Menu
in ,

Mazsorettekkel búcsúztatták az évet a szarvasi rézfúvósok

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Kis István Huszadjára című versével kezdte a Szarvasi Rézfúvós Együttes huszadik évbúcsúztatóját az esemény házigazdája, Vári Ferenc. A minden év december 29-én megrendezett koncert az idén a jubileumok jegyében telt: az est során húsz műsorszám hangzott el blokkokra bontva, húsz éves a Kozák Lajos Szarvas Város Fúvós Kultúrájáért Alapítvány, 60 éves a klasszikus értelemben vett fúvós zenélés Szarvason, és 100 éve született Kozák Lajos Békésszentandráson.

A műsor első harmadában a tűzoltózenekar kedvencei közül játszottak, köztük Kozák Lajos Városi indulóját, amit 1966. július 1-ére, Szarvas várossá nyilvánításának az ünnepére komponált.

A második blokknak Vári Ferenc a Hiánypótlás nevet adta, miután az előbbi jubileumok felsorolásából kihagyta az idén negyedszázados gyomaendrődi Színfolt Mazsorett Csoportot, akik ezen az estén Hunya Jolán vezetésével szintén felléptek velük. Első közös produkciójukat Lehár Ferenc Szamos-menti indulója ihlette.

Két fiatal is bemutatkozott szólóval ezen az estén: Balla Fanni, aki jelenleg a szegedi Zeneművészeti Egyetem hallgatója Viotto Monti csárdásában klarinéton játszott, Baráth Beáta szólótáncos Brahms V. magyar táncára szólózott.

A filmzenéken, köztük Nino Rota két híres filmhez, a Keresztapához és a Rómeó és Júliához írt slágerén és dixielandeken keresztül érkezett az évbúcsúztató a végéhez, amikor Vári Ferenc és Szabados-Tóth Gábor maguk mellé szólította Soós Tibort, Hunya Jolánt, Csasztvan Andrást, Kiss Istvánt és dr. Boross Istvánt, aki húsz éve töretlen támogatója a zenekarnak, hogy pezsgős koccintással kívánjanak boldog új évet a közönségnek, hogy majd a zenekar Strauss elmaradhatatlan indulójával, a Radetzky March-sal köszönjön el a közönségtől.

Exit mobile version