Menu
in , ,

Bemutatkozott Békésszentandrás független képviselőjelöltje, Major Attila

Sajtótájékoztatója elején köszönetet mondott a helyi lakosoknak, akik ajánlásaikkal lehetővé tették, hogy elindulhasson az október 13-i képviselői választásokon. Megemlítette azt is, hogy szerinte minden induló képviselőjelölttel és polgármesterjelölttel jó kapcsolatot ápol, mégis egyedüliként, nem csapatban, hanem önállóan, valóban függetlenként méretteti meg magát. Tisztában van azzal, hogy ez számára esetleg hátrányt jelenthet, de a szavazókra bízza a döntést, és amennyiben mandátumot nyer, a lakosok által támogatott képviselőkkel szeretne együtt dolgozni Békésszentandrásért.

Bemutatkozóként elmondta, hogy 44 éves, nős és két kisgyermek édesapja. Gyermekkora óta Békésszentandráson él, iskolái elvégzése óta itt dolgozik és itt is képzeli el jövőjét. Ezt egy rendezett, tiszta, nyugodt és élhető településen szeretné megtenni.

Elmondta azt is, hogy hosszú évek óta igyekszik tevékenyen részt venni a közéletben. A szentandrási lakosok felhatalmazásával négy esztendőn át képviselőként tevékenykedett településért. Ez idő alatt igyekezett a legjobb tudása szerint, lelkiismeretesen végezni a rá bízott feladatokat, mindig az itt élő emberek érdekeit figyelembe véve. Minden kezdeményezést és fejlesztést támogatott, ami a település javát szolgálata. Számára a képviselőség nem dicsőséget és hatalmat, hanem szolgálatot és megtiszteltetést jelentett. Tevékenyen részt vett a játszóterek tervezésében és sokat tett a település szépítése érdekében. Szívügyének tekinti a gyermekek környezettudatos nevelését, így szemétszedési akciókat és faültetéseket szervezett, amit azóta is folytat. Kiemelte, hogy nagyon örül annak, és büszke is rá, hogy 2007-es képviselői előterjesztése, a gyerekszületések tiszteletére ültetett facsemeték program azóta is él, így több száz kis fa cseperedik településünkön. Az elmúlt öt esztendőben bizottsági tagként igyekezett hasznos munkát végezni, szinte hiánytalanul részt vett a megtartott üléseken. Felvetéseivel, ötleteivel és tanácsaival próbált hasznos tagja lenni a bizottságnak.

Elismerte a jelenlegi vezetés eredményeit, hogy jól kihasználták a pályázati lehetőségeket. Ezért a munkáért köszönet jár, és büszkéknek is kell lenni a fejlesztésekre, de nem tehet bennünket elégedetté, mert ez a település szerinte többet érdemel. Még nagyon sok megoldandó feladat van.

Kérdésre válaszolva elmondta, hogy választási ígéreteket nem szívesen tesz a tények ismerete nélkül. Viszont továbbra is fontosnak tartja a pályázati lehetőségek kihasználását a fejlesztések és beruházások érdekében. Fontosnak tartaná a közterület-felügyelői szolgálat felállítását, a közterületek felújítását és folyamatos gondozását, egy zöldhulladék lerakóhely kialakítását, a gyermekek környezettudatos szemléletének erősítését, utak és járdák építését, a lakatlan ingatlanok környékének gondozását és a civil szervezetek bevonását a közéletbe. Szem előtt fogja tartja azt is, hogy a települést átszelő főút környékének folyamatos gondozásáról tárgyalásokat kell kezdeményezni a kezelőjével. Nemleges válasz esetén, konkrét ígéretet tett, hogy megválasztása esetén két héten belül önkéntesekkel rendbe fogják tenni az útpadka környékét. Úgy gondolja, hogy ha a lakosság számára ismét bizalmat szavaz, akkor képviselőként többet is tehetne. Az itt lakók javaslatait, véleményeit összegyűjtve továbbra is mindig a lakosok érdekeiben járna el.

Kiemelte, hogy ha a választópolgárok úgy ítélik meg, hogy érdemes a képviseletükre, akkor ő tisztességes és őszinte munkával hálálja meg a rá adott szavazatokat. Ezért is írta azt a szórólapjára, hogy: Tiszta szívvel és erős hittel egy barátságos Békésszentandrásért!

Kéri a Tisztelt Választópolgárokat, hogy minél nagyobb létszámban vegyenek részt a szavazáson –bárkire is voksolnak-, hogy a felálló képviselőtestület minél nagyobb felhatalmazást kapjon. A fiatalabb korosztály aktív részvételére is buzdított, mert szeretné, ha ők is részt vennének a közélet befolyásolásában.

Megemlítette, hogy hisz abban, hogy aki veszi a bátorságot és megméretteti magát ezért a nem mindig népszerű közszereplésért, az azért teszi, mert jót akar, és valóban szereti Békésszentandrást. Bízik abban is, hogy mindenki, mindig a helyi lakosok érdekeit igyekszik képviselni alázatosan és becsületesen.

Zárszóként kérte: senki se felejtse el azt a kampányában, hogy a választás az elvileg tisztességes megmérettetés, nem pedig háború!

– Az elkövetkező időben is ezen a településen élünk majd, egymás szemébe kell majd néznünk! Nem ér annyit az egész, hogy elveinket feladva, pillanatnyi sikerért békétlenséget szítsunk, és barátságok romoljanak el – jelentette ki, majd minden induló képviselőjelöltnek és polgármesterjelöltnek tisztességes megmérettetést, és sok sikert kívánt.

Exit mobile version