Menu
in ,

Elkezdődött a kivitelezés: Merész, újragondolt koncepciót kapott a múzeum

Többek között Tessedik-pláza, termékenységi csarnok és boszorkány utazási iroda is lesz a felújított Tessedik Sámuel Múzeumban, ami merész, sőt bizonyos esetekben meghökkentő koncepcióról árulkodik. Az újragondolt elképzelések teljes mértékben megfelelnek a korszellemnek, és múltunk örökségének bemutatása mellett az interaktivitás, a játékosság is nagy hangsúlyt kap. A fejlesztésre a TOP (Terület-és Településfejlesztési Operatív Program) keretein belül 472 millió Ft-ot nyert az önkormányzat, amelyhez további 80 millió Ft önerővel járult hozzá. A kivitelezési szerződés aláírására és a munkaterület átadására április 5-én, a helyszínen került sor.

Babák Mihály polgármester bevezetőjében elmondta, 11 éve készülnek az épület felújítására. Számtalan pályázatot nyújtottak már be, de eddig nem sikerült forráshoz jutni. A most elnyert összegből bruttó 330 millió Ft-ot tesznek a kivitelezés költségei, amelyet a legalacsonyabb ajánlattevőként az Integrál Építő Zrt. nyert el. Emellett a reggeli testületi ülésen döntöttek az eszközök közbeszerezésre bocsájtásáról is, amely mintegy 100 millió Ft-ot tesz ki.

Bődi Péter, a kivitelező cég vezérigazgatója rámutatott, az intézmény egyike a városban található 18 műemlék védelem alatt álló épületnek. Ez valamelyest megnehezíti a felújítási folyamatot, mivel a meglévő értékek megtartása mellett kell újat létrehozniuk.

Ismertette a tervezett munkálatokat is. Mint mondta, elbontják és újraépítik a tetőfedést, felújítják a régi faszerkezetet, kicserélik a burkolatok egy részét, ill. nyílászárócserét és fűtéskorszerűsítést hajtanak végre. Az akadálymentes megközelíthetőség érdekében a déli oldalon egy új bejáratot hozna létre, és egy lift is fog működni az intézményben. Korszerűsítik a vizesblokkokat is, új portát, büfét alakítanak ki, az emeleti részen pedig gyerekjátszó termet hoznak létre. Az egyik legjelentősebb változás az elektronika és a gépészet terén lesz, mivel teljesen új rendszereket építenek ki.

Dankó Béla országgyűlési képviselő emlékeztetett, a tavalyi év végén járták körbe a TOP-os fejlesztéseket, amelyek közül az egyik legjelentősebb a múzeum. Számszerűsítve a 2014 óta településre érkezett forrásokat elmondta, mintegy 14,6 milliárd forintról beszélhetünk, amelyből az önkormányzat 2,3 milliárd forintot nyert el. Hozzátette, mindezeknek köszönhetően a város folyamatosan szépül, annak ellenére, hogy a beruházások nagy része majd csak a közeljövőben veszi kezdetét.

A fejlesztés tartalmi elemeit Hodálik Pál alpolgármester ismertette. Szólt arról, hogy az indikátorok közé tartozik a látogatólétszám másfélszeresére (8 ezerről 20 ezerre növelése), ami egy újragondolt koncepciót követelt. Több tanulmányutat követően eljutottak Miskolcra, ahol Kedves Csaba személyében olyan szakértőre bukkantak, aki segített a termek régi-új funkcióját megtalálni.

– Négy alapelvet vettünk figyelembe. Az egyik az egyediség, vagyis olyan tárgyak kerüljenek kiállításra, amelyek másutt nem találhatók meg. Emellett nyelvezetében is akadálymentessé szeretnénk tenni a múzeumot, tehát azok számára is élményeket nyújtson, akik nem ismerik a régészeti, néprajzi nyelvet. Emellett fontos volt a hitelesség. Olyan leleteket szeretnénk bemutatni, amelyek a megyéhez, adott esetben a településhez köthetőek. Végül a gazdasági szempontok is mérlegre kerültek. Azt szeretnénk elérni, hogy a későbbiekben a múzeum a bővítéseket a saját árbevételeiből tudja finanszírozni – vázolta a koncepció kialakításának alapjait.

Hangsúlyozta, a tessediki örökséget követve helyet kap az épületben egy modernkori Tessedik-pláza, ahol pl. kideríthetjük, hogy a jelenlegi jövedelmünk mennyit ért a nagy előd korában. Emellett emléket állítanak a lelkész-tanító személyének is, és különböző idézetekkel, tárgyi emlékekkel rendezik be a termet. A földszinti részen kap helyet Szabó Laci bácsi játékkiállítása és a múzeumpedagógiai foglalkozások is. A termékenység csarnokába kerül a termékenység szobor és a háromszögfejű idol, az ékszerboltba elkeresztelt teremben pedig a szarmata és az avar korból előkerült régészeti leleteket helyezik el. A könyvesbolt központi eleme a tűtartó lesz, mellette egyéb írásbeliségre vonatkozó hagyatékokat mutatnak be. A moziteremben a török korabeli ágyút és Szarvas város történetét ismerhetik meg a látogatók.

Az emeleti részen a Domán-gyűjteményt rendezik be, ill. a cigány babonáknak, hiedelmeknek is teret adnak. A külön teremben a régi és a modern kori életteret állítják párhuzamba három meghatározó állomáson, a születésen, a társkeresésen és a halálon keresztül. Emellett az időszaki kiállítások is itt kapnak helyet, mégpedig egy olyan világítástechnikai megoldással, ami mozgásra reagál, és méretétől függetlenül a teljes képet megvilágítja.

Kiemelte, a tárlatok háromnyelvűek lesznek: a magyar mellett angol és szlovák nyelven is elérhetőek lesznek az információk. Ehhez kapcsolódóan egy modern audioguide rendszert is bevezetnek, amelyet felnőtt és gyerek közönségre szabottan külön-külön elkészítenek. A vendégeket továbbá büfével, kávézóval, ajándékbolttal és pihenőtérrel is várják.

A nagy ívű fejlesztés műszaki átadása alig néhány hónap múlva, szeptember 30-án várható.

Exit mobile version