Menu
in ,

A vállalkozók járványban is fogják a tanulók kezét

Fotó: BMKIK

Békés megyében mintegy 2000 (a megyeszékhelyen közel 750, Orosházán 279, Szarvason 65) diák vesz részt a duális képzésben tanulószerződéssel. Ők azok, akik ez év március 15-ig meghatározott napokon vállalkozásoknál, cégeknél, egyéb szervezeteknél sajátították el az általuk választott szakma gyakorlati részét. De mi a helyzet a vészhelyzet bejelentése óta? – kérdeztük a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetőjétől.

– A tanulószerződéses tanulók 81%-a Békés megyében, vagy digitálisan vagy személyes jelenléttel oldja meg a szakmai gyakorlatát a képzőhelyeken – adja meg az első választ Mészárosné Szabó Anna. – Ha ehhez hozzászámoljuk az egészségügyi és a szociális szférát (magas tanulószerződéses létszám és a helyzetre való tekintettel a tanulók többsége az iskolájában kap digitális munkarendű gyakorlatot), egyéb szakképesítésben kevés az a tanuló, akit vissza kellett küldenünk a szakképző iskolába szakmai gyakorlatra.  Ez azt jelenti, hogy megvédtük a tanulószerződéses rendszerünket ebben az embert próbáló időszakban is. Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt hetekben, s mindezt a személyes (telefonos) kapcsolattartás révén értük el – mondta Mészárosné.

– Az elmúlt egy hónap nagyon intenzív feladat elé állította a szakképzési osztály dolgozóit. Számadataink azt mutatják, hogy megvan az eredménye a munkánknak. Azt láttuk, hogy a vállalkozások többségét kezdetben sokkolta maga a tény, hogy hogyan lehet gyakorlatot virtuális térben oktatni, hiszen a gyakorlatnak éppen az a lényege, hogy „csináljuk és közben tanuljuk”. Aztán megértették és elfogadták, hogy – bár a virtuális gyakorlat nem egyenértékű a személyes jelenléttel megvalósított gyakorlattal – a gyakorlati napokon a tanulók számára a semmittevésnél jobb, sőt kiegészítője lehet az eddigi ismeretátadásnak. Természetesen vannak szakmák, ahol jól el lehet boldogulni a virtuális térben és vannak szakmák, ahol pedig nagyon elő kell venni a gyakorlati oktatónak a kreativitását, hogy heteken át újabbnál-újabb feladatot találjon a tanuló számára. Ebben segítenek a szakképző intézmények is, de a kamara is gyűjti a „jó gyakorlatokat”, amelyeket megoszt mindenki számára.

A pályaorientációs kollégák is áthelyezték tevékenységüket a digitális létbe, kísérleteink vannak az osztályfőnöki órák digitális platformon való megvalósításával is.

Mivel elmaradt az 5-6.-os tanulóknak meghirdetett vetélkedőnk, helyette egy ötfordulós on-line versenyt írtak ki, melynek elindult az első fordulója. Csatlakozni még lehet: bmkik.hu/palya oldalon, érdemes, értékes nyereményeink vannak.

Nagy szívfájdalmunk a szakmai versenyek leállítása, hiszen március 16-ig hat Békés megyei tanulónk jutott be a döntőbe és több szakma még a középdöntő előtt állt – mondta Mészárosné Szabó Anna.

Exit mobile version