Menu
in ,

Fodrászati ismeretek – országos I. hely

Uhljar Tímea

Uhljar Tímea

Ahogy arról már korábban is tájékoztatást adtunk, intézményünk (GYSZC Székely Mihály Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Szarvas) több diákja eredményesen szerepelt az Innovációs és Technológiai Minisztérium által meghirdetett, és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal által megszervezett Ágazati és ágazaton belüli specializáció szakmai érettségi vizsgatárgyak elődöntőjén, bejutott a döntőbe. A döntők – a járványügyi helyzet miatt – nem kerültek megrendezésre, a verseny azonban nem fejeződött be.

Az országos eredményeket az érintett diákok írásbeli szakmai érettségi vizsgadolgozatai, valamint az elődöntő fordulóban elért eredményeik együttes beszámításával állapították meg.

Örömmel és büszkeséggel tölt el bennünket, hogy Uhljar Tímea 12. C osztályos, szépészet ágazatba járó végzős tanulónk „Fodrászati ismertek” vizsgatárgyban megnyerte az országos versenyt.

Timi egyik meghatározó tulajdonsága hogy elszántan, céltudatosan törekszik a tudás megszerzésére, mindegy, hogy szakmai tárgyakról, irodalomról, matematikáról legyen éppen szó. A lehető legjobb eredményeket teljesítette tanulmányai során. Lelkiismeretes, motivált, alázatos, szorgalmas, szerény, de még sorolhatnánk a pozitív jelzőit. Csak remélni tudjuk, hogy Timi sikerén felbuzdulva még több diákunk kap kedvet a tanuláshoz, a megmérettetéshez, a versenyzéshez, öregbítve iskolánk hírnevét.

De nem szabad megfeledkeznünk az ugyanezen versenyen „Irodai ügyviteli ismeretek” vizsgatárgyban induló két diákunkról sem. Csik Krisztina országos 15., Bakró Szabina Katalin pedig 22. helyezést ért el.

Gratulálunk nekik és elmondhatatlanul büszkék vagyunk rájuk!

Ozsváth Zsuzsanna igazgató

Exit mobile version