Menu
in ,

Megérdemelt lazítással indította a nyarat a baráti kör

A tengerpartról, azaz a Plastolus Üdülőből az évek során a kertbe költözött a baráti kör partija, a résztvevők azonban kitartottak a nyárindító rendezvény mellett. A recept a több mint egy évtized alatt szinte semmit sem változott: pörkölt és vendégműsor csalogatja a vendégeket a szabadba, aminél nincs is többre szükség a hosszú téli hónapok bezártsága után.

– A baráti kör szeret bulizni, de természetesen csak akkor, ha már elvégezte a dolgát. Azt mindenki tudja, hogy azon kívül, hogy összejövünk a klubesteken és szabadtéri programokon, nagyon sokrétű a tevékenységünk. Például nyáron több olyan est is lesz a Vízi Színházban, aminek a szervezet tagjai a házigazdái. Úgyhogy azt hiszem, hogy ilyen partikra szükség van az éves munka közben, s megérdemelt a lazítás is – vélekedik Fodor Mariann, az est főszervezője.

A Kulturális Bizottság tagja hozzátette, ilyenkor a létszámuk is közel kétszeresére duzzad a négy fal között töltött klubestekhez képest. Június 8-án hozzávetőleg hetvenen fogadták el a meghívást, valamint Hodálik Pál, Szarvas város alpolgármestere is tiszteletét tette. Köszöntőjében utalt a testület döntésére, amelynek értelmében a civil szervezet hamarosan új székházba költözhet, és jó szórakozást kívánt az estéhez.

– Jó ideje keressük a lehetőséget, hogy melyik lenne az a kicsit nagyobb alapterületű ingatlan, ahová át lehetne költözni – magyarázta a változás hátterét Zsapkáné Csasztvan Zsuzsanna, a baráti kör elnöke. – Most adódott egy ilyen épület a Nap utca 24. szám alatt, és a közgyűlés felhatalmazott, hogy járjak el az ügyben. A képviselő-testület ezt meg is szavazta a részünkre, amiért nagyon hálásak vagyunk. Természetesen kicsit félünk, mert már belaktuk és megszoktuk a régi a pici lakot, de buzdítom a tagtársakat, hogy dobja be mindenki a tudását, és alakítsuk olyanra ezt a helyet is, hogy mindenki jól érezze magát – tette hozzá bizakodóan.

Mint megfogalmazta, fontos, hogy legyen egy hely, amely az adminisztratív munka mellett a szórakozásnak és a kisebb baráti összejöveteleknek, kártyapartiknak is helyszínt biztosít, ill. a heteken át tartó adventi előkészületekben is igénybe vehetik.

A tervekről szólva elmondta, sok meghívást kaptak a nyárra. Egyebek mellett házigazdaként működnek közre a Vízi Színház több előadásán, részt vesznek az aratónapokon, ill. könyvtári eseményeken. Emellett kidolgozás alatt áll jó néhány elképzelésük is, amelyekkel a különböző generációkat szeretnék megszólítani. Reményeik szerint ennek megvalósítására helyi fejlesztési forrást is igénybe tudnak majd venni.

A jó hangulatról ezúttal a The Boys zenekar, vagyis Viczián István és Sebők Antal gondoskodtak. Az eredeti forgatókönyv szerint Peres Mihály és felesége léptek volna fel, de sajnos egy betegség közbeszólt, ezért az egykori paviloni zenész csak néhány szám erejéig hallatta a hangját. Mellette Komár János is felidézte a valamikori szarvasi éjszakák hangulatát.

– Minden nap buli volt – emlékszik vissza a ’70-es, ’80-as évekre Peres Mihály, akinek közvetlenségéről árulkodott, hogy az első pillanattól kezdve ragaszkodott a tegező viszonyhoz. – Az egy nagyon jó időszak volt. Minden nap történt valami, ami számunkra a hőskort jelentette.

Az élete ezt követően nagy fordulatot vett. Budapestre költözött, majd néhány évig külföldön élt, végül a zenész karrier helyett a menedzselést választotta. Zenészeket szervezett hajókra. Mint mondja, a váltást nem bánta meg, mivel ezzel több száz családnak segített megélhetést biztosítania. A muzsika mégsem tűnt el teljesen az életéből. Vallja, zenére mindig szükség volt, van és lesz, és főleg olyan zenészekre, akik a közönséget jobban szeretik, mint saját magukat.

Közreműködésével a Szarvasi Vokálpatrióták legközelebb augusztus 17-én játszanak a Zenepavilonban.

Exit mobile version