Menu
in ,

Szarvasra kerülhet az egyik regionális karate központ

Mozgalmas volt a legutóbbi bejárás. Alig egy óra leforgása alatt három helyszínt tekintettek meg a képviselők. A december 20-i találkozó a Plastolus üzemcsarnoknál volt, amely jelenleg önkormányzati tulajdonban van. Az épület belseje bútorokkal telezsúfolt raktárként funkcionál, ellenben ha a tervek megvalósulnak, belátható időn belül a karatésokat fogja szolgálni.

– A karate olimpiai sportág lett, s ennek megfelelően egy regionális fejlesztési koncepció került kialakításra. Az országban négy régiót hoznak létre, s egy ilyen létesítménnyel jó eséllyel pályázunk az egyik központra. Szakmai oldalról már régóta nagyon jól teljesítünk, ami ugyancsak elvárás egy ilyen döntésnél. A következő lépésként a szövetségünk beterjeszti a javaslatot a minisztériumnak, s pozitív elbírálás esetén kapunk támogatást a felújítására – tájékoztatott Ruzsinszki György, a helyi egyesület edzője.

Lovász György, a Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület elnöke hozzátette, terveik szerint emellett a családokkal is megismertetnék ezt a mozgásformát. Bíznak benne, hogy sok szülő és a gyerek majd együtt fog sportolni, versenyzési, ill. rekreációs célból. A szarvasi helyszín az egész dél-keleti régiót kiszolgálná. Rendszeresek lennének a versenyek, képzések és a szakmai konferenciák, valamint területi válogatottat működtetnének.

Mint mondták, az épület teljes mértékben megfelel az elképzeléseiknek. A helyi sportvezetés nagyon hálás az önkormányzatnak azért, hogy pozitívan állt az ügyhöz, és egy ingatlan biztosításával támogatja céljaik megvalósítását.

A folytatásban egy nemzeti színű szalagot vágtak át a képviselők a Dózsa György utca és a Szabadság út kereszteződésében. A Dózsa utcai járdaszakasz a Szabadság és a Kossuth utca közötti rész teljes felújítását és aszfaltburkolását tartalmazza, a vakok és gyengénlátók számára pedig akadálymentesítést kapott. Költsége bruttó 5.073 ezer Ft volt.

A másik felújtíás a Dózsa György utca és a Hunyadi utca között történt. Ez a szakasz – a Szabadság utcai szakaszokhoz hasonlóan – színes térkőburkolatú járda, amely szintén teljes akadálymentesítéssel készült. A felújítás bruttó 8.815 ezer Ft-ba került.

Mindkét kivitelezést a KOMÉP Városgazdálkodási Nonprofit Kft. végezte, alvállalkozóként pedig a Swietelsky Magyarország Kft. munkáját vette igénybe. A két szakasz összesen 335 m hosszú, a Szabadság utcai rész 2,55 m szélességű, a Dózsa utcai 1,65 m átlagszélességű. A szükséges forrást az önkormányzat önerőből biztosította.

Zárásként a Bethlen Gábor. úti Idősek Otthonát keresték fel, ahol energetikai korszerűsítés történt. A Körös-szögi Kistérség Többcélú Társulása Szociális és Gyermekjóléti Intézmény fenntartásában lévő két épületrész egyik felében idősek otthona és fogyatékkal élő klubja működik, míg a lapostetős részben idősek átmenetei otthona található. Az épület korábban felújításra került, de nem történt meg a külső nyílászárók cseréje és a homlokzati falak hőszigetelése.

A fejlesztés keretében megvalósult 15 db külső ablak cseréje, 650 m2 homlokzat hőszigetelése, 460 m2, lapostető szigetelése, valamint egy 18 KW-os háztartási méretű fotovillamos kiserőmű telepítése, amely 68 db napelem panelt tartalmaz. Termelése a jelenlegi éves elektromos energia igény 98 %-át fedezi. A projekt költsége 30.278 ezer Ft volt, amelyhez 10,7 millió Ft önerőt az önkormányzat biztosított.

A bejárás végén a képviselők karácsonyi ajándékként gyümölccsel lepték meg az otthon lakóit.

Hegedűs Éva

Exit mobile version