Szvrcsek Anita a Sors bolondjai című darabban Bonnie Sparks színésznőt alakítja Dósa Zsuzsa rendezésében. Bonnie nagyon érzékeny színésznő, aki saját gondjait leplezve, másnak mutatja magát …
Köszöntelek Szarvason, hogy érezted magad a Cervinusban, és hogy Szarvason?
Kivételesen remekül! Valahogy elkényeztetnek az Égiek, talán mert tudják mennyire törékeny vagyok, a látszat ellenére és az utóbbi néhány évben csupa olyan csapatba vezéreltettem és terelődtem, ahol igazi játszópajtásokra, barátokra lelhettem, akikkel igencsak egyívásúnak mondhattam magamat. Ha az ember lánya idegen helyre vetődik, óhatatlanul van benne félelem, vajon milyen lesz a kémia a csapatban? Szarvason szinte az első perctől otthon éreztem magam.
Zsuzsa említette, hogy ismertétek egymást. Hogy emlékszel a felkérésre?
Zsuzsát, mint nagyszerű színésznőt gimnazistaként láttam a Komáromi Jókai Színházban játszani. Tavalyelőtt pedig Telihay Péter rendezésében dolgoztunk együtt, ott találkoztunk személyesen, valószínű ennek hatására fordultam meg a fejében és kezdett bennem gondolkodni.
Ez azt jelenti, hogy a szlovák nyelvű előadásokban is játszani fogsz?
Ha érkezik ezirányú felkérés, boldogan! A Pozsonyi Színművészeti Egyetem alatt és a pályám elején kizárólag szlovák nyelven játszottam. Mostanság régen használtam a nyelvet, néhány filmtől és sorozattól eltekintve, izgalmas lenne újra szlovák nyelven megszólalni a színpadon.
Bonnie Sparks színésznőt alakítod a Sors bolondjaiban, mesélnél róla, milyen Bonnie?
Hajlíthatatlan természetű, szigorú elvárásokkal van önmaga és a környezete felé is, kiváló nagyelvű vitapartner, határozott és éles lelki szeme van, radikális és progresszív gondolkodású, ugyanakkor a maszkulin amazonság egy érzékeny szeretetre és gyengédségre vágyó nőt rejt. Bonnie-nak nagyon tág a létezése, széles skálán mozog, ami nekem, mint színésznőnek hálás feladat, mert sok mindent lehet ábrázolni benne.
Több nagyon megható, jelenete van Bonnie-nak … nem az, akinek az első látásra mutatja magát, nagyon is érzékeny, sebezhető, ettől nagyon emberi…
Örülök, hogy te is így érezted. Mondhatni cél volt és erős rendezői koncepció a figurák valós lelkét is megmutatni. Ez nem is annyira tipikusan bulvárdarab, mint aminek első látszatra óhatatlanul tűnt és amit sokan degradálnak, holott az egyik legnehezebb műfaj. Az én szerepemet tekintve abszolút adva volt a lehetőség, hogy finomságokat is megmutassunk és már-már realisztikus mélységeket éljek-éljünk meg, mindezt a kamarajelleg is támogatta. Zsuzsa is úgy irányított, hogy az elsődleges cél az legyen, hogy emberi sorsokat mutassunk meg, ne pedig csak a humor oltárán áldozzunk. Színházi szerepeimet tekintve inkább a drámai szerepek és a zenés darabok találtak meg, ezért hatványozottan kihívás ez a darab számomra-mégiscsak vígjátékról van szó. Bár, én az a fajta színész vagyok, sajnos vagy hál’ Isten, aki a komédiába is képes „belehalni”, lehet feleslegesen, de szerintem nem szabad megúszni semmit, csak akkor van értelme.
Négyszereplős a darab, nagyon jól kell működnie a kapcsolatnak a szereplők és a rendező között. Nézőként úgy láttam, nagyon jól érzitek magatokat a színpadon. Milyen volt a próbafolyamat? Hamar megtaláltátok az összhangot a rendezővel, a színésztársaiddal?
Kolleginámmal mondhatni azonnal egy tőről fakadtunk, de a fiúkkal és a rendezővel is szinte rögtön a kellő megelőlegezett bizalom és a kölcsönös felebaráti szeretet mezsgyéjén tudtunk dolgozni. Számomra ezek elengedhetetlen összetevői a jó és inspiratív színházi munkának. Minden rezdülésemmel gyűlölök feszültségben dolgozni, hála az Égieknek alig talált meg mérgező hangulatú próbafolyamat. Persze a nem bántó tónusú, építő konfrontációkat nem vitatom el, azok megkerülhetetlenek és szükségesek a munkánkhoz és a fair csapatjátékhoz is. Én úgy vagyok megalkotva, hogy ki kell mondjam, ahol anomáliát vagy valamilyen diszkomfortot érzek nemcsak magam, hanem az összjáték miatt is, és ezt viszont elvárom és nyitottan fogadom. Tény, hogy olyankor többszöröződöm meg és akkor nőnek meg a színészi paramétereim, amikor szeretve vagyok és bíznak bennem. A miénk – a szűkre szabott idő miatt – egy kivételesen erőltetett menetű, mégis harmonikus próbafolyamat volt. Amit meg elvitathatatlan áldásként éltem meg, az a sok nevetés, amit átéltünk a próbák alatt. Nagyon rég kacagtam már magam nap mint nap könnyesre, ez csoda üdítő volt.
Milyenek a jelmezeid?
Teszik a dolgukat: remekül szolgálják Bonnie-t. Zöldfülűként viccesen élcelődtek velem idősebb kollégák, hogy ne agyaljak annyit a szerepemen, minek kínlódom túl a dolgokat, majd a jelmez úgyis eljátssza helyettem. Nyilván ez nem így van, de tény, hogy sok esetben a jó jelmez megröpteti a már kész karaktert.
Sokat vagytok színpadon, és rengeteg ruhaváltásotok van, mennyire megterhelő ez a két-két és fél óra?
Ennyire megterhelő, technikailag pedig extra koncentrációt igénylő munkám talán még nem is volt, pedig játszottam nagy falatokat. Ez a darab részemről teljes két órás vigyázban állás és készenléti állapot. A rengeteg öltözés még plusz energiát igényel. Amikor kijövök egy jelenetről, nem szusszanhatok, szívhatom fel magam újra, nem nézhetek bele a szövegkönyvbe, hogy melyik mikrojelenet is következik, mert lóhalálában öltöznöm kell és lököm is magam vissza a színpadra. Ehhez hasonló volumenű darabom talán a My Fair Lady Elisája volt és a Chicagoban is sokat öltöztem.
Mit játszottál a Chicagoban? Nem könnyű darab, sem játék, sem hang szempontjából…
Velma Kelly szerepét. Az is nagyon sokhúrú és domináns figura. Áldás, hogy eljátszhattam.
Velma nagyon nehéz, összetett szerep! De, ez azt jelenti, hogy nem is akárhogyan tudsz énekelni…!?
Remélem, hogy így van! Törekszem rá újra és újra. Az éneklés lételemem. Vannak időszakok, hogy fontosabb, mint a színház. Egy készülő CD-anyagon dolgozunk, most a pandémia alatt, remélem megsegít a Jóisten és összejön. Jazz, sanzon, örökzöldek és ezek átdolgozása lesz majd hallható és persze saját szerzemények is.
Jazzt kevesen tudnak, és szeretnek énekelni, mert ahhoz szerintem profinak kell lenni, nagy technikai tudás kell hozzá, akár hangszeren, akár interpretációban …
Véletlenül sem vagyok profi, csak valahogy zsigerből kapizsgálom a műfajt és szeretek benne improvizálni. Ha melodikus jazzt hallgatok vagy éneklek, olyan lesz a fejem, mint egy Picasso festmény: jó nagyra nőtt füllel és szívvel ábrázolva. És ahogy mondod, aki jól műveli ezt a műfajt, az mestere a tudásának. Rengeteget tanulok a zenészkollégáimtól és ámulok a bravúrjaikon.
Budapesten élsz?
Legutóbb Budapesten dolgoztam egy kivételesen szép Antonioni darabon, de Komáromban az otthonom, a párom és a két kislányom mellett. Ez is egy kamaradarab volt, szeretem, hogy szinte kameraközelségben létezik az ember, persze megvolt anno a varázsa mikor Csárdáskirálynőként vonulhattam le a lépcsőn és kézről kézre emelgettek a magasba a táncosok. Köszönöm a sorsnak, hogy szerencsésen sokszínű a szakmai múltam. Imádtam palóc parasztlányt is játszani, a 80 éves idős hölgy szerepe meghatározó volt huszonévesen, a Hófehérke Gonosz Mostohája szintén, csakúgy, mint a finomlelkű zárt Patikusné, vagy a III.Richárd Erzsébet királynőjét, legutóbb pedig Lessing Orsina grófnője. Ezért, unikális ez a pálya, mert az lehetsz, aki a civil életben nem. Az, hogy más sorsába bújhatok vakmerőbbé tesz. Annyi életet megélhetek, és ez egyfajta terápia is. Engem a színészet tart egyben.
Anita, köszönöm a beszélgetést! Remélem hamarosan bemutatjátok a darabot! Biztosan siker lesz. Sok sikert a CD-hez is!
Galambos Edit
A fotót Babák Zoltán készítette.
