Menu
in

Az elmúlásról tabuk nélkül

Az élet körforgásához nemcsak az olyan örömteli események tartoznak szervesen hozzá, mint a születés, a szerelem vagy a házasság, hanem a legfájdalmasabbal, az elmúlással is szembesülni kell. Az egyes kultúrák másképpen tekintenek a halálra, s a vele összefüggésben álló tradíciók is különböznek. A roma közösségben még elevenen élnek a hagyományok, köztük a virrasztás, a siratók éneklése és a gyászmenet. Minden esemény egyúttal szimbolikus tartalommal is bír, ami szoros összefüggésben áll a romák túlvilágra vonatkozó hiedelemvilágával.

A Köztünk élnek magazinműsor második része ezeket a temetkezési szokásokat járja körbe, párhuzamba állítva a romungrókat és az oláh cigányokat. Az előbbiek esetében ugyanis a szokások több területen felhígultak, míg az oláh közösségekben a mai napig mélyen beágyazódtak. Jónás Jánosné, a Békés Megyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke rámutat, a különbségek okát elsősorban a történelemben kell keresni, s választ ad arra is, hogy változott a virrasztás szerepe az idők során.

– Nagyon sokszor szokták mondani, hogy irigylik azt az összetartást, ami a cigányoknál van. Ilyenkor ugyanis nincs vita, veszekedés, hanem az a lényeg, hogy a család összejöjjön, és ebben a fájdalomban mindenki egyformán osztozzon – beszélt a mások számára is követendő mintaként szolgáló magatartásról, ami egy-egy betegség vagy haláleset kapcsán előtérbe kerül.

A műsorban megszólal mellette Romhányi Tiborné is, aki személyes megvilágításba helyezi a témát, és őszintén mesél édesapja elvesztéséről.

A magazin olyan megosztó kérdéskört is feszeget, mint a gyászmenet, amely a többségi társadalom részéről gyakran ütközik ellenérzésekbe. Rávilágít a gyakran több órán át tartó, italozással és énekszóval kísért utolsó út hátterében álló hagyományokra, s keresi a választ a feszültség enyhítésének lehetőségeire is.

A magazint január 12-én, 12 órai kezdettel hallgathatják meg a Rádió Szarvas hullámhosszán, számos ún. „hallgatós” nóta kíséretében.

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00185 azonosítószámú, Köztünk élnek című projekt támogatási összege 2 804 278 Ft. A projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

(x)

Exit mobile version