Menu
in ,

Szarvasra érkezett a Vízitúra Kupa vasárnap

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Az éjszakai nagy esőzés és az esőre álló borús idő sem tudta elriasztani azokat a sportembereket, akik a szombati Vízitúra Kupa állomása miatt érkeztek Szarvasra. A legnépszerűbb országos méretű amatőr vízitúrás versenysorozat keretében negyvennél többen ültek kajakba, túrakajakba, vagy túrakenuba és teljesítették a 8, vagy a 25 kilométeres távok valamelyikét.

– Tavaly outrigger hajóval Tokajban kóstoltam bele egy vízitúra kupa forduló hangulatába, nagyon megtetszett a helyszín, a szervezés és a körülmények is, ekkor gondoltam úgy, hogy ezt Szarvason is meg lehet csinálni – mondta el az újszerű rendezvény kapcsán Szitó Szabolcs főszervező, az esemény házigazdájának számító Körös Dragon SE edzője.
Az egyesület vezetése is vevő volt az újra, így jöhetett létre az idei rendezvény, amellyel a vízitúrát kedvelőkkel, a Holt-Körösből szemlélve mutathatták be Szarvast és környékét.

A különböző kategóriákban az esőre hajló időjárás ellenére közel 40 hajó rajtolt el, három hullámban indítva. A 25 kilométert választókat a Szivornyánál fordították vissza, onnan a békésszentandrási kajakokos bázisáig kellett evezniük, majd vissza a kiindulópontot jelentő Városi Strandig. Az indulók többsége ezt a távot választotta, de szép számban voltak 8 kilométert teljesítők is. A békési kajakosok Pankotai Gábor edző vezetésével például kiváló erőnléti tréningnek tekintették a napot, érkeztek azonban kajakosok Kaposvárról is, direkt a túra kedvéért.

– A létszám első alkalommal biztató, reményeink szerint a most itt lévő versenyzők elviszik majd a jó hírét a rendezvénynek, a város és a víz szépségét, így a jövőben nagyobb létszámú túrát is tarthatunk – tette hozzá Szitó Szabolcs. – Egyetlen bánatunk az időponttal kapcsolatban volt, mert túlságosan közel vagyunk a Kenumaratonhoz. Nem szerettünk volna „konkurenciát” jelenteni annak a rendezvénynek, de a Magyar Kajak-Kenu Szövetség idei lerövidített versenynaptárában csak ebben az időpontban volt szabad hely, gyakorlatilag nem maradt választási lehetőség.
Ahogyan arra már utalt is a szervező, a mostani tapasztalatokkal felvértezve, jövőre mindenképpen szeretnék folytatni a kezdeményezést. Szándékaik szerint ugyanakkor eltérnének a július végi időponttól, és még magasabb színvonalon, picit fesztiváljelleggel szerveznék meg a versenyt.
– Elképzelhetőnek tartom, hogy a Kenumaraton résztvevői is kipróbálják majd magukat, amennyiben nem ilyen közeli időpontban lesz egymáshoz a két esemény – emelte ki Szitó Szabolcs. – Mindkét rendezvénynek megvan a maga jellegzetessége, ezzel együtt ki is egészítheti egymást, és mi ezen leszünk majd.

Eredmények. Friss túrázó. Kajak. K-1, K-2 open, 8 km: 1. Labant Luca (Kaposvár) 49:38 perc, 2. Mándli Csongor (Kaposvár), 49:39, 3. Tóth Bertalan (Kaposvár) 49:42. SUP, 8 km: 1. Kepenyes András (Szarvas) 59:35.

Versenyhajók. Kajak. K-1, 25 km: 1. Faludi András (Kaposvár) 2:02:02 óra, 2. Horváth Gergő (Kaposvár) 2:02:25, 3. Tóth Adorján (Kaposvár) 2:02:51. K-2 open, 25 km: 1. Böröcz András, Marton Ferenc (Szolnok) 2:03:34, 2. Szabó Luca, Pankotai Anna Gabriella (Békés) 2:27:39, 3. Bíró Szabina, Nyeste Lilla (Békés) 2:52:49. K-4 25 km: 1. Szabó Boglárka, Kálmán Enikő Eszter, Rácz Boglárka, Pardi-Kis Éva Békés 2:32:10. Gyermek, MK-2 25 km: 1. Szűcs Fanni, Trubó Emma (Békés) 53:02. Túra kajak. Férfi páros (TK-F2), 25 km: 1. Hack Tamás, Gózon Gábor 3:12:01. Férfi egyes (TK-F1-50+), 25 km: 1. Valach Mihály (Szarvas) 3:04:51, 2. Katona György 3:05:15. Vegyes páros (TK-V2), 25 km: 1. Geönczeöl Gáspár, Geönczeöl Anna (Amatőr Lelkesedés) 2:57:00. Négyes túrakenu, 25 km: 1. Dicsa Mihály Károly, Aszódi János, Opauszki István (Baranyai Csaba Pinty) 3:12:12.

Bakulya Mihály

Fotó: Babák Zoltán

Exit mobile version