Menu
in , ,

Közgyűlés maszkban

A Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Köre szeptember 19-én tartotta meg a járványhelyzet miatt májusban elmaradt éves közgyűlését. A helyszín ezúttal az Evangélikus Újtemplom volt.

A járványügyi előírások betartásával, távolságtartással és maszkban hallgatták a jelenlevők Tóthné Jansik Erzsébet elnök beszámolóját, amelyben az elmúlt öt esztendő legjelentősebb eseményeit, eredményeit foglalta össze. Kiemelte a Kör vagyonának gyarapodását, melyet elsősorban a Szoborkert kialakításának, a sok nyertes pályázatnak és a jelentős egyéni támogatásoknak köszönhetnek. Fontosnak tartotta, hogy az elmúlt időszakban sok „csapatépítő” szabadidős programot valósítottak meg; kirándulások, városi programok, szőlőskerti partik tették színessé a Kör tagjainak életét.

Szinte mindennapos a kapcsolat a Kör és a gimnázium jelenlegi diákjai, pedagógusai között. Az öregdiákok mindig nagy örömmel vesznek részt a gimnázium ünnepi és egyéb rendezvényein.

Mészáros Tünde, a gimnázium igazgatóhelyettese beszámolt az iskola tevékenységéről. Bemutatta azokat a diákokat, akik a Kör által adományozott díjakat kapták a tanév végén. Sajnos a ballagás elmaradt, de az iskola megszervezte, hogy a díjátadás ünnepélyes keretek között, az érettségi bizonyítványok kiosztásával egyidejűleg történjen.

Az igazgatóhelyettes beszámolt a sikerekről, az elindult tanévben tervezett programokról, feladatokról.

Megható pillanata volt a közgyűlésnek, amikor a vezetőség döntése értelmében a 99 éves Görgey Endre és a 101 éves Papp László öregdiákoknak tiszteletbeli Körelnöki címet adományoztak a gimnáziumhoz és az öregdiákok szervezetéhez fűződő ragaszkodásuk elismeréseként.

A 2019. év gazdasági beszámolójának, valamint a 2020. év költségvetési tervének elfogadása után következett a tisztújítás. A 2015 december óta működő vezetőség mandátuma lejárt. Az elnökség és a választmányi tagok, valamint a számvizsgáló bizottsági tagok megválasztása egyhangú szavazás eredménye lett. A jelenlegi elnök megköszönte a bizalmat, a Kör új elnöke Sonkoly János lett, aki 25 éve a szervezet titkári feladatait látta el. Néhány személyi változást kivéve további jelentős módosítás nem történt a vezetőségben.

A közgyűlés hivatalos részének lezárása után a jelenlevők a gimnázium épületében, a távolságtartásra ügyelve, de maszk nélkül elfogyasztották a finom süteményeket, koccintottak a találkozás örömére.

E-

Exit mobile version