Menu
in ,

Több száz pillangó röppent fel Tóth Róbert megmentéséért

Talán véletlen, talán sorsszerű, hogy épp a nemzeti ünnepünkön utazott Tóth Róbert és felesége Németországba. A korábbi U23-as és ifjúsági Európa-bajnok kajakos élete másfél évvel ezelőtt gyökerestől felfordult. A szeme mögött daganatot fedeztek fel, többhónapos vizsgálat és kezelés után pedig a család újabb sokkoló hírt kapott: a májában és a gerincében áttétek keletkeztek. A legnagyobb árat a gyógyulásért ekkor kellett megfizetnie: az első sugárkezelésnél elveszítette a látását az egyik szemére. Mindazonáltal úgy tűnt, a sugárterápia után a szervezete jól reagál a nagyjából fél évig tartó kemoterápiás kezelésre, és végre felsejlik a fény az alagút végén.

Sajnos azonban egy Olaszországban végzett MRI vizsgálat során júniusban az ellenkezőjével kellett szembesülniük: a korábbi egy helyett tizennyolc daganatot fedeztek fel a máján. Azonnali megoldásra volt szükség, amit egy stuttgarti klinikán meg is kaptak, önköltségen. A hatékony kezelést többször meg kell ismételni, ami az anyagi forrásaikat is felemésztette, ezért megtették azt a lépést, amelyet az utolsó pillanatig halogattak: a nyilvánossághoz fordultak.

Kovács László, Robi szarvasi barátja, korábbi sportolótársa is közzétett a világhálón egy szívszorító történetet, nem is sejtve, hogy ezzel mekkora lavinát indít el.

„Egy tavaszi nap volt, szombat. Előző este úgy döntöttünk az idei évben olyan erősek leszünk, mint még soha. Tanúbizonyságot téve hozzáállásunkról, kitaláltuk, hogy leevezünk Békésszentandrásról, Csongrádra. A táv valamivel több, mint 50km. Ez nem kis táv, több órás folyamatos kajakozást jelent maximális erőbedobással. A táv felének megtétele után, úgy éreztem Robi nem tolja úgy a hajót, mint általában. Nem értettem a dolgot, de gondoltam kipiheni kicsit magát. Néhány száz méter megtétele után hátra fordultam és megkérdeztem „kedvesen”, hogy mégis mi a jó francot csinál. A barátom elkerekedett szemmel nézett rám vissza, majd azt válaszolta egy nagyon szép pillangót nézett, majd figyelte, ahogy követett minket, most meg keresi azt. Hatalmasat nevettem, nehezen hittem el, hogy a barátom elérzékenyült egy pillangó láttán és annak szépségét csodálta” – emlékezett vissza Lacus bejegyzésében arra az akkor mókásnak tűnő momentumra, ami mára közös történetük meghatározó jelképévé nőtte ki magát.

A képzeltbeli pillangók ugyanis az egész országot átrepülték a 28 éves csongrádi sportolóért: kisnyugdíjasok, nagycsaládosak, idősek és fiatalok egyaránt adakoztak a következő műtétre, mindenki lelkiismeretéhez és anyagi lehetőségéhez mérten. Szarvason és Békésszentandráson is több kezdeményezés indult Robi megsegítéséért. Legutóbb augusztus 11-én, a XII. Sport-és Vitamin Napon állítottak fel egy standot, ahol minden adakozó emlékül egy kézműves pillangót vihetett haza.

– Magyarországon hatalmas kultusza van a sportnak. Sok mindenben kishitűek vagyunk, de a sport mindenkit szurkolásra, összefogásra ösztönöz. A kajak-kenu társadalmat külön kiemelném, mivel azt láttuk, hogy egy emberként sorakoztak fel Robi mögé. De vadidegen emberek is segítettek. Minden egyes embert szeretnénk megölelgetni és megköszönni nekik, hogy mellettünk állnak a legnehezebb az időkben – mondott meghatódva köszönetet a segítőknek Róbert felesége, Diána.

Emellett mindenkit megnyugtatott, mondván, Robi jól van. Kérte az érte aggódókat, hogy nem kínok között vergődő rákos betegként gondoljanak rá, hanem egy olyan emberként, aki egy percre sem veszítette el a hitét. Abban is bízik, hogy az elmúlt hónapokban sikerült ledönteniük néhány falat, amelyeket a Magyarországon még tabunak számító téma emelt, s a jövőben mások már nem félnek annyira segítséget kérni.

Tóth Róbert és felesége, Diána

Robi és Diána egyelőre még nem tudják, milyen hosszú és nehéz küzdelem előtt állnak. Az azonban biztos, hogy egy komoly teher legördült a vállukról. Rendelkezésükre áll a második beavatkozáshoz szükséges hatmillió forint, szükség esetére pedig egy kis tartalékot is tudtak képezni.

– Nem mondom, hogy nem voltak sötét pillanatok, mégis szerencsések vagyunk. Szeretjük egymást, és egy percig sem fordult meg a fejünkben, hogy egymás nélkül folytassuk. A kinti orvosok bizakodók, és mi is hiszünk a gyógyulásban– öntötte szavakba Diána a nagy út előtt pár nappal legszebb reményeiket.

Mára eljutottak odáig, hogy felülemelkedtek saját problémáikon. Felajánlásaikat erre a számlaszámra várják, s minden forintért hálás szívvel mondanak köszönetet.

Reményi Diána, UniCredit Bank,10918001-00000098-49120001
Külföldről való utalás esetén:
IBAN: HU56 1091 8001 0000 0098 4912 0001
SWIFT: BACXHUHB

Exit mobile version