Menu
in , ,

Megújult a Szent Klára templom orgonája

Kiss Imre plébános megáldja a Szent Klára templom orgonáját (Fotó: Babák Zoltán)

Kiss Imre plébános megáldja a Szent Klára templom orgonáját (Fotó: Babák Zoltán)

Ünnepi szentmisével egybekötött orgonaavató koncertre hívta a híveket és az érdeklődőket dr. Kiss Imre plébános szombat délután a Szent Klára templomba. Apropóját az adta, hogy orgonájának megmentésének első szakasza lezárult. Felújítására még Ambrus atya idejében születtek tervek, de ez csak mára testesült meg.

A Szent Klára római katolikus templom orgonájáról ez áll a felújítás előtti állapotfelmérésben: a hangszer jelenlegi állapota kritikus, de megmenthető. A hangok nagyon bizonytalanul szólnak, a manuálisokon sok regiszter be sem kapcsol. Nagyon sok a beszóló hang és a zavaró hamisság.

“Az orgonát Angster József építette 1926-ban 1007-es Opus számmal, tizennégy regiszterrel, pedállal két sor szabad kombinációval pneumatikus táskaláda rendszerben”, tolmácsolta dr. Kiss Imre plébános Péntek Gergely orgonaépítő és javító mondatait a hangszerről.

A felújításról szólva elmondta, hogy ez egy állagmegóvó javítás, aminek az orgona állapotának megőrzése, valamint a játék zavaró hibáinak megszüntetése a célja.

“Ennek eredményeképpen az orgona sípanyaga ki lett pakolva, tisztítva, a hibás szelepek, melyek a sok beszólás okozták, cserélve lettek. A játszóasztal vezérlése helyre lett állítva. A régi, zajos motor helyett egy német licenc alapján Magyarországon gyártott kiváló siklócsapágyas orgonamotor került beépítésre. A munkálatok legvégé az orgona egy teljes intonáláson, – hangerő, hangszín, megszólalás – esett át. A felújítás része még egy új pedálklaviatúra elkészítése a mostani helyett, mely a tervek szerint augusztusban valósul meg a pályázatban nyert pénz keretéből.”

Hálaadó istentisztelet lévén szívből jövő köszönetet mondott a hívek nagylelkű adományaiért, a polgármesternek az erkölcsi támogatásért és a jó ötletekért, a minisztériumnak, valamint a Filharmóniának a támogatásáért, valamint Péntek Gergelynek a munkájáért.

Az orgonaavató koncerten Iváncsó Violán és Paraszt Attilánén kívül, közreműködött Gál Zsófia, Mester Dóra, Molnár Tamara, valamint a Szent Cecília kórus.

A koncertet követő szentmisét Ambrus atya emlékére ajánlották, aki pontosan három hónapja tért meg teremtőjéhez.

Exit mobile version