Menu
in ,

Tíz TOP-os fejlesztésből nyolc zöld utat kapott Békésszentandráson

Dr. Strassburger Gyöngyi jegyző és Sinka Imre polgármester

Dr. Strassburger Gyöngyi jegyző és Sinka Imre polgármester

Csekély számú, de aktívan közreműködő érdeklődő mellett zajlott az április 16-i lakossági fórum Békésszentandráson. Sinka Imre, a település polgármestere négy témában tájékoztatta a megjelenteket: a legnagyobb szeletet a pályázati eredmények tették ki, de emellett összefoglalta az elmúlt időszak történéseit, a 2018. évre vonatkozó elképzeléseket, ill. reagált az aktuális kérdésekre, felvetésekre is.

A nagyközség első embere elöljáróban elmondta, szándékosan egy választás utáni időpontra időzítette a fórum napját, mivel elsődleges célja a lakosság helyi ügyekről történő informálása volt. A TOP (Terület-és Településfejlesztési Operatív Program) kapcsán elmondta, a projektek elindultak a megvalósítás útján, sok közülük jelenleg tervezés és közbeszerzés alatt áll. A várható befejezések 2018 októbere és 2020 között valószínűsíthetőek, attól függően, hogy a beadási dátum melyik évre volt datálható.

Kiemelte, a Polgármesteri Hivatal és az Gondozási Központ energetikai korszerűsítése még idén megtörténik, hasonlóan a hídtól a strandig vezető kerékpárúthoz. A legelőrehaladottabb stádiumban az említett kerékpárút van, ahol a közbeszerzés végére egy-két héten belül pont kerül. 2019-ra tolódik a piac és a fedett rendezvénytér megvalósítása, 91, ill. 62 millió Ft-ból.

A Pázsit tó rekonstrukciójára közel 100 millió Ft-ot nyert az önkormányzat. A záportározóként is szolgáló tavat kitisztítják és kimélyítik, ezáltal alkalmassá válik a feladat ellátására, a későbbiekben pedig akár turisztikai fejlesztések helyszíne is lehet.

A piactérrel kapcsolatosan szólt a lakossági kritikákról is. Ezek főleg a helyszínt kifogásolják. Magyarázatként egy 2007-es rendeletre utalt vissza, amely a piacteret a volt Vasas helyén határozta meg. A módosítás közel egy évet vett volna igénybe, ami a pályázaton való kiesést vonta volna magával. Abban bízik, hogy hosszú távon az M44-es megépülésével csökken az átmenő forgalom, s idővel – akár a piacnapok módosításával – több termelőt lehet majd megszólítani.

Emellett a nagyközség támogatást nyert az Idősek Klubja és az Orvosi rendelő épületének energetikai korszerűsítésére, 31,8 millió Ft, ill. 28 millió Ft értékben. Két kerékpárút fejlesztés egyelőre a Döntés Előkészítő Bizottság döntésére vár. Ezeket Békésszentandrás öt településsel konzorciumban nyújtotta be. Az egyik Szarvast kötné össze a településsel, a másik pedig – a nagyközség közigazgatási területét is érintve – ugyancsak a járási székhelytől a kompig vezetne. Az előbbiből 157,5 millió Ft, a másikból 64,2 millió Ft értékben részesülne az önkormányzat. A benyújtott tíz TOP projektből tehát már nyolc zöld utat kapott, a várható teljes összeg pedig 661 millió Ft.

A Hunyadi-Kálvin-Szentesi utcák aszfaltozásáról szólva elmondta, a késést a lejárt engedélyes tervek okozták, de ezeket közelmúltban újra elkészítették, így előreláthatólag év végéig befejeződhet a beruházás. Ugyancsak nyár végén indul meg egy ivóvízjavító program, amelynek keretében Káka felől egészen a glóbuszig vezetik be a vizet. Ez földmunkákkal és a közlekedési rend kisebb megváltozásával is jár, ezért bízik a lakosság megértésében és türelmében. A kivitelező az Alföldvíz Zrt., a település pedig konzorciumi partnerként vesz részt benne.

Kitért a Gondalaposi út teljes úttá történő alakítására is, amelyre 100+10 millió Ft-ot nyertek, 90%-os támogatottsággal. Az összeg egyelőre még nem érkezett meg, de reményeik szerint ez a fejlesztés is belátható időn belül a kivitelezés útjára léphet. Májusban beadják a Csokonai utcára vonatkozó felújítást is, ami sikeres elbírálás esetén 3 m szélességben és teljes hosszban aszfaltburkolatot kapna. A költségekhez a lakosságnak és az önkormányzatnak is hozzá kellene járulniuk.

– Az elmúlt időszak csendesebb volt. A pályázatok előkészítése rengeteg asszisztenciát, melléktevékenységet takart, s állandó kapcsolattartást igényelt. Bár messze nem állunk olyan rosszul, mint 2010-ben, ettől függetlenül nagyon meg kell fontolni minden egyes soron, hogy mire tudunk forrást fordítani. Az idei évben két fő célt tűztünk ki: a sport-és civil szervezetek támogatását emeltük meg 30%-kal, illetve a belterületi utakra tettünk félre egy 8 millió Ft összegű tartalékalapot.

Rámutatott, ezután következik a fejlesztés látványosabb része, és kézzelfoghatóbbá válik a folyamat. A hónap eseményei közül felhívta a figyelmet az április 21-i babafa ültetésre és az április 30-i fáklyás felvonulásra.

A szociális tüzelőanyag kompenzáció kérdésében elhangzott, a gázzal fűtők már megkapták, a vegyes tüzeléssel fűtők esetében pedig a napokban kapták kézhez a Belügyminisztérium határozatát. Dr. Strassburger Gyöngyi jegyző ismertette, 104 mázsa barnakőszén támogatásban részesül a település, amit mintegy 100 lakos között fogják elosztani. Sinka Imre hozzátette, azt egyelőre nem tudják, hogy azokat hogyan kárpótolják, akik nem szerepeltek a listán, de vegyes tüzeléssel fűtenek.

Tájékoztatták a megjelenteket a Közösségi együttélés alapvető szabályaira vonatkozó rendelet tartalmáról is, amely mind az üdülőterületeket, mind pedig a belterületet érinti. Ez a jövőben lehetőséget teremt a problémás helyzetek kezelésére, ill. hivatkozási alapként szolgál. A rendelet kitér a közösségi jelképek engedély nélküli használatára, az utcanév tábla elhelyezésének engedélyezésére, ill. a házszám kötelező használatára. Foglalkozik az állattartással, köztisztasággal kapcsolatos kérdésekkel, a hulladékelszállítással, a gyomnövény és allergén növények irtásával, a környezetszennyezéssel, részletezi a zenés rendezvények megtartásának feltételeit, ill. vízi bicikli használatát. Ezek be nem tartása 5-150 ezer Ft közötti közigazgatási bírságot von maga után.

A nagyközség vezetője hangsúlyozta, a cél nem a büntetés, hanem a békés egymás mellett élés és egymás tiszteletben tartása. Azzal is tisztában vannak, hogy a szabályok rögzüléséhez időre van szükség, de hiszi, hogy jó irányba fogja terelni a morált.

A rendezvény végén a lakosságé volt a szó. A kérdések között szóba kerültek a közlekedési problémák, a közterület karbantartása, esetlegesen egy közterület felügyelő alkalmazásának szükségessége, a játszótéri játékok elhelyezése, illetve a horgászturizmussal kapcsolatos felvetések is.

Exit mobile version