Menu
in ,

Könyvtárban a magyar Andersen

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

A középkorosztály és az idősebbek közül ki ne ismerné Mazsola és Tádé meséjét, vagy Frakk történetét a macskákkal, melyeknek megálmodója Bálint Ágnes.

Meseregényei, ifjúsági regényei gyermekkorom meghatározó részei voltak. Mazsolán kívül egyik kedvencem Labdarózsa, az öreg kutya történetei. Felnőttként is szívesen olvastam tőle fiaimnak.

Nemcsak József Attila-díjas író volt, hanem forgatókönyvíró, műfordító és dramaturg.

A 20. század végi mesevilág meghatározó alakja, mind a könyvek, mind a televízióban vetített rajzfilmeket tekintve.

A Tv Maci szülőanyjának is nevezik, mert ő írta az Esti mese szignálfilmjének forgatókönyvét, és az ő fejéből pattant ki a maci karaktere is. Mint tudjuk, az elkészítése a városunkban élő Szabó László nevéhez köthető.

Az írónő október 23-án töltötte volna a 98. életévét. Ennek apropójaként emlékeztek rá a városi könyvtárban, és a  gyerekek szünidei programját tették színesébbé vele.

Labosi Julcsi ötlete volt ennek a családi délutánnak a megszervezése, árulta el Baginé Tóth Erika a könyvtár vezetője. Julcsi már a nyáron tevékenykedett önkéntesként a könyvtárban, egyébként a Károli Gáspár Református Egyetem pszichológia szakos hallgatója.

Célja, hogy a mai gyerekek megismerjék Bálint Ágnes meséit, akár a könyvein vagy a filmeken, filmzenéken keresztül.

Izgalmas játékra, barangolásra, vagy ahogy ő nevezte egy teljesítendő próbára hívta a gyerekeket és szüleiket. Persze nem titkolta, hogy a távolabbi cél a gyerekek olvasásra nevelése is. Az első próba képkirakó volt, melyen fel kellett ismerni a mesék szereplőit. Majd a mai gyerekek számára kuriózumnak számító diavetítés következett, természetesen ott is kaptak feladatokat. A délután során volt tojáskeresés Kukori és Kotkoda bevonásával. A meseolvasás és bábozás, majd ismerős vagy ismeretlen filmzenékkel zárták a délutánt.

A szervezők felsorakoztatták a gyerekek számára az összes könyvtárban található művét az írónőnek, de ajánlották az általa fordított mesét is, a Babar király történeteit. A könyveket már ki is kölcsönözhették az érdeklődők.

Exit mobile version