester karácsonyi jókívánságait. Bejelentette, hogy Polgármester úr támogatásának köszönhetően mindenki egy-egy üveg mézet vihet haza a karácsonyfa alá. Minden öregdiák nevében köszönjük az adományt.

Az elnöki beszámoló segítségével a tagok felidézhették az év során szerzett kellemes emlékeket, a közös programok, iskolai rendezvények hangulatát idézték fel a bemutatott képek segítségével. Néma csenddel emlékeztek a váratlanul elhunyt öregdiák társukra, dr. Sindely Pálra.

Az elnök beszámolója után Pécsváradi Antal tájékoztatta az öregdiákokat az önkormányzat által már határozatban támogatott szoborkert megvalósításával kapcsolatos elképzelésekről. A gimnázium udvarán, dr.Nádor Jenő szobra mellett még 3 híres személyiség mellszobra – Boczkó Dániel, Melich János és Raffay Sándor – készülne el, amennyiben az anyagi források ezt lehetővé tennék. Bízunk benne, hogy e nagyszerű terv hamarosan valósággá válik.

Ezután Pécsváradiné Tóth Anikó kért szót és bejelentette, hogy Boczkó Dániel „személyére és nagylelkűségére emlékezve, róla elnevezett díjat kíván alapítani Pécsváradiné Tóth Anikó öregdiák és Pécsváradi Antal tiszteletbeli öregdiák.” A díj gondozója a Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Köre. A tagság tapssal fejezte ki örömét és köszönetét. Nagyszerű, hogy egy további diákok tudunk díjazni kiemelkedő teljesítményéért, „illő magaviselet”-éért.

Kitajkáné Szántai Mária a tőle megszokott pontossággal számolt be az iskolában folyó tevékenységről, eredményekről, tervekről. A vetített képek alapján mindenki egy kicsit részese lehetett a jelenlegi diákéletnek.

Miután a tagság meghallgatta dr. Bakos Jánosné tájékoztatását a Kör jelenlegi anyagi helyzetéről, következett a több mint tíz éve alapított sorozat, az Én is voltam vajdás diák…

Most Dr. Lóránt Gyula, 1955-ben érettségizett öregdiák gondolatait hallgattuk meg. Beszámolt arról, hogy milyen sokat jelentett neki az a szellemiség, amit a Vajda Péter Gimnáziumban kapott azoktól a tanár egyéniségektől, akik őt tanították. Kiemelte Hantos tanár úr nagyfokú empátiáját, Szőnyi tanár úr fanyar humorát. Margócsy tanár úr szellemességét, valamint Ica néni, Gitta néni nagyságát. A tanárok által közvetített őszinte becsületesség, a diákok iránt érzett szeretet kísérte őt egész életútján. Az egyik legszebb hivatást, a gyógyítást választotta, orvosként 72 éves koráig a beteg emberek szenvedéseinek megkönnyítéséért, gyógyulásáért dolgozott. Megható történetei, a vetített videofilm nagy hatással voltak az öregdiákokra, érdeklődéssel figyelték mondatait.

A sok-sok jó hír, az ajándékokkal övezett örömteli együttlét kellemes ebéddel folytatódott. A jó hangulathoz hozzájárult Medvegy Mihály öregdiák díjnyertes, kiváló vörösbora, amely már hagyományosan az asztalra kerül az öregdiákok rendezvényein. Köszönjük.

A Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Körének tagsága nevében mindenkinek meghitt, békés ünnepeket kívánunk.

TJE

Exit mobile version