Menu
in , , ,

Szarvasi séta a millennium korának polgári Magyarországán

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

A Bárány fogadó rengeteg mindennek adott otthont, a felső bálterem mindig hangos volt a zenétől. Haviár Dániel itt tartotta országgyűlési képviselőként a beszédét. Udvarában volt az első fából készült színkör, amit egész évben használtak. Csak később épült meg az Árpád udvarán a szintén fából épített nyári színkör. Popjak György építette, csakúgy mint az Evangélikus Újtemplomot. Talán mégis arról a leghíresebb, hogy átutazóban itt szállt meg Petőfi Sándor.

Mindezeket, és még sok mást is az épületről Urbancsokné Pljesovszki Ildikó mondta a Városi Könyvtár legújabb attrakciója, egy városfoglaló játék bemutatóján még szeptember első felében a Lohr Gyula Szakorvosi Rendelő épülete előtt. Ő a “Haviár család nyomában” címet adta volna a túrának, mert mint mondta, azok az épületek előtt, ahol emennek, mind-mind kötődik a Haviárok valamelyikéhez. A túra vezetője olyan adalékokat, extrákat is elmondott az állomásoknál, amik nem szerepeltek a játék leírásánál.

Mindezt megelőzően Ildikó arra kérte a séta résztvevőit, hogy a játékhoz elengedhetetlen mobillal, illetve tablettel a kezükben hunyják be a szemüket, a férfiak cseréljék azt egy képzeletbeli sétapálcára, a hölgyeket pedig egy napernyőre és képzeljék magukat a 1800-as évek vége, az 1900-as évek eleje polgári Magyarországának a korába.

Baginé Tóth Erika az első állomásnál elöljáróban elmondta, hogy a szarvaskincsei.hu városfoglaló oldalra kattintva egyedül is végig tudnak haladni a túra állomásian. Ott térképen is megjelenik az a több, mint száz látnivalót, amit a Városi Könyvtár munkatársai már feldolgoztak.

Két benkás tanár, Hovorkáné Hegedűs Hajnalka és Megyikné Bagi Erika gyerekekkel érkezett a játékra. Hovorkáné Hegedűs Hajnalka történelemtanár, így ebbéli mivoltában értékelte a játékot.

– Szerintem nagyon jó ez a játék honismeretórára, de helytörténeti szempontból mindhárom túra nagyon jó. A kiskör belefér 45 percbe, amit az iskolások egy tanóra alatt meg tudnak csinálni. Ez most, hogy a járványra való tekintettel inkább szabadtéri programok kerültek előtérbe, jó program lehet arra, hogy kivigyük őket a zárt termekből.

Elmondta, az Urbancsokné Pljesovszki Ildikó, illetve az útmutatóban szereplő információk alapján válaszoltak a kérdésekre, ami így ugyan két órányira nyúlt, de nagyon sok új információt megtudtak a városról.

Exit mobile version