Menu
in ,

Rendkívüli érettségi – rendkívüli körülmények között

Fotó: Bencsik Ernő

Fotó: Bencsik Ernő

Az idén minden más volt, mint máskor. A rendkívüli egészségügyi helyzetre való tekintettel március 16-ával iskolánk is áttért a digitális tanrendre. A hirtelen átállás mindenkinek nehézséget okozott, de legnehezebb dolguk az érettségi előtt álló tanulóinknak volt, illetve az őket felkészítő pedagógusainknak. Még az elején azt sem lehetett tudni, lesz-e egyáltalán érettségi. Később is csak találgatni tudtunk, írásbeli vagy szóbeli, vagy mindkettő? Amikor megszületett a döntés, gőzerővel kezdtek el készülni tanulóink az írásbeli vizsgákra.

De így is megértek a Vajdás diákok.

Mivel ebben a tanévben a továbbtanulni szándékozó diákoknak legalább egy emelt szintű érettségi vizsgát kellett tenni, így a 93 érettségiző közül 79 tanuló egyik tantárgyát vagy Békéscsabán, vagy Orosházán írta. Emelt szinten a legtöbben az angol nyelvet választották, hiszen ezzel két követelményt is kipipálhatnak egyszerre. Nagyon sok egyetemnél az angol a választható tárgyak közé tartozik, és egy jól sikerült /60% feletti/ dolgozattal pedig középfokú nyelvvizsgát is szerezhetnek. Az orvosi egyetemre készülők biológiát választottak, a műszaki irányba készülők pedig matematikát. Aki a testneveléssel készül tovább, sajnos a gyakorlati vizsgák elmaradása miatt szóban kellett számot adnia tudásáról. Sportolóink nem ijedtek meg ettől a feladattól, 90% fölött teljesítettek emelt szinten.

A középszinten megírt érettségi vizsgákkal is elégedettek lehetünk, bár sajnálatos módon a szóbeli vizsgák elmaradtával a javítási lehetőség is elmaradt.

Szóbeli vizsgát csak azokból a tantárgyakból lehetett tenni, ahol nincs írásbeli vizsga, például a hittan. Ebből a tárgyból született a legjobb eredmény, egy 100% -os feleletet hallhatott a vizsgabizottság.

A rendkívüli helyzet ellenére is voltak kitűnő és jeles tanulóink is szép számmal.

Kitűnő érettségi bizonyítványt kapott: Gyekiczki Fanni, Bánfi Péter, Fabó Csenge, Seregélyes Viktória és Opauszki Kata.

Jeles bizonyítványt szerzett: Ganyecz Zalán, Gerhát Regina, Hankó Gergő, Lustyik Anna, Gulyás Szilveszter, Komáromi Nikolett, Kósa Judit, Filip Dániel, Megyik Róza, Pribelszki Boglárka.

A bizonyítványok kiosztására az Evangélikus Újtemplomban került sor ünnepélyes keretek között. Ezzel is szerettük volna egy kicsit kompenzálni az elmaradt ballagást. Így méltóképpen tudtunk egymástól búcsút venni.

A frissen érett tanulóinkra már csak a ponthatárhúzás vár, vajon hová veszik fel őket, hol fognak továbbtanulni.

Gratulálunk a diákoknak és minden jót kívánunk nekik az elkövetkezendő évekre!

Mészáros Tünde

Exit mobile version