Menu
in

Először indult, meg is nyerte a Los Angeles-i Liszt énekversenyt Tatai Nóra

Tatai Nóra a versenydarabjában (Forrás: Youtube)

Tatai Nóra a versenydarabjában (Forrás: Youtube)

Hatévesen a Chovánban kezdte zenei tanulmányait, ahová egészen érettségiig járt. Czibulya Zsuzsától tanult hegedülni, Szabados Tóthné “Ili nénitől” pedig az elméletet. Ezután kezdett el komolyan érdeklődni az éneklés, mint hivatás iránt Tatai Nóra. Felvételizett a Bartók Konziba, OKJ-s képzésre. Ennek elvégzése után következett a Zeneakadémia, klasszikus ének szakon, a mesterképzés után pedig még a doktori iskolát is elkezdte. Ennek – a disszertáció megírásának – van most a véghajrájában.

Még javában a pandémia alatt érkezett a hír, hogy első alkalommal indult a Los Angeles-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora- és énekverseny, amit egyből meg is nyert.

A hír így szólt:

1990 óta, kétévente rendezik meg a rangos Los Angeles-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora- és énekversenyt, ami idén először – a járványhelyzet miatt – online módon bonyolódott. A nemzetközi zsűri tíz ország 167 versenyzőjének 187 versenyvideóját 10 kategóriában bírálta el április 1. és 22. között.

A bírálóbizottság tagja volt dr. Szabó Orsolya és dr. Dráfi Kálmán egyetemi docensek, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem művésztanárai. A verseny fővédnöke Vashegyi György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke, alapítói Neszlényi Judith és Geraldine Keeling zongoraművészek, jelenlegi igazgatói dr. Katherine Hickey egyetemi professzor és dr. Polgár Éva zongoraművész-professzor.

Ezen a neves versenyen indult először Tatai Nóra operaénekes, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának doktorandusza, aki a IX. (Ének, New York Concert) kategória 1. díját és a Margaret Corel Emlékdíjat kapta meg. Rajta kívül még hat magyar induló részesült elismerésben.

Nóra korábban Szarvason élt, itt érettségizett, s azóta több koncerten is fellépett hazai közönség előtt. A Los Angeles-i versenyre Liszt-dalokkal nevezett.

Tatai Nórát kérdeztük a versenyről.

Hogy zajlott a Los Angeles-i Liszt Ferenc Nemzetközi Zongora- és Énekverseny?

Idén a járvány miatt csak online tudták megrendezni a versenyt, így a kiírás alapján zongoraművész kamarapartneremmel, Szabó Ferenc Jánossal – akivel már többször is volt alkalmunk a szarvasi közönségnek játszani – felvettünk egy 20 perces műsort, amit Liszt Ferenc dalaiból állítottunk össze. Emellett a New York koncert kategóriában a nevezés feltétele volt az esetleges megnyert koncert 50 perces műsortervét is benyújtani, ami szintén Liszt dalokból áll. Most még nincs biztos információm, mikor és hogyan fog megvalósulni ez a nyeremény koncert, de mind az utazás kalandját, mind a teljes koncertműsor előadását izgatottan várom.

Hogy tudtál készülni a bezártság alatt?

Megvoltak a nehézségei, főleg amiatt, hogy a megszokott próba helyszínek zárva vannak, és vigyáznunk kell egymás egészségére, távolsággal, maszkkal, ahogy éppen tudunk. Emellett egy bizonyos lelki nehézség is adódik abból, hogy koncertek hiányában kiesik az ember a megszerzett előadói rutinból.

Nem hiányzott a közönség, vagy a zsűri visszajelzése a versenydarabod előadása közben?

Természetesen a közönség, mint atmoszféra hiánya sokat elvesz az efféle rögzített előadás élvezetéből, és a zsűri megjegyzéseit is örömmel vettem volna a verseny után. Most meg kell elégednem azzal a szűkszavú, de rendkívül kellemes visszajelzéssel, hogy nekem ítélték az első helyezést a kategóriámban.

Tatai Nóra (Fotó: Nánási Tamás)

A teljes énekhangzásodat sikerült átadnod így, online módon?

Az éneklés – és általában a zene – nagy titka, hogy nincs két ember, aki teljesen ugyanazt hallja, még akkor sem, ha nem egy felvételt fogad be. Így én sem tudom megmondani, pontosan milyennek hallanak mások, és azt sem tudtam befolyásolni, milyen eszközzel játsszák le a felvételemet, de általában véve én azt hallom, hogy úgy szól a hangom a felvételen is, ahogy megszoktam.

Azóta megnyílt a lehetőség arra, hogy ismét felléphess közönség előtt. Hol volt az első élő fellépésed?

Május 27-én a Bartók Rádió Márványtermében, ahol Szabó Ferenc Jánossal egy a szerelemről sokféleképpen szóló dalokból összeállított koncerten abban a megtiszteltetésben is részünk volt, hogy bemutathattuk a sikeres fiatal komponista, Kecskés D. Balázs kettőnknek dedikált dalciklusát.

Következő hangverseny, esetleg Szarvason, mikor lesz?

Szabó Ferivel az idén is pályáztunk a Nemzeti Kulturális Alap által kiírt támogatásra, ha megnyerjük, terveink szerint októberben Szarvason is elhangozhatna “Ingres hegedűje” című koncert-tervezetünk.

Tatai Nóra korábbi fellépéseiről itt olvashat további cikkeket, nézegethet képeket.

A megújult Tessedik Sámuel Múzeumban történt fellépésének galériája itt tekinthető meg.

Exit mobile version