Menu
in ,

Okos tanteremmel erősít a GFE szarvasi campusa

A Vodafone Magyarország Alapítvány támogatásával, a Gál Ferenc Egyetem és a Gál Ferenc Egyetem Szarvasi Gyakorlóintézményének beruházásával a régióban egyedülálló digitális pedagógiai színtér került kialakításra a GFE szarvasi campusán. A beruházásról és a Vodafone – Gál Ferenc Egyetem együttműködéséről kérdeztük Bíró Gyulát, az egyetem képzésfejlesztési igazgatóját, a GFE szarvasi gyakorlóintézményének vezetőjét.

Bíró Gyula igazgató, c.egyetemi docens elmondta, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. alapítványa a Digitális Iskola Program támogatás keretében már korábban együttműködést alakított ki az egyházmegyével. Ennek az induló kapcsolatnak a nyomán alakult ki annak az együttműködésnek a lehetősége, ami a Gál Ferenc Egyetem szarvasi campusát érinti. Különlegességét adja, hogy Magyarországon először, eddig egyedülálló módon a pedagógusképzést érintő digitális pedagógiai módszertant támogató, közös tartalomfejlesztés valósulhat meg Szarvason. A Gál Ferenc Egyetemmel és a GFE szarvasi gyakorlóintézményével kötött együttműködési megállapodás értelmében már az elmúlt szemeszterben egy tanítói hallgatói csoport bekapcsolódott a programba. Az egyetemen eddig is megjelent a képzésben a digitális pedagógia módszertana, de az együttműködéssel az egyetem rektora, Ft. Dr. Kozma Gábor és az alapítvány elnöke, Dr. Budai J. Gergő olyan stratégiai együttműködést alakított ki, aminek a keretében egy átfogó és professzionális képzésfejlesztési tartalmat valósítanak meg közösen. Az Egyetem pedagógusképzésének és a Gyakorlóintézmény oktatási tevékenységének összehangolt fejlesztése már a tavaszi időszakban megmutatta, hogy a megváltozott helyzetben, azt időben felismerve, valódi digitális pedagógiai válaszokkal lehet kezelni, és valódi tartalmi munkát végezni a digitális munkarendben is.

Bíró Gyula, az egyetem képzésfejlesztési igazgatója elmondta, hogy az egyetem célja, amit a Vodafone Magyarország Alapítvánnyal közösen meg is tudnak valósítani, hogy egy kortárs, fiatalos, dinamikus és inspiráló oktatási környezetet alakítsanak ki. A motivált pedagógusok képzésével, továbbképzésével, egy életszerűbb digitális pedagógiai tartalomfejlesztéssel új utak nyílhatnak meg ezen a területen is. Hangsúlyozta, hogy a jövő pedagógus generációja nem kor, hanem személetfüggő. Nyitott, hatékony, és határozott válaszok adására képes, olyan pedagóguskép, aki a kihívásokra folyamatos reflexivitással él.

Kérdésünkre elmondta, hogy az Egyetem Társadalompedagógiai Tanszéke, Dr. Kozma Gábor tanszékvezető, főiskolai tanár vezetésével, Dr. Thékes István oktatói irányításával, Éder Márta, a Vodafone munkatársaként, külsős oktató által tartott kurzus került bevezetésre, aminek célja és egyben feladata is, hogy új fajta kognitív stratégiák jelenjenek meg a XXI. század elvárt kompetenciáinak tükrében a felsőoktatásban. A pedagógusképzés időben ismerte fel a digitális pedagógia eszközrendszerének alkalmazását, a pedagógus szerepek változását, annak törvényszerűségét, és erre ad hatékony választ a piaci szereplővel történő együttműködés keretében, még professzionalizáltabban. Az Egyetem a virtuális terek kialakítása mellett a „lélek dolgairól” sem feledkezik meg, alkalmazott kutatásai segítik és támogatják a köznevelés rendszerét. Az Egyetem és a Vodafone Magyarország stratégiai partnersége reagál a virtuális tér jelentőségének megnövekedésére, azokra a generációs szükségletekre és ütközésekre, amelyek törvényszerű velejárói a digitális világnak, egy hatékony „válaszcsomagban”, valódi kreativitási faktort megjelenítő emocionális és kognitív, módszertani válaszokat adó, képzési tartalomfejlesztéssel.

A nyár folyamán kialakításra került a GFE szarvasi campus „B” oktatási épületében a Vodafone digitális tanterme, amely a modern kor digitális pedagógiai  kihívásainak megfelelően harminc darab oktatásra alkalmas tablettel, interaktív kijelzővel lett felszerelve, illetve hálózatfejlesztés is megvalósulhatott. A technikai feltételeket a Vodafone biztosította, az oktatási tér kialakítását, a tanterem és közösségi terek felújítását a GFE és a GFE Gyakorlóintézménye finanszírozta. A digitális tanterem a köznevelés és a gyakorlati képzés mellett a hallgatói alapképzést és a pedagógus továbbképzést is szolgálja. A Gál Ferenc Egyetem és Gyakorlóintézménye, a Vodafone Magyarország digitális pedagógiai szakértői folyamatos bemutató órákkal, online és lehetőség szerint élő bemutató órákkal támogatják az állami és nem állami intézményfenntartók szakmai munkáját, módszertani frissességét magyarországi és külhoni pedagógus közösségeket támogatva. Az elkövetkező időben a Gyakorlóintézmény vezetőtanári karának intenzív digitális pedagógiai továbbképzése történik meg, párhuzamosan a hallgatói képzéssel, illetve a karon az oktatók felkészítése is folyamatos, a kihívásoknak megfelelően.

Az Egyetem képzésfejlesztési igazgatója elmondta, hogy a Gyakorlóintézményük a fenntartó támogatásával, saját költségvetési forrásból minden tanulójának tabletet biztosít, illetve minden tanárának business kategóriás laptopokat, tantermeinek jelenleg 95%-a interaktív táblával, interaktív kijelzővel felszerelt, az egész intézmény hálózatfejlesztése az elmúlt tanévben megvalósulhatott, és ebben az évben továbbépítésre került a „B” oktatási épületben, a hálózati és wifi rendszer. Ezzel párhuzamosan új munkaállomásokat alakítottak ki a tanulók számára az informatika teremben, mintegy harminc személyi számítógép beszerzésével, robotok vásárlásával. Mobil munkaállomásokat is kialakítottak, prémium minőségű, oktatási célt szolgáló tabletek beszerzésével, amelyek a tanítási órák módszertani megújítását szolgálják. Elmondta továbbá, hogy az Egyetem gyakorlóintézménye felkészülve a bármikori digitális munkarendre történő átállás szükségességére, vállalati felületet alakított ki a virtuális osztálytermek menedzselésére, hogy képesek legyenek minden tanítási órát, minden tanuló bekapcsolásával valós idejűen megtartani. Beszélgetésünket zárva, Bíró Gyula köszönetet mondott a Vodafone Magyarország Zrt. alapítványának és személy szerint Dr. Budai J. Gergő alelnök úrnak, Flakstad Emőke asszonynak és Váczi Dorka digitális pedagógiai szakértőnek, a Vodafone Magyarország munkatársainak, hogy lelkes partnerekként támogatják az Egyetem és intézményeinek munkáját.

A digitális tanterem kialakításával, a pedagógusképzés ilyen irányú tartalmi fejlesztésével, Szarvas város egyedülálló módon és elsőként kerülhetett fel a Gál Ferenc Egyetem és a gyakorlóintézménye által az ország digitális térképére.

(x)

Exit mobile version