Menu
in , , ,

Minden óvodában és bölcsődében a hétfői nyitásra készülnek

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Március második felében, a veszélyhelyzet kihirdetését követően a csabacsűdi Hársliget Óvoda is bezárásra került, de a gyermekfelügyeletről az előírások betartásával gondoskodtak az óvónők. Volt, amikor öt, de volt, hogy tizenkét gyerekre kellett ügyelni, jelentette ki Molnár József polgármester. Április 1-étől a gyermekétkeztetés megszervezésre került úgy, hogy azok számára, akik óvodás gyermeknek igényelték, kiszállították az ebédet, a tízórait és az uzsonnát. Ez olyan 20-25 fő közötti létszámot érintett a jelenleg beíratott 43-as létszámból.

– Óvodánkban nem alkalmaztunk olyan intézkedéseket, amik hátrányosan érintették volna a dolgozóinkat, ami fizetéscsökkenéssel, vagy más negatív hatással járt volna számukra. Igyekeztünk ezt az időszakot kihasználni arra, hogy az óvoda belső festését megvalósítsuk. Ebben aktívan közreműködtek az óvónők, a dajkák, a pedagógiai asszisztens. Mindez nem csak a belső terek festését, hanem a fertőtlenítést is elvégezték, ami érintette a csoportszobákat, az öltözőket, a vizesblokkokat, és a konyhát is – sorolta a falu első embere.

– Nem engedték el a gyerekek kezét a veszélyhelyzet alatt. – Ezt már Kórógyi Angyalka, az óvoda vezetője tette hozzá. – A több mint két hónapra nyúlt kényszerű szünet alatt az óvónők folyamatosan küldték a szülőknek és a gyerekeknek a szakmai anyagot. A heti tevékenységet napra lebontva megkapták, mikor mit kell csinálni, verset tanítani, rajzolni a gyermekükkel.

Hétfőtől – a korábbitól eltérő kisebb eltérésekkel – visszaáll a normál rend. Intézményvezetőként arra kéri a szülőket, hogy csak az ajtóig kísérjék a gyerekeket, ott adják át a gondozónak. Molnár József polgármester elfogadta az intézményvezető döntését, hogy a hétfő így kezdődjön.

Azon túl, hogy az udvari játékokat újrafestették, a gyerekeket más meglepetések is várják. A Magyar falu program keretében 3 millió forintot nyertek az óvodaudvar fejlesztésére, ami során március közepétől április végéig a korábbi töredezett járda helyén elkészült mintegy nyolcvan négyzetméternyi díszburkolat, így egy biztonságos, por- és sármentes felületet alakítottak ki a gyerekek számára.

– A program keretén belül három udvari játék beszerzésére is lehetőség nyílt, egy új játszóvár, fészekhintával és csúszdával, egy labdás bedobójáték, illetve egy rókára, ami jelen esetben a gyerekek örömét és nem a baromfiudvar tizedelését szolgálja – tette hozzá Molnár József polgármester. A hárommillió tartalmazta a tervezést, a műszaki ellenőrzést, és a nyilvánosság biztosítását.

Szarvason is hasonló intézkedések történtek a hétfői nyitásra vonatkozólag. Tóth Tímea, Szarvas Város Óvodája és Bölcsődéjének intézményvetője elmondta, az óvodában a tényleges létszám 68 fő, a bölcsődében a veszélyhelyzet elrendelését megelőzően 78-an voltak beiratkozva, de ez a szám nőni fog, mert volt olyan, aki a veszélyhelyzet elrendelése miatt nem tudta megkezdeni a beszoktatást. Miután a veszélyhelyzet továbbra is fennáll, a szülőknek lehetőségük van otthon maradni gyermekükkel, de aki igényli, annak 7 és 17 óra között biztosítani tudják a felügyeletet az óvodában és a bölcsődében.

A hétfői nyitással kapcsolatban elmondta, a szülőknek nyilatkozniuk kell, hogy a gyermekük egészséges.

– Arra odafigyelünk, hogy csak egészséges gyerek jöjjön a közösségbe. Tartjuk a higiéniai szabályokat, ügyelünk a gyerekek és a dolgozók védelmére. Szülők nem léphetnek be az épületbe. Az előtérbe jöhetnek be, ahol biztosítunk nekik kézmosási és fertőtlenítési lehetőséget, és arra kérjük őket, hogy minél gyorsabban adják le a dajkának, vagy a pedagógiai asszisztensnek, illetve vegyék át tőlük a gyermekeiket, hogy elkerüljük a csoportosulást.

Molnár Imre, a Hunyadi János Katolikus Általános Iskola és Óvoda igazgatója is hasonlókról tájékoztatott kérdésünkre. Hétfőn a rendeletnek megfelelően fogják újraindítani az életet az óvodában. Szülő a Szentandráson sem léphet az épületbe.

A fotók a csabacsűdi Hársliget Óvoda udvarán készültek.

Exit mobile version