Menu
in ,

A Székely Budo-Sport támogatja a szarvasi karatésokat

Ruzsinszki György és Székely Csaba

Ruzsinszki György és Székely Csaba

A Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület együttműködési megállapodást kötött a Székely Budo-Sport Kft-vel, melynek keretében a legnagyobb küzdősportsportszer forgalmazó versenyfelszerelésekkel és edzéseszközökkel segíti a vidéki karate meghatározó műhelyének kiemelkedő sportolóit.

A szarvasi karate ugyan sok éves múltra tekint vissza, továbbá Székely D. Csaba és korábban a válogatott munkáját irányító Ruzsinszki György ismeretségének kezdete is korábbra datálható, azonban az egyesület a 2018-ban hívta fel magára a figyelmüket igazából, amikor a Magyar Bajnokság éremtábláján negyedik helyen végezve a legjobb vidéki csapat lett a haladók között. Az SZHKE sportolói a szintén Szarvason megrendezésre került Vidékbajnokságon idén is ugyanígy zártak, amit két héttel később a Cikádor Kupán is megerősítettek. A Samansport a Vidékbajnokság névadó szponzoraként állt a vidéki karate ügye mellé, és az itteni közös munka során született meg az együttműködés szorosabbra fűzésének gondolata.

Kiemelten fontosnak tartom az eddig méltatlanul háttérbe szorult vidéki klubokkal való szoros együttműködést. A kiemelkedő nemzetközi eredmények eléréséhez, kiemelkedő tehetségek kellenek. Ezért közös érdeke a magyar karate családjának, hogy a vidéki tehetségek is professzionális keretek között készülhessenek. – mondta el Székely Csaba D., a Székely Budo-Sport Kft ügyvezető-tulajdonosa.

Ruzsinszki György, a szarvasiak szakmai vezetője így összegezte a megállapodást: „Nagy öröm számunkra, hogy a legprofibb hazai küzdősport cég is felfigyelt munkánkra, és érdemesnek talált minket a támogatásra. Vidékről nem könnyű felvenni a versenyt a fővárosi klubokkal, mások a merítési lehetőségeink, az anyagi forrásaink és az eszköztárunk. Egy vidéki gyereknek sok esetben már az is nagy dolog, hogy megfelelő felszereléshez jusson, hálásak vagyunk, hogy ebben segítséget kaphatunk. Bízunk benne, hogy feltételeink javulásával, valamint a regionális központ elindulásával sok tehetséges karatést adhatunk még az országnak.”

A Szarvasi Harcművész és Küzdősport Egyesület frissen kötött megállapodása keretében Frankó Dániel már a Székely Budosport által biztosított Hayashi ruhában és védőfelszerelésben vehet részt a chilei világbajnokságon. A többszörös korosztályos magyar bajnok versenyző idén már bizonyított nemzetközi mezőnyben: a középiskolások küzdősport világjátékán a nyáron bronzéremmel zárt. Dani az év elején a kijelölt versenyeken már kivívta vb indulás jogát, a hétvégén pedig a lengyel openen is dobogóra állhatott, kvalifikációs pontokat gyűjtve a jövő évi hazai rendezésű Európa-bajnokságra.

Frankó Dániel 5 éves kora óta karatézik, mellette szaxofonozik a szarvasi fúvószenekar tagjaként, de kiválóan teljesít az iskolában is: minden évben egy fiú és egy lány  kaphatja meg a városban Jó tanuló – jó sportoló címet, amit Dani idén nyert el sorozatban harmadszor, utóbbi két alkalommal már a gimnáziumi kategóriában. A sportoló a magyar válogatott tagjaként hétfőn utazik a korosztályos világbajnokságra, hogy a junior +76kg-ban képviselhesse hazáját.

Ruzsinszki György

Exit mobile version