Menu
in ,

Gyakorlós éremeső az Országos Evangélikus Hittanversenyről

Gyakorlós versenyzők

Gyakorlós versenyzők (Fotó: GFE SzGyÁI)

29. alkalommal került megrendezésre az Országos Evangélikus Hittanverseny. Az idei tanévben rendhagyó módon zajlott, a pandémia miatt. A négy fordulóból álló versenyben, három körben online feladatlapok kitöltésére került sor, a 4., egyben utolsó fordulóban a kreativitásukat kellett a gyerekeknek bemutatniuk. 400 gyermek mérte össze tudását, az ország minden részéről, négy korcsoportban. A verseny témája, Jézus példázatai voltak. Nagy kihívást jelentett ez a témakör, hiszen úgy kellett átadni az ismereteket, hogy a rejtett mondanivalóját megértsék és értelmezni is tudják a gyerekek.

A verseny februárban kezdődött, és az utolsó fordulóra, májusban került sor. Négy hónap komoly munka volt ez, azonban minden fáradozás meghozta a gyümölcsét, hiszen minden tanuló, aki a négy fordulón benyújtotta munkáját, dobogós helyen végzett. A szép eredmények sok-sok munkát takarnak és egy csapat munkáját is tükrözi. Itt szeretném külön megköszönni az iskola vezetőjének Bíró Gyulának a támogatását, és hogy lehetőséget adott erre a versenyre. A tanár kollégáknak, akik rugalmasan kezelték a helyzetet és olykor, ha kellett, engedték a gyerekeket a felkészítőkre. A szülőknek, akik végig küzdötték gyermekeikkel ezt a négy hónapot, ami bizony olykor komoly kihívásokkal teli is volt.

3.-4.osztály korcsoportjában indult és díjazott tanulók:

Stafira Liza a maximális 75 pontból 74 pontot ért el, így kiemelt arany minősítéssel zárta a versenyt.
Hodálik Balázs Bence arany minősítéssel végzett.
Lestyan-Goda Sára arany minősítéssel végzett.
Ujvári Luca Sára ezüst minősítéssel végzett.
Antal Hanna bronz minősítéssel végzett.
Bencze Zorka bronz minősítéssel végzett.
Takács Henrietta Liliána bronz minősítéssel végzett.

Gratulálunk a szép eredményekhez!

Bátori Andrea evangélikus hitoktató

Exit mobile version