Menu
in

Lezárult a „Szarvasi fiatalok a város kulturális örökségéért”

Záróbeszámoló a Top-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00344 sz. projekt befejezéséről

A TOP CLLD helyi felhívás keretében a „SZARVASÉRT” Alapítvány a városi, nemzetiségi, identitásformáló programok keretében a „Szarvasi fiatalok a város kulturális örökségéért” címmel négy programot valósított meg a 4-24 éves korosztályba tartozó fiatalok részvételével 2020. 03. 02.-2021. 06. 30-ig. A projekt költségvetése 3.000.000 Ft volt.

A projekt megjelent felhívásai arra hívták fel a fiatalokat, hogy identitásuk érdekében a városban honos három nyelv (szlovák, roma, magyar) szemszögéből közelítsék meg kulturális értékeiket.

A meghirdetett programok az alábbiak voltak:

  1. „A MI VÁROSUNK” rajzverseny
  2. „A MESE ÖRÖK” mesemondó vetélkedő
  3. „SZERETEM A VERSET” versmondó verseny
  4. „A MI DALUNK” dalverseny

Ezekre a versenyekre beküldött alkotásokat 15 tagú zsűri bírálta el minden alkalommal (5 szlovák, 5 roma és 5 magyarul beszélő és értő zsűritagunk volt)
Különlegességet adott ezeknek a programoknak az a sajnálatos tény, hogy valamennyit a hosszantartó járványhelyzetben kellett megrendezni.

Emiatt az Irányító Hatóság engedélyével a versenyeken szereplő fiatalok videófelvételeken küldték be előadásaikat, így tudtuk mellőzni a személyes részvételt.

Ez alól kivétel volt első programunk „A MI VÁROSUNK” c. rajzverseny (I. mérföldkő). Ezt 2020 tavaszán még úgy tudtuk megvalósítani, hogy az iskolabezárások miatt az otthon készülő rajzok összegyűjtve, az aktuális járványügyi szabályok betartásával jutottak el az Alapítványhoz. A zsűritagok külön vagy legfeljebb 3 fős csoportokban külön-külön tekintették meg a rajzokat.

Összesen 180 fiatal 187 db alkotását bírálták el, és a pontozólapok összesítése után dőlt el az öt korcsoport I-III. helyezése, illetve a különdíjak sorsa, 16 helyezett volt és 10 különdíjat osztottunk ki. A beküldött rajzokból kiállítást rendeztünk, amely szeptember 1-től november 30-ig volt megtekinthető a Damjanich u. 64. sz. alatti Civil Házban. Ekkor az iskolákban még folyt a tanítás és több óvodás-iskolás csoport tekintette meg a kiállításunkat.

Később a legjobb alkotásokból 2021. évre szóló falinaptárt is készített az Alapítvány saját forrásból.

Második programunkat a „MESE ÖRÖK” c. mesemondó vetélkedő 2020 októberében (II. mérföldkő) zajlott le. Erre összesen 88 gyermek küldött be felvételt egyénileg és csoportban is. A korcsoportok helyezettjei értékes ajándékutalványokat nyertek és 8 különdíjat osztottunk ki a zsűri döntése alapján. A legjobbaknak ajándékcsomagot (egészséges élelmiszercsomagot) is adományozott az Alapítvány.

Harmadik programunk a „SZERETEM A VERSET” c. versmondó verseny volt (III. mérföldkő), ami 2020 novemberében zajlott le.

Erre a versenyre 92 gyermek küldött be felvételt, amelyeket az előzőekhez hasonlóan a 15 tagú zsűri bírált el.

A korcsoportok helyezettjei ekkor is ajándékutalványokat nyertek és 12 különdíjat, valamint élelmiszercsomagot osztottunk ki.

Negyedik programunk „A MI DALUNK” dalverseny áthúzódott a 2021-es évre, s nagyon reménykedtünk benne, hogy ezt már személyes részvétellel tudjuk megrendezni. Sajnos nem így történt, a járványügyi szabályok még szigorúbbak voltak, mint korábban. Így ismét videófelvételek beküldésére kértük fel a résztvevőket. Erre a versenyre 108 gyermek küldött be felvételt egyénileg, duó-trió-énekkarként. Szintén ajándékutalvánnyal díjaztuk a helyezetteket, 9 különdíjat és szintén élelmiszercsomagokat osztottunk ki.

Ahogy benyújtott pályázatunkban szerepelt előzetes elhatározásunk az volt, hogy azok a fiatalok, akik nemcsak egy programunkban, hanem négy, három vagy két programon is szerepeltek külön elismerésben részesülnek.

Négy programon 4 fő, három programon 13 fő és két programon 16 fő vett részt.

Erre az eseményre már lehetővé vált a személyes részvétel. Ünnepi körülmények között a Civil Házban (szabad téren) adtuk át ezeknek a fiataloknak a díjakat 2021. június 11-én.
A rendezvényen fellépett Dósa Zsuzsanna színművésznő, az ünnepelteket szülők, nevelők, barátok kísérték el, akik vendéglátásáról a Szarvasi Gyermekélelmezési Nonprofit Kft. gondoskodott.

A négy programon valamennyi fiatal örömmel vett részt, és még nagyobb volt a díjazottak öröme. Hogy számukra emlékezetesebbé tegyük ezeket az eseményeket a díjazottak teljesítményét egy oklevéllel köszöntük meg, és ezenkívül minden résztvevő emléklapot kapott az eseményről.

A projekt végrehajtásáról 5 db kifizetési kérelmet nyújtottunk be, amelynek során a kapott előleggel elszámoltunk, kifizetési kérelmünket eddig 1.839.611 Ft-ban teljesítette az Irányító Hatóság.

Exit mobile version