Menu
in , ,

Tízpontos csomagot ajánl a választópolgárok figyelmébe a NACSE

Csanádi László (Fotó: Hegedűs Éva)

Csanádi László (Fotó: Hegedűs Éva)

Hiszünk abban, hogy programunkkal megújult lendülettel, összefogással, közösen tehetünk Szarvas fejlődéséért! – fogalmazta meg mottóként a Nagycsaládosok Szarvasi Egyesülete. A tízpontos programjukat leíró szóróanyag bevezetőjében azt írják, hogy a város és az itt élők jövőjének zálogát azok az emberek jelentik, akik teremtő erővel, hittel és töretlen lendülettel dolgoznak. Egyfelől tisztességes, korrupciómentes munkát ígérnek, másfelől a szarvasiak szélesebb körű tájékoztatását, valamint a vélemények folyamatos meghallgatását.

Csanádi László polgármesterjelölt a szeptember 27-én tartott lakossági fórumon elmondta, programjukat a lakosság beleszólásával állították össze, utalva a jövőbeli közös gondolkodásra. Fontosnak tartják, hogy felülemelkedjenek a pártpolitikai érdekeken, és mindenki várospolitikában gondolkozzon. Idézte képviselőtársa szlogenját, mely szerint „Ne döntsenek rólunk nélkülünk!”. A gondolat véleménye szerint most különösen aktuális.

– Más jelölőszervezetek képviselőjelöltjei, polgármesterjelöltjei is járják az utcákat, és beszélgetnek önökkel. Nagy valószínűséggel ugyanazokkal a gondokat, bajokat látják, mint mi. Nem az a kérdés, hogy ki hozza meg a hírt, amit hallott, hanem hogy hogyan tudjuk megoldani azokat. Közösen önökkel és akár a többiekkel – adott betekintést a látásmódjukba.

A jelenlegi helyzetet értékelve úgy látják, a település az EU-s források bevonásával jelentősen megújult. Úgy tűnik azonban, az elmúlt ciklusban megállt az idő.

A legsürgetőbbnek a város gazdaságának  fejlesztését, ill. az intenzív vállalkozásfejlesztést segítő szolgáltatások beindítását tartják. Úgy vélik, ennek érdekében nem tesz meg mindent a városvezetés, ezért változás szükséges.

Úgy látják, az aktív civil szervezetek sem foglalják el a város vezetésének gondolkodásában az őket megillető helyet. Véleményük szerint a jelenlegi városvezetés testületi többséget kihasználva erőpolitikát folytat, és lesöpör az asztalról minden ellenvéleményt. Céljuk, hogy egy „klassz” várost építsenek, ahol a felnövekvő generáció is szívesen marad, és a lakosság megtalálja a számítását.

Programjukban helyet kap a „Szarvas hazavár” program erősítése, a munkahelyteremtés, a közösségépítés, a szociális biztonság megteremtése, az idősgondozás, a közbiztonság javítása, a városrehabilitáció, az egészségügyi ellátás, a turizmus és a sport kérdése, valamint a közlekedés is.

Az összefogás polgármesterjelöltje emlékeztetett, 2014-ben hasonló programmal készültek a választópolgárok számára. Ebből kettő megvalósult, ami ugyancsak azt jelzi számukra, hogy a közös cél a fontos, függetlenül attól, hogy ki a megvalósítója. Egyike ezeknek a „Szarvas hazavár” program volt, amit ezzel a névvel juttattak el a testülethez, a másik pedig a kisbusz, amelynek a működését a NACSE az időseket, gyerekeket, turistákat bevonva képzelte el.

Rámutatott, jelöltjeik megismertetésében nehézséget jelent, hogy szolgáltatók közül senkitől sem kaptak engedély a plakátok kihelyezésére. Egyedül az ESMA adott ajánlatot a bérlésre 6,9 millió Ft+Áfa értékben, ami meghaladja az anyagi lehetőségeiket. Ezzel együtt megjegyezte, nem adják fel, és megtalálják azokat a reklámfelületeket és fórumokat, ahol kapcsolatba tudnak lépni a lakossággal. Ezek egyike október 4-én, 18 órakor lesz, amikor a Cervinus Teátrumban Zacher Gábor toxikológus tart előadást. Október 12-én ott lesznek az idénynyitó disznótoron is, ahol mindenkit vendégül látnak egy italra, egy adag kolbászra és egy beszélgetésre.

Bemutatkozott a NACSE több egyéni képviselőjelöltje is. Gombár Györgyné, a 7. sz. választókerület indulója kifejtette, három ciklust töltött a testületben ellenzéki képviselőként. Szívügye a szociális szféra, ezen belül a hátrányos helyzetűek és az idősek megsegítése.

Olasz Margit a 6. sz. választókerületben méretteti meg magát. Mint elmondta, elsősorban az emberi kapcsolatokért érzi magát felelősnek, ezért kért mindenkit, hogy keresse bizalommal egy adott problémával, üggyel, ötlettel kapcsolatban.

Kovács Mátyás, a 3. sz. választókerület jelöltje kitért arra, hogy bár 13 éve nem vesz részt a közéletben, a gazdasági élet megtorpanására reagálva úgy érezte, cselekednie kell. Úgy látja, alig van új munkahely a településen, ami azonnali lépéseket sürget. Emellett azt is tapasztalja, hogy a civileknek nincs kellő megbecsültségük. Ezen szerinte anyagiakban és hozzáállásban is változtatni kell.

Králikné Molnár Anna a 8. sz. választókerület jelöltje úgy véli, a külterületen nagy gondot jelent az úthálózat. Emellett a játszóterekre és az idősekre is nagyobb figyelmet kellene fordítani.

Poljóka Judit a 4. sz. választókerület jelöltje elmondta, először méretteti meg magát a választáson. Álma egy politikamentes képviselő-testület megvalósítása. Elmondta, mivel a mindennapokban a fiatalokkal és rendezvényszervezéssel foglalkozik, képviselőként is ezt az oldalt szeretné erősíteni. Szeret adni, és bízik benne, hogy ezt a tulajdonságát a közéletben is kamatoztathatja.

A fórum második felében a jelöltek gyakorlatban is bemutatták a lakossággal való véleménycserét, és a Zenepavilon melletti asztaloknál informális beszélgetések kezdődtek.

Exit mobile version