Menu
in , ,

Két nagyszerű színész jutalomjátéka

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Vasárnap délután bravúros előadás részese lehetett, aki beült a Cervinus Teátrum Felolvasószínházára. Neil Simon Furcsa pár című darabját választotta Dósa Zsuzsa művészeti igazgató, aki rendezte is az előadást, sőt játszott is benne.

Neil Simon 1927-ben született New Yorkban, Bronxban és 2018-ban halt meg szintén New Yorkban, Manhattanben. Sikeres író, forgatókönyvíró, darabjai nagyon népszerűek. A világon, de hazánkban is állandóan színpadon van valamelyik darabja. A Furcsa pár című műve a harmadik alkotása, 1965-ben írta, amely a Tony-díjat és az ismertséget is meghozta számára. Több mint harminc színdarab fűződik a nevéhez, húsz filmhez írt forgatókönyvet, ezek között voltak saját darabjainak filmadaptációi is. Többször jelölték Oscar- és Tony-díjra, mint bármely másik szerzőt, összesen tizenhét Tony-jelölésből hármat nyert el. 1983-ban ő lett az első élő drámaíró, akiről színházat neveztek el New Yorkban. 1991-ben megkapta a drámaírók Pulitzer-díját a Yonkersi árvák című drámájáért. Neil Simonra jellemző, hogy nagyon jó karaktereket alkot meg, legyen az fő, vagy mellékszerep.

A Felolvasószínház az utóbbi időkben nagyon komoly témákat boncolgatott, ezért Dósa Zsuzsa most egy csemegét, egy fergeteges vígjátékot választott. Aki látta az 1968-ban készült filmet Walter Matthau és Jack Lemmon főszereplésével, az tudta mire számíthat az előadás során. Oscar – Timkó János – lakásán folyik a pókerparti, hiányolják Félixet – Boronyák Gergely –, aki szomorúan megérkezik, mert a felesége elküldte közös otthonukból, teljesen maga alatt van. Oscar felajánlja neki, hogy költözzön hozzá, hiszen nyolc szobája van. Oscar mérhetetlenül rendetlen, Félix ugyanennyire rendmániás. A két férfi nem sokáig bírja a közös otthont.

Bravúros játék a két főszereplőtől Timkó Jánostól és Boronyák Gergelytől. A két színész már több alkalommal bebizonyította, hogy remek, erős párost alkotnak a színpadon, legyen az vígjáték vagy dráma. Most sem volt másképpen, lenyűgöző alakítást láttunk mindkettőjüktől.

A barátokat játszó, Nádházy Péter, Varga Viktor és Nagy Róbert, a szomszéd testvérpárt alakító hölgyek, Dósa Zsuzsa és Szemerédi Bernadett is remekeltek az előadás folyamán. Neil Simon a legapróbb szerepet is nagyon jól írja meg, amit a Cervinus színészei mindig ki is használnak. Természetesen, a színházban az előadás mindig csapatjáték, a többiek jelenléte, hozzáértő játéka nélkül kevesebb lett volna az előadás.

Hozzáteszem, felolvasószínházat láttunk, a színészek olvasták a szöveget, nem volt díszlet, kellék, de teljes szívvel, lélekkel játszott minden színművész, és teljes értékű, nagyszerű előadást láttunk.

A zsúfolt nézőtér nagyon hosszú tapssal köszönte meg a zseniális játékot a színművészeknek. Nőnap lévén a férfi színészek egy-egy szál szépen feldíszített virággal köszöntöttek minden női nézőt. Az évadban még két felolvasószínház lesz látható.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version