Menu
in , ,

Színész, rendező és ételművész

Szemán Béla a Twist Olivér olvasópróbáján (Fotó: Babák Zoltán)

Szemán Béla a Twist Olivér olvasópróbáján (Fotó: Babák Zoltán)

Szemán Béla Mr. Bumble szerepét alakítja majd Varga Viktor rendezésében Charles Dickens-Belinszki Zotán-Gulyás Levente-Tatár Bianka-Varga Viktor Twist Olivér című musicalben. A sajtótájékoztató után beszélgettünk a rendező, színésszel, aki Varga Viktor meghívására érkezett Szarvasra. A napokban derült ki, hogy a művész részese a Cervinus Teátrum által rögzített adventi műsorok egyikének, az Anna konyhában az egyik ünnepi ételt készintő művész, amit a TV-n keresztül láthatunk majd. Szigeti Anna rendelkezésemre bocsátotta a művésszel készül interjú hanganyagát, így a sajtótájékoztatón készült beszélgetésünk mellett – Szigeti Anna engedélyével – a színművész főzéshez való szeretetéről is olvashatnak.

Melyik szerepet játssza?

Szemán Béla: Bumble–t, a dologház nem túl szimpatikus emberét. Tulajdonképpen egy egyházfi, aki a gyerekeket rendszabályozza.

Hogy kapta meg a szerepet?

Szemán Béla: Varga Viktorral régi a kapcsolatunk, még Tatabányán dolgoztunk együtt, én ott rendeztem és játszottam is. Ennek már több, mint 20 éve, de azóta is figyeljük egymás munkáját – mikor, mit, hol. Már régóta beszéltünk, szó volt róla, hogy jöjjek, de vagy nem volt olyan darab, vagy nem volt olyan szerep, amire azt gondolta Viktor, hogy jó lenne. Most, amikor dolgozni kezdtek a Twist Olivéren, akkor hívott Viktor, hogy nagyon szeretné – ha egyeztetni tudunk az egyéb elfoglaltságaimmal – ha jönnék. Akkor ajánlotta Bumble szerepét, amit én már ismerek, igaz, hogy más feldolgozásban, de játszottam. (Dunaújvárosi Kamaraszínház, musical, 2019. zene Dobri Dániel és Farkas Bence, dalszöveg Galambos Attila, szövegkönyv, rendező Csadi Zoltán.) Éppen ezért izgalmas, érdekes lesz teljesen más feldolgozásban eljátszani ugyanazt a karaktert, de egészen máshogy.

Igen, hiszen más zene, más dalszöveg, más mondatok, más szövegkönyv.

Szemán Béla: Igen, mások a hangsúlyok, de nagyon izgalmasnak ígérkezik.

Szomorú történet, sok gyermekszereplővel. Vannak tapasztalatai velük?

Szemán Béla: Igen legutóbbi rendezésem a „Gyermekrablás a Palánk utcában című musical, melyben 33 gyermekszereplővel dolgoztam, de előtte a Valahol Európában 60 gyermekkel. Szeretek velük dolgozni, azt gondolom, értem a nyelvüket. Ezért nem hiszem, hogy ezzel lesz probléma.

Szemán Béla a Twist Olivér olvasópróbáján (Fotó: Babák Zoltán)

 

Járt már Szarvason?

Szemán Béla: Jártam a víziszínpadon a Miniszter félrelép című darabban játszottam 2018-ban. Szarvason töltöttem két napot akkor. Viktorral sokat beszélgettünk, és rácsodálkoztam a városra is, milyen gyönyörű ez a hely. Örülök, hogy megismerhettem a Szarvast, mert kellemes nyugalom árad a városból.

Végig itt lesz?

Szemán Béla: A próbaidőszakban mindenképpen, de négy előadásom van, négy másik színházban. Dunaújvárosban játszom négy szerepet, ott egy rendezésem is megy. Budaörsön most készülök egy rendezésre. A Gózon Gyula színházban két előadásban játszom. Az egyik Csehov Sirályában Szorin szerepe, Spíró György Csirkefej című előadásában egy rendőrt alakítok. Játszom még a Vidám Színpadon a Család ellen nincs orvosság című komédiában.

Van feladat bőven…

Szemán Béla: Van, és már alakul a jövő évadom is, ami a rendezést illeti. A pandémia első lezárása után, júliustól három bemutatóm volt. Szerencsés vagyok, mert minden kitűzött előadást bemutattunk, nagy sikerrel. Jó közönségünk volt. Lesz egy vendégjátékom Salgótarjánban – egy beugrás – úgyhogy nem panaszkodhatok.

Remélem itt is jó próbafolyamat lesz…

Szemán Béla: Biztosan jó próba lesz, mert a szereposztást tekintve sok olyan szereplő van, akivel régen játszottam, például Horváth Károly, aki Brownlov szerepét alakítja, akit rendeztem is már. Viktorral jó lesz együtt dolgozni, akinek figyelemmel kísértem a munkásságát. Úgy gondolom, itt egy nagyon komoly színház van. Remélem ez az előadás újabb lépcsőfok lesz Viktor szakmai életében. Bízom benne, hogy ez is jó lesz és bízom benne, hogy játékommal hozzá tudok adni.

Köszönöm a beszélgetést, kívánom, hogy nagyon jó próbafolyamatban legyen része, érezze nagyon jól magát!

Szigeti Anna és Szemán Béla a konyhában

 

Szemán Béla részt vett az Anna Konyhája című sorozatban, ahol ünnepi ételt alkot majd Annával. Rakott harcsát készít, és mutatja majd meg a szarvasiaknak, hogyan is készül ez az ünnepi étek. Azért halat, mert keveset fogyasztunk, pedig hamar készen van. Ráadásul a rakott halat rengeteg módon lehet elkészíteni. Annának elmondta, sokat utazik, és étkezései során igyekszik megismerni a helyi ételek jellegzetességeit. A főzésben benne van a kreativitás, a szeretet, az érzelem. Úgy gondolja, ha egy főzésbe beletesszük a szeretetünket, akkor nem csak ízeket kapunk, hanem érzéseket is. Megtudhatjuk azt is, kedvence a húsleves, de szereti a halászlét és a töltött káposztát is, így ünnep idején, hiszen a töltött káposzta a reformnak köszönhetően szintén sokféleképpen elkészíthető.

Galambos Edit

A próbán a fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version