Menu
in

Első díjjal jutalmazták Szarvas városi és a roma önkormányzata közti együttműködést

Rostás Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

Rostás Zsolt (Fotó: Hegedűs Éva)

A Legjobb Önkormányzati Gyakorlatok között tartják a számon a Szarvas Város önkormányzata és a Roma Nemzetiségi Önkormányzat között lévő együttműködést, amelyet a Belügyminisztérium és a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége (TÖOSZ) első díjjal jutalmazott. A pályázat tartalmi elemeit szeptember 20-án, egy disszeminációs szakmai nap keretében ismertették, helyszínként pedig a Cervinus Teátrum szolgált.

Hodálik Pál, Szarvas város alpolgármestere az előzményekről szólva elmondta, több sikeres projektet követően idén az „Önkormányzatok közi együttműködési területek a kultúrák közötti párbeszéd javítása” témakörben adták be pályamunkájukat, melynek gondolatát a Roma Nemzetiségi Önkormányzattal évek óra eredményesen végzett munka alapozta meg. Az elbírálás háromkörös volt. Először egy írásbeli pályamunkát értékeltek a Belügyminisztérium szakemberei, majd egy helyszíni monitoringvizsgálat következett. Végül a legjobb csapatokat behívták a gödöllői döntőre, ahol tízperces prezentációk alapján alakult ki a végső sorrend.

– Azt látom, hogy most olyan személyek állnak a Roma Nemzetiségi Önkormányzat élén, akik rengeteget dolgoztak az elmúlt időszakban, és ténylegesen tenni szeretnének az itt élőkért. Mi mindenben igyekszünk segíteni a munkájukat. A jegyzőkönyveiket a Polgármesteri Hivatal munkatársai készítik, az üléseiket tarthatják nálunk, az előterjesztések előkészítésében részt veszünk, aljegyző asszony pedig ellátja a törvényességi felügyeletet a működésükkel kapcsolatban. Ha pályázati elképzeléseik voltak, melléjük álltunk, olyannyira, hogy pl. a Bari Shej projektben a hivatal látja el a projektmenedzsmenti feladatokat – taglalta az együttműködés elemeit.

Elismerően szólt továbbá arról az újszerű gondolkodásról is, melynek mentén a roma önkormányzat tagjai úgy döntöttek, felosztják egymást közt az elnöki feladatkört, és időarányosan végzik a tevékenységet. Emellett saját kezdeményezéseik közé tartozik a közmunkaprogramba való bekapcsolódás, amelybe a roma hölgyeket is bevonták, valamint terveik között szerepel a közösségi ház megújítása is.

– Tudjuk, hogy a roma közösség társadalmi integrációja egy hosszú folyamat. Szerencsére már az elmúlt öt évben is tapasztaltunk ilyen irányú pozitív jeleket. Egyre többen kerülnek vissza a munka világába, gyerekeiket iskolába járatják, odafigyelnek a tanulmányaikra, illetve szeretnénk elérni, hogy minél magasabb végzettséget szerezzenek – beszélt az eredményeikről Nagy Nikolett, a Roma Nemzetiségi Önkormányzat regnáló elnöke. -Folytatni szeretnénk a megkezdett munkát. Célunk, hogy iskolás kortól a kezüket fogva elkísérjük őket ezen az úton egészen addig, amíg munkát, szakmát nem szereznek – tette hozzá bizakodóan.

A szakmai napon elhangzott, az integrációnál figyelembe kell venni a szarvasi roma lakosság közti kulturális különbségeket. Az oláh cigányok általában szegényebbek, s gyakran nyolc általános végzettséggel sem rendelkeznek. A félig magyar, félig cigány gyökerekkel rendelkező romunkrók a két kultúra közötti mezsgyén mozognak. Egy részük még őrzi a hagyományokat, de akadnak közöttük olyanok is, akik már teljesen elhagyták őket. Mellettük ún. muzsikus cigányok is élnek a településen, akik már tanulnak, illetve a tradicionális lótartó, kereskedő családokkal is számolni kell.

Hodálik Pál hangsúlyozta, minden réteget másképp kell kezelni, ezzel együtt más és más a megítélésük is többségi társadalom részéről. Az önkormányzatnak nem egy esetben a legalsó lépcsőfokon kell kezdenie a társadalmi integrációt, vagyis meg kell tanítani őket dolgozni.

A győztes projekt résztvevőinek jutalma egy négynapos bulgáriai kirándulás volt, amelynek keretében külföldi jógyakorlatokkal ismerkedhettek meg.

Exit mobile version