Menu
in ,

Bizonytalan jubileumi évad, garantált felújítások

Fotó: Hegedűs Éva

Fotó: Hegedűs Éva

A színpad után idén a nézőtér is megújulhat a szarvasi szabadtéri teátrumban. A települési önkormányzat bruttó 50 millió Ft-ot nyert erre a célra az Emberi Erőforrások Minisztériumától. Csasztvan András, a Cervinus Teátrum ügyvezetője tájékoztatott, hogy a központosított TAO támogatás tette lehetővé a fejlesztést, amelynek a munkálatai az átalakult helyzet ellenére is folyamatosan zajlanak.

– 2011-ben egy olyan csökkentett költségvetéssel készült el a Vízi Színház. Mindössze 360 millió Ft állt rendelkezésre, ezért az önkormányzatnál kérdésként az is felmerült, hogy hozzáfogjanak-e a projekt megvalósításához. Nagyon helyesen végül az igen mellett döntöttek, hiszen nagy valószínűséggel ma nem lenne ez a Petőfi utcai objektum. Emlékszem, a tervezői költségkalkuláció 100 millió Ft-tal többről szólt, vagyis már eleve csökkentett műszaki tartalommal adtuk át a teátrumot. Negatív értelemben a leglátványosabb elem ebből a nézőtér volt, hiszen fapados rendszer kialakítására kényszerültünk – tárta fel a korábbi hiányosságokat.

A fejlesztés részleteiről szólva elmondta, a nézőtér teljes járófelülete csúszásmentes hidegburkolatot kap. A néhány évvel ezelőtt beszerzett műanyag székek azonban visszakerülnek a helyükre, azzal a különbséggel, hogy a rétegelt lemezülőkéket és az alatta lévő párnafákat kicserélik. A székek alá zárt szelvényű, H-alakú, fém alátét kerül, mivel ezt a korábbi fejlesztés keretében nem tudták beszerezni. (A székek vásárlásakor a fémtartószerkezet további bruttó 1800 Ft/db-ba került volna – szerk.)

Emellett megújul a déli bástya – öltöző – belső szerkezete, valamint a nézőtér felső középvonalában kialakított technikusi fülke második szintje is egy rolós rendszerű ablaknyitást kap, ami által a fejgépek mozgása akadálytalanná válik. Korszerűsítik a lépcsősor vészvilágítását, valamint felújítják és színpad két oldalát, amely az előadások alatt általában takarásban van. Ez utóbbit egyébként a fokozott igénybevétel is indokolja, ami miatt sajnos rövidebb időn belül tönkremegy a padozat.

Mint megtudtuk, az előkészítő munkálatok már tavaly év végén elkezdődtek. A kivitelezést az Integrál Építő Zrt. végzi, s a tervek szerint május végén átadhatják a megújult létesítményt.

– Mi havonta kapunk egy zártláncú tájékoztatót Fekete Péter államtitkár úrtól. Legutóbb az hangzott el, hogy a kormányzat és tanácsadói kb. négy hónapra prognosztizálják a jelenlegi állapotokat. Ha ezzel a feltevéssel kalkulálunk, akkor kb. július közepére normalizálódhat a helyzet – tekintett előre a Vízi Színház tizedik, jubileumi évadára Csasztvan András, amelyről a számítások beigazolódása esetén részlegesen le kell mondaniuk.

Némi kárpótlást jelenthet a kultúrakedvelő közönségnek, hogy a Cervinus Teátrum korábbi darabjai, ill. jogilag engedélyezett előadások részletei hamarosan a Szarvasi Kábeltelevízió, a Körös Televízió csatornáin, valamint közösségi oldalaikon is elérhetők lesznek. Emellett művészeik rendszeresen magyar és szlovák nyelven versekkel, mesékkel kedveskednek az érdeklődőknek, melyek lelki tápálálékként szolgálhatnak a legnehezebb hetekben.

Exit mobile version