Menu
in , , ,

A Hattyúk tava a Jókai Színház színpadán

A világ meséit vitték színre a Békés megyei középiskolások és általános iskolások az idei Ádámok és Évák Ünnepén április 23-án, a Jókai Színház nagyszínpadán. Az idén 12 csapat lépett a színpadra, és előadásukban láthatók voltak egyebek mellett magyar, cigány, görög és orosz népmesék is. A játék szervezője, a díszelőadás rendezője Tege Antal színművész volt.

A Békéscsabai Jókai Színháznak fontos az ifjúság, kiemelt cél, hogy számukra „trendi legyen a színházba járás”. Ehhez az kell, hogy a diákok megismerjék és megszeressék Thália templomát, mégpedig úgy, hogy alkotóként vesznek részt benne, maguk hoznak létre előadásokat, felmennek a színpadra és játszanak.

Békés megye 10 oktatási intézményéből közel kétszáz közép- és általános iskolás diák csatlakozott a programhoz. A diákok szabadon választhatták meg, hogy milyen stílusban és felfogásban dolgozzák fel az általuk kiválasztott mesét. Az izgalmas, értékteremtő előadás zajos sikert aratott: igazán különleges esemény volt, hiszen minden csapat más ízlés szerint, más koncepció mentén dolgozta fel a meséjét.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium minden évben csatlakozik a kezdeményezéshez, és Salka Zsuzsanna tanárnő irányításával és Liszi Melinda művésznő mentorálása mellett nagy lelkesedéssel készülnek a megmérettetésre.

Az idén a Hattyúk tava orosz népmesét dogozták fel. Salka Zsuzsanna tanárnő megírta a forgatókönyvet, és a kicsi, de annál lelkesebb csapat színre vitte. A „társulat” tagjai: Bondor Boglárka 11.C, Rostás Ágnes 11.C, Orbán Renáta 11.C, Kovács Panna 10.C, Kiss Ágnes 9.C, Tóth Armand 9.B és Ugrai Dániel 9.A osztályokból.

A díszletet Murányí Viktória tanárnő készítette a rajz szakkörös tanulókkal.

Az egymást követő rövid előadások végén az idén is szakemberekből álló zsűri értékelte a játszó csoportokat.

A zsűri tagjai voltak Túriné Kovács Márta, a békéscsabai polgármesteri hivatal oktatási és közművelődési osztály vezetője, Zalán Tibor Babérkoszorú- és József Attila-díjas író, a Jókai Színház dramaturgja, Seregi Zoltán, rendező, a Békéscsabai Jókai Színház igazgatója, valamint Lenkefi Zoltán a Békéscsabai Napsugár Bábszínház igazgatója.

Gimnáziumunk idén is hozta megszokott formáját és két díjat is besöpörhettünk.
A legjobb férfi főszereplő díját Ugrai Dániel kapta.

A legjobb dramaturgiáért járó elismerésben is a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium részesült.

A produkcióban résztvevő összes szereplő egy Ádámok és Évák Ünnepe feliratos pólót kapott, ami egy különleges tulajdonsággal bír: viselőjének az egész osztálya 50%-os kedvezményt kap a színházi bérlete árából a jövő évadban, illetve részt vehet a „Hozd el aput színházba!” akcióban, vagyis ha valamelyik szülőjét elhívja  a teátrumba, akkor csak egy jegyet kell kifizetnie egy évadon keresztül. Az emléklapok, oklevelek és díjak átadása után a közel kétszáz diák önfeledt ünneplésbe kezdett a Jókai Színház nagyszínpadán.

Az Ádámok és Évák Ünnepe program talán idén is elérte a célját: az együttdolgozás és együttjátszás segítségével a diákok közelebb jutottak a mű, a világ, egymás, és önmaguk megismeréséhez is.

Jövőre is ott leszünk  az Ádámok és Évák Ünnepén 🙂

Mészáros Tünde

Exit mobile version