Menu
in ,

Virtuális séta a forradalom tiszteletére

Timkó János az ünnepi műsor forgatásán

Timkó János az ünnepi műsor forgatásán (Fotó: Babák Zoltán)

Idén rendhagyó módon emlékezik az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra a Cervinus Teleátrum “Szabadság ó édes szabadság…” című műsorával.

A felvételek a színpadon, illetve azokon a szarvasi helyszíneken készültek, amik szerepet kaptak a forradalom idején.

Dósa Zsuzsa olyan irodalmi és zenei gyöngyszemekből válogatott a műsorba, ami megérinti a szívet és a lelket, mondta a felvételek rendezője, Varga Viktor. Inspirálta őket, hogy tévéképernyőn valósítsák meg azt, amit normál esetben színpadon vagy szabad térben szoktak.

A megemlékezés során fellép Szemerédi Bernadett, Kovács-Nyári Diána, Szente Árpád Csaba, Boronyák Gergely, Timkó János és a Tessedik Táncegyüttes.

A Tessedik Táncegyüttessel kapcsolatban Csasztvan András kifejezte, hogy a verbunk, a verbuválás és a páros csárdás mindenképp jogosult arra, hogy része legyen egy március 15-i megemlékezésnek. Ezek a táncbetétek a megfelelő helyeken fognak megjelenni az irodalmi részek között.

Az előadók között két, egyelőre ismeretlenebb név olvasható. Kovács-Nyári Diána az ország másik feléről érkezett. A Twist Olivérben kapott szerepet, de színpadon még nem volt alkalma bemutatkozni. Külön megtiszteltetésnek vette, hogy szerepelhet a műsorban, és örömét fejezte ki, hogy a felvételek során olyan szarvasi helyszínekre is ellátogatnak, amik a forradalom alatt szerepet játszottak.

Szente Árpád Csaba korábban a Hotel Mentol Zsilettjének szerepére érkezett Szarvasra, majd szintén a Twist Olivérben állhatott volna színpadra. Most egy versrészletet ad majd elő, illetve Timkó Jánossal a Nemzeti dalt. Elmondta, ilyen formában még nem vett részt március 15-i műsor készítésében, hogy kamerák veszik, instrukciókat kap.

A műsorban fellép Szemerédi Bernadett, Kovács-Nyári Diána, Boronyák Gergely, Timkó János, Szente Árpád Csaba és a Tessedik Táncegyüttes. A műsort Dósa Zsuzsa, a táncos részeket Csasztvan András szerkesztette. A koreográfusok Árgyelán Kitti, Nemcsényi Alíz, Oláh Márkó, ifj. Csasztvan András, Szabó Róbert és Baracsi Gergő voltak. Rendezte Varga Viktor.

A felvétel március 15-én három alkalommal is adásba kerül: a Szarvasi Televízióban 18, a Körös TV-ben 19:20, illetve a Cervinus percek Facebook-oldalán 20 órától.

A galéria válogatás a stúdiófelvételek során készült werkfotókból.

Exit mobile version