Menu
in ,

Filmstúdióban érezhették magukat a gyerekek a zeneiskola új programján

Fotó: Hegedűs Éva

Fotó: Hegedűs Éva

Új sorozatot indított útjára a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola. A tavalyi kezdeményezést, a zenebonát követően egy zenekuckót alakítottak ki az intézményben, ahol a mese és a zene segítségével bensőséges hangulatot teremtettek. A vendégek úgy érezhették magukat, mint egy filmstúdióban, mivel a kivetített képekkel egy időben csendültek fel a hangszerek, mintha épp azokban a percekben rögzítenék a mesefilmhez tartozó zenei anyagot. A dallamok egy-egy szereplő jellegzetes tulajdonságait csalogatták elő, fokozva ezzel a mese gyerekekre gyakorolt hatását.

– A zenekuckó elnevezés úgy született meg, hogy szeretnénk a gyerekeket ide „bekuckózni”. A zenebonával szemben ez egy szervezett délelőtti program, ami három részből áll. Az óvodásoknak és az iskolásoknak is szerveztünk külön egy sorozatot, hiszen különböznek az életkori sajátosságaik miatt. Behúzódunk a zeneiskola falai közé, megismerjük egymást, és a mese szárnyán közelebb hozzuk a gyerekeket a hangszerekhez és a zenéhez – avat be az új ötletük részleteibe Körösparti Ágnes intézményvezető.

Hangsúlyozta, programjaikon az előadók egy kicsit háttérbe húzódnak, és a történet vezeti be a hallgatóságot „zeneországba.” Ehhez kapcsolódóan ismeretmorzsákat is csepegtetnek nekik a hangszerek világáról. Az egyes alkalmakat úgy állították össze, hogy a művészeti iskolában választható hangszerek mindegyike sorra kerüljön, de ügyeltek a fokozatosság elvére is. Emellett természetesen a játék sem hiányozhatott a foglalkozásokról, amibe a gyerekek interaktív módon vehettek részt.

Utalt arra is, hogy elsősorban azt a korosztályt célozták meg, akik még fogékonyak a zenére, és nyitottak az újdonságokra. Gyakran tapasztalják ugyanis, hogy a gyerekek a hangszerbemutatókon vagy ezeken az alkalmakon szeretnek bele egy olyan hangszerbe, amellyel korábban még nem találkoztak.

– A gyerekekben születéskor a zsigereikben ott van a zene, majdnem hogy mi rontjuk el őket azzal, hogy csak hallgattatjunk velünk a zenét. Nem próbálják ki, hogy maguk is műveljék valamilyen módon, akár csak két különböző méretű fadarab összekoppintásával. Ma olyan dolgokat is láthatnak, amit otthon is megismételhetnek, és remélhetőleg majd örömet okoz nekik – vélekedett Molnár János pedagógus. – A zeneiskolai oktatás azért nagyon fontos, mert itt már nem csak próbálkozhatnak, hanem egy általuk választott hangszeren irányítottan megtanulhatnak játszani – tette hozzá bizakodóan.

A szervezők nem titkolt célja, hogy a gyerekek olyan pozitív élményekkel gazdagodjanak, hogy később kedvük legyen csatlakozni a zeneiskolához, és elmélyüljenek egy-egy hangszer megismerésében.

A november 29-i rendezvényt nagy érdeklődés övezte. A Gál Ferenc Főiskola Gyakorlóintézményéből több mint hatvan alsós vett részt rajta, akik láthatóan élvezettel hallgatták az életre kelt hangszerek játékát.

Exit mobile version