Menu
in , ,

Örömevezés a sárkányhajósok hétvégi versenyén

63 nevezés, 118 futam, több mint 300 versenyző, pontos precíz szervezés és lebonyolítás. Nem voltak problémás esetek a Körös Dragon Sárkányhajós és Szabadidős Sport Egyesület idei, immár harmadik Szarvasi Medencés Sárkányhajó Bajnokságon, amire Székesfehérvárról, Budapestről, Vácról, Szegedről, Kecskemétről is érkeztek evezősök. Természetesen a házigazdák több csapattal is képviseltették magukat.

A csoportokban történ összecsapások után keresztküzdelmek során át derült ki, hogy kik indulhatnak a helyosztókon. végül Öt kategóriában rendeztek döntőt.

– Ez már a harmadik rendezvényünk itt, a Szent Klára Gyógyfürdőben. Várják a csapatok ezt a versenyt, számítanak rá, még a versenyműsor kiadása előtt előre jelzik részvételi szándékukat. Az egyesület jól dolgozik, összeszokott gárda, mindenki tudta hol a helye, hol kel segíteni, hogy gördülékeny legyen a lebonyolítás. A versenyzés mellett precízen és pontosan tették a dolgukat – mondta körösdragonos Szitó Szabolcs, a verseny lebonyolító sportbíró.

Az utolsó futam után beszélgettünk Szabolccsal, akitől megtudtuk, hogy ha egy kis túlzással is, de a szarvasiak Vácról szerették el a sportot, de Szarvason Nyerges Miklósnak elévülhetetlen érdemei vannak a sport népszerűsítésében. Ő is úgy kezdett hozzá, hogy Nyerges Miki egyszer egy augusztus 20-i fáklyás felvonuláson mellévezett, és megkérdezte tőle, hogy nincs-e kedve velük edzeni.

2013-ban már többen a bajai sárkányhajós egyesületbe voltak leigazolva. Szegeden egy sárkányhajós világbajnokságon már több szarvasi is részt vett, onnan indult be a sárkányhajósok szervezkedése Szarvason. 2014-ben a Dunai Sárkányok – Vác csapata megkereste őket, hogy nem lenne-e kedvük egy ravennai versenyen velük indulni. Akkor négyen részt is vettek azon a klubvilágbajnokságon váci színekben.

– A lelkesedés onnan jött. Még annak a végén megalakult Szarvason az egyesület. 2015-től regisztrált tagjai vagyunk Magyar Sárkányhajó Szövetségnek mint Körös Dragon Sárkányhajós és Szabadidő Egyesület. Onnan nincs megállás, folyamatosan építjük a csapatot, hogy minél több kategóriában és korosztályban tudjunk nevezni és indulni a Magyar Sárkányhajó Szövetség által szervezett versenyeken, illetve ehhez kapcsolódóan esetleg mint válogatottak tudjuk képviselni a Körös Dragont a nemzetközi szintű versenyeken – fogalmazott Szitó Szabolcs.

Mára az egyesületnek ötvennél is több felnőtt, és huszonegynéhány U18-as korosztályú versenyzője van, akik a profi open és profi női kategóriákban a mestereikkel, a váciakkal kerültek szembe az első helyért vívott csatában. Mindkettőt a szarvasi sárkányok nyerték.

A 3. Szarvasi Medencés Sárkányhajó Bajnokság eredményei

Középiskolás open:
1. Körös Dragon Junior + Masz-díj
2. Vajdás Sárkányok
3. Szegedi Vízisport Egyesület

Profi vegyes:
1. Körös Dragon A + Anchor-díj
2. Szeged
3. Hírös Kecsemét
4. Dunai Sárkányok (Vác)

Profi open:
1. Körös Dragon A
2. Dunai Sárkányok Vác
3. Dragon Aqua (Székesfehérvár)
4. Békési Sárkánylovasok

Profi női:
1. Körös Dragon
2. Dunai Sárkányok Vác
3. Hidragén (Szeged)
4. Aqua Sport Promotion (Göd)
5. Fekete Gyöngy (Budapest)

Szabadidős open
1. Túri Sárkányok
2. Denso (Székesfehérvár)
3. Hírös Kecskemét
4. Kas (Gyomaendrőd)

Szabadidős vegyes
1. Körös Dragon Junior
2. Denso (Székesfehérvár)
3. Szegedi Vízisport Egyesület
4. Vajdás Sárkányok
5. Masz

Szabadidős Női
1. Tűzsárkányok (Mezőtúr)
2. MKB Víztörő Sárkányok
3. Körös Dragon

A rendezvényt támogatta a Minden, ami Szarvas csapata is, amire komoly városmarketinges lehetőségként tekint vezetője, Dernovics Péter, aki mint elárulta, az idei SZIE Regatta társrendezőjeként részt vesznek egy több száz, esetleg ezer embert is megmozgató sárkányhajós rendezvény lebonyolításában. Péter ide sem érkezett üres kézzel. Az általa felajánlott MASZ-díjat a junior körösdragonosok vihették haza.

A másik különdíjat a saját brandet felépítő Anchor karkötőket forgalmazó két szarvasi fiatal, Balog Béla és Litauszki Ádám által felajánlott Anchor-díj volt. Ezt a Körös Dragon A csapata vehette át.

A Minden ami Szarvas csapata és az anchoros fiúk össze is ültek egy hajóba, de Dernovics Adél előző esti gyerekfürösztő buliját még nem sikerült maradéktalanul kiheverni, ami meglátszott az eredményükön is.

Exit mobile version