Este pezsgőt bontottam.
Mert megérdemeljük.
Mert nagyon kemény időszak van mögöttünk és meg kell állnunk egy kicsit, hogy kifújhassuk magunkat.
Ezekben a napokban a közoktatásban tanulók megkapják a bizonyítványaikat (akár egy vasalódeszkáról, akár egy asztalról), amely egy nagyon felemás tanév eredményeit közli. Benne van sok-sok munka, bizonytalanság és kétely is. Egy olyan helyzetben kellett megállnia a helyét minden résztvevőnek, amely ismeretlen volt mindannyiunk előtt.
Éppen ezért emelem poharam minden diákra, akik tudtak alkalmazkodni a megváltozott helyzethez. Tanultak és készültek, segítették egymást (néha dolgozat közben is 😉 ), és igyekeztek, ahogy tudtak.
Emelem poharam minden kollégámra, akiknek egyik napról a másikra kellett kitalálniuk, hogy hogyan folytassák az oktatást, hogyan készítsék fel a diákokat az érettségire, szakmai vizsgákra. Emelem poharam azokra a pedagógusokra, akik olyan időkben dolgoznak erejükön felül, amikor nem szokás megköszönni az elvégzett munkát és idén pedagógus napra sem kaptak semmit, sem diákoktól, sem fenntartóktól, sem szülőktől…
Emelem poharam azokra a szülőtársaimra, akiknek szintén egyik napról a másikra kellett kitalálniuk, hogy miként oldják meg a mindennapokat, hogyan szervezzék meg a háztartást, a gyerekekkel való tanulást és a munkavégzést, ha egyáltalán megmaradt a munkahelyük…
Emelem poharam mindazokra, akik segítettek, támogattak bennünket: szülőket, bennünket: pedagógusokat. Minden szolgáltató köszönetet érdemel, aki ingyen elérhetővé tette fizetős termékeit, szolgáltatásait csupán azért, hogy a tanévet be tudjuk fejezni és segítse a digitális oktatást.
Nem volt könnyű. Nagyon nem. Ha az ember lelkiismeretesen akarta csinálni, akkor nagyon-nagyon nehéz volt. De ez a helyzet rávilágított arra, hogy a digitális oktatás a jövőben és már a jelenben is ott van, megkerülhetetlen. Most belekóstoltunk a jövőbe egy kicsit.
Emelem poharam mindazokra, akik magatartásukkal, személyes példájukkal, kitartásukkal nem adták fel a legnehezebb időkben sem. Ebben a válságos időszakban rádöbbenhettünk, hogy kik azok az emberek, akiknek a munkája alapvetően fontos, elengedhetetlen a mindennapi életben. (És most szándékosan nem fogok felsorolni egyetlen szakmát sem, nehogy kifelejtsek valakit.)
És most nézzünk túl egy kicsit az iskolán: emelem poharam mindazokra (és emlékükre), akik életükkel, kitartásukkal, személyes példamutatásukkal, elszántságukkal, akaratukkal mutatnak (iskola) példát mindenkinek, mindenkor. Mert a tanulás soha nem ér véget, de csak azok érnek el eredményeket, akik nem sajnálják a munkát, és akkor sem adják fel, amikor nem jönnek elsőre a sikerek. Mert az elszántság egy dolog, de ha nincs bennünk alázat, hiábavaló minden…
