Menu
in ,

Számot vetettek, mit hozott a duzzasztó megépítése

A szentandrási duzzasztómű (Fotó: Babák Zoltán)

A szentandrási duzzasztómű (Fotó: Babák Zoltán)

1942. október 15-e jelentős nap volt Békésszentandrás történetében. Ezen a napon adták át a duzzasztóművet és a hajózsilipet, vagy ahogy ismerhetjük még, a Horthy István zsilipművet a Hármas-Körösön. Maga az esemény is különös fontossággal bírt, de az, hogy a duzzasztóművet vitéz nagybányai Horthy Miklós Kállay Miklós miniszterelnök kíséretében adata át, azaz egyszerre tartózkodott a településen az ország kormányfője és az államfője is, sem előtte, sem utána nem esett meg.

Ahogy azt minden évben, az idén is a kubikosokra emlékeztek az évfordulón. Hévizi Róbert, a Békéssy János Helytörténeti Egyesület vezetője, sorra vette, mit hozott a településnek ez a beruházás.

Még ha nem is a legjobban fizető, de közeli és biztos munkát adott Szentandrás és a környékbeli kubikosoknak.

Megvalósult a vízi közlekedés a Körösön, ami a legolcsóbb áruszállítási mód volt akkor.

Az öntözés feltételeinek megteremtésével megjelenhetett egy új mezőgazdasági ágazat, a rizstermesztés.

A holtágban folyamatosan tiszta vizet lehetett tartani.

a legnagyobb jelentősége abban állt, hogy a holtágak mentén épült csatornarendszerek a rizstermesztésnek és a mezőgazdasági termelésnek is biztosították az öntözővizet.

A holtág hasznosításával kapcsolatban napjainkra fordítva a szót a turizmus és a horgászturizmus fejlődését emelte ki, illetve a közelmúltban épült vízierőművet, ami a település számára helyi iparűzési adóbevételt jelent.

– Azokról a kubikosokról azóta is tisztelettel emlékezünk meg, és fejet hajtunk előttük, akik annak idején a folyószabályozás, a gátépítések mesterei voltak, a különböző víziműtárgyak létrehozásánál is jelentős munkákat végeztek, a vasútépítéstől kezdve a gyárépítésig mindenhol helytálltak, és büszkeséggel gondolunk vissza rájuk, hiszen azokban a nehéz időkben ők vállalták, hogy így biztosítanak megélhetést a családjaiknak. Tisztelet az emléküknek! – fejezte be Hévizi Róbert rövid beszédét.

A kubikosok előtti tisztelgést koszorúzás zárta.

Exit mobile version