Menu
in ,

Kikaptak, de megmutatták, mire képesek

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Megyei kvalifikáció “C” csoportjának 6., előrehozott fordulóját rendezték tegnap Csabacsűdön. Történt ez azért, mert a vendég gyulaiak a Magyar Kupában történő szereplése miatt.

A komolyabb játékerőt felvonultató vendégek irányították a játékot. Ennek ellenére a csűdiek nem játszottak alárendelt szerepet, szervezett védekezésükkel rendre meg tudták akadályozni azt, hogy az ellenfelek előnyhöz jussanak. Az elszánt védekezésből igyekeztek alkalmanként kitörni. Taktikájuk némileg megtörte a vendégek elszántságát, így egy kicsit feljebb tolva a soraikat némi levegőhöz jutottak.

Az első félidőben egy gól esett. A 36. percben Nagy Gergely takarásból lőhetett a semmit sem látó Petrovics Zsolt kapujára. A lövés egészen a hálóig jutott (0–1).

A második félidőben is ugyanolyan elszántan mentek ki a pályára a hazaiak, mint a mérkőzés kezdetekor. Ennek eredményeképp az 55. percben Endrefalvi Erik egy kapu előtti kavarodásból tudott közelről a kapuba találni (1–1). A középkezdésből a még örömmámorban úszó csűdieket a továbbra is nagyon motivált gyulaiak meglepték. Veszélyes támadásukat csak a büntetőterületen belül tudták megállítani… szabálytalanul. A jogos büntető Nagy Gergely értékesítette (56′ 1–2).

Ettől kezdve az előnyük biztos tudatában nagyon kulturált futballt játszó vendégek uralták a mérkőzést, amit a 68. percben ismét gólra tudtak váltani (1–3). Ez lett a játék végeredménye is.

Csabacsűdi GyLSE – Gyulai Termál FC 1–3 (1–1)

Csabacsűdi GyLSE: Petrovics Zsolt, Kiss Gábor – Rafaj Roland – Kiri Bence – Sovány Pál, Sándor János – Tasi Norbert, Magyar Martin – Gulyás Ádám – Kasík Márk, Endrefalvi Erik.
Játszott még: Viszkok Dániel, Jelen Szebasztián, Pecznik Péter.
Edző: Kondacs János

A mérkőzésre 89 néző váltott jegyet ezen a szerdai napon.

– A szövetség által megvariált időpont miatt nehezebb volt felkészülni a csoport favoritja ellen, de a körülményeknek megfelelően igyekeztünk a legtöbbet kihozni ebből a szerda délutánból. A csapat megfelelő hozzáállása is kellett ahhoz, hogy ilyen tisztességes eredményt érjünk el a jóval nagyobb forrásokkal rendelkező ellenfelünkkel szemben. Sportszerű találkozón sikerült megmutatni, mire vagyunk képesek. A három bajnoki mérkőzést figyelembe véve szerdán játszott a legjobban a csapat, remélem ez arra utal, hogy a megfelelő úton járunk! – nyilatkozta Szentesi János, az elnökség tagja a mérkőzést követően.

A mérkőzés jegyzőkönyve megtekinthető itt.

Exit mobile version