Menu
in ,

Több mint félmilliárd forintot nyert a város EFOP-típusú pályázatokon

Kistérségi szinten sikeresen szerepelt Szarvas egy EFOP-típusú pályázaton. Az öt települést – Csabacsűd, Békésszentandrás, Örménykút és Kardos, Szarvas – összefogó konzorcium 299,7 millió Ft-ot nyert humán szolgáltatások fejlesztésére. Ebben megjelenik a közszolgáltatások minőségének és hozzáférhetőségének javítása, hátrányos helyzetű emberek bevonása a munkaerőpiacra, a civil szervezetek, kisközösségek szerepének erősítése, valamint a települések életminőségének, megtartó képességének növelése.

Az erről tartott sajtótájékoztatón Hodálik Pál alpolgármester elmondta, a város 222,8 millió Ft értékben részesül a forrásból. A három éven keresztül futó programba kistérségi szinten közel ezer fő kerül bevonásra.

Mint elhangzott, a pályázat részeként eszközbeszerzés is történik. Több fitness eszköz vásárlása mellett a rendezvények lebonyolításához rendezvénysátorral és sörpad-garnitúrával gazdagodik a település, valamint a képzőhelyiség felújítása is megvalósul.

A projekt öt képzést is tartalmaz: munkaszocializáció megszerzését segítő, csoportmunkában történő együttműködés kompetenciáját fejlesztő, alapkompetencia fejlesztését erősítő, önértékelést, életvitelt, életvezetést segítő, valamint szemléletformáló, antidiszkriminációs tréningeken vehetnek részt a munkáltatók, ill. munkavállalók.

A tervek között szerepel több tanulmányút beiktatása is, melyek részben a jó gyakorlatok megismerését, részben pedig a humán szolgáltatások szakember ellátottságának fejlesztését szolgálják.

A rendkívül szerteágazó programelemek egyebek mellett tartalmaznak művészeti és sportfoglalkozásokat, közösségi rendezvényeket, egész napos programokat, illetőleg szakmai fórumokat is. Célként tűzték ki egy nagyszülői klub létrehozását, egy szűrőnap szervezését, három településvédő és szépítő tábor lebonyolítását, oktató, szemléltető kisfilmek készítését, valamint a cigányzene és a nemzetiségi zene hagyományainak újraélesztését.

Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, a másik sikeres pályázat szociális bérlakások felújítását teszi lehetővé, 200 millió Ft értékben.

A sajtótájékoztató keretében kitértek a Roma Nemzetiségi Önkormányzat nyertes pályázatára is. A „Roma lányok továbbtanulási esélyeinek növelése Szarvason” címmel közel 30 millió Ft-ból egyéni mentorálás valósul meg. A programban résztvevő 20 lánnyal heti 15 órában mentorok foglalkoznak, a családokkal pedig heti egy alkalommal konzultálnak. Emellett a célcsoportnak több kirándulásra is lehetősége nyílik.

Baginé Tóth Erika könyvtárvezető tájékoztatott, az intézménynek 34,3 millió Ft támogatást ítéltek meg, ugyancsak EFOP forrásból. A „Lehetőségek az egész életen át tartó tanulásra a szarvasi Városi Könyvtárban” című projekt keretében hatféle képzési, önképzési lehetőséget magában foglaló foglalkozás valósul meg. Többségük – Csillagász kör, Internet kör, Mama kör – a könyvárban jelenleg is folyó programokhoz illeszkedik, újdonságként pedig önismereti, munkavállalással kapcsolatos tréninget, tanulmányutakat és idegennyelvi képzést indítanak útjára.

A Szarvasi Család-és Gyermekjóléti Központ 40 millió Ft-ból kezdte meg annak a „pilot” programnak a megvalósítását, amely az iskolai, óvodai szociális segítő tevékenységre irányul.  Tóth Tamásné elmondta, az előkészítés már nyáron megkezdődött. A projekt hat település tizenkét intézményében zajlik. Kondorostól Békésszentandrásig kilenc telephelyet alakítottak ki, ahol több mint egymillió Ft értékben rendeztek be egy-egy termet. A feladatokat két főállású alkalmazott látja el, továbbá heti húsz órában iskolapszichológus is részt vesz a segítő tevékenységben.

Az intézményvezető rámutatott, a gyermekvédelem három legfontosabb alappillére a szociális ágazat, az oktatásügy és az egészségügy. A pályázat lehetővé teszi, hogy mindhárom fél aktívan részt vegyen benne, ami segíti a prevenciót, hosszú távon pedig hozzájárulhat a családok megerősítéséhez.

– Az intézmények számára több előadást is szervezünk. A legnagyobb igény három témában mutatkozik: a drogprevenció, a családon belüli erőszak és a gyermekek elhanyagolása, veszélyeztetettsége, legégetőbb problémaként pedig az internettel való kapcsolat, az ebből fakadó bántalmazások és személyiségtorzulások jelentkezik – vázolta fel korunk aggodalomra okot adó jelenségeit.

Hangsúlyozta, az intézményi szociális segítő tevékenység szeptembertől kötelező feladatként jelenik meg a központoknál, azért ez az időszak a tapasztalatszerzés, a minimális szakmai és tárgyi feltételek feltérképezésére szolgál.

Befejezésül Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvezetője számolt be a „Kulturális intézmények a köznevelés eredményességért” című projektről. Erre a célra az intézmény 2017 januárjában közel 25 millió Ft-ot nyert, de sajnálatos módon az összeget 2018 novemberéig befagyasztották. A program keretében művészeti nevelésre kerülne sor, öt általános iskola és egy óvoda bevonásával. Többek között Manó muzsika, táborok, önismereti és világmegváltó klub, művészeti tábor, médiaismereti, mozgóképkultúra és filmtörténeti órák egészítenék ki az oktatási intézményekben folyó munkát, és járulnának hozzá a gyerekek világnézetének színesítéséhez.

– Szeretnénk továbbfejleszteni azt az évekkel ezelőtt elkezdett munkát, hogy a Cervinus Teátrum munkájába bevonjuk a gyermek-és ifjúsági korosztályt. Legjobb példa erre a Valahol Európában című produkció, de zenében, és táncban is jelen van nálunk ez a generáció – zárta gondolatait az intézmény igazgatója.

Exit mobile version