Menu
in ,

Puskás és az Aranycsapat Szarvason lépett pályára

Puskás, a musical Szarvason

Puskás, a musical Szarvason (Fotó: Babák Zoltán)

Csütörtökön este az Erzsébet-ligeti sportpályán bemutatták az ország egyik grandiózus előadását, Szente Vajk – Galambos Attila – Juhász Levente: Puskás, a musical címmel Szente Vajk rendezésében.

A kezdés előtt Szabó László producer röviden köszöntötte és színpadra hívta Fekete Pétert, Dankó Bélát és Szente Vajkot. Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta, hogy tizenegy éve nem gondolták, hogy kicsi lesz a Szarvasi Vízi Színház, azonban a stadionokat ki lehet használni kulturális célokra. Elárulta, hogy Dankó Béla lobbizott, hogy Szarvason legyen Puskás előadás. Dankó Béla országgyűlési képviselő a szarvasi- és megyei foci sikereiről beszélt, és arról, hogy felújításra kerül a szarvasi stadion is. Szente Vajk rendezőtől megtudtuk, hogy már a következő projektet készítik elő Kőszívű – A Baradlay legenda címmel. Az előadást megtekintette Puskás Ferenc unokája és dédunokája is.

A produkció huszonhárom év története 1937 és 1960 között játszódik. Puskást 10 évesen látjuk először, ekkor igazolja le a Kispest, a zárása pedig a Real Madrid–Eintracht Frankfurt BEK-döntő, amikor 1960-ban – két év eltiltás után – Puskás a Real Madrid mezében négy gólt lő Glasgow-ban a Bajnokcsapatok Európa Kupájának döntőjén, és ezzel máig élő rekordot állít fel. A musical a világ legnagyobb futballistájának életébe enged betekintést.

„A Puskás, a musical a hazaszeretet, a barátság, a csibészség és a bátorság méltatása a világ legismertebb magyarja, Puskás Ferenc élettörténetének bemutatásán keresztül.” írja a szinopszis.

“Ez a darab nem egy futballmusical, fociznak benne a srácok, de nagyon erősen szól a magyar történelemről, a hatalom és a tehetség viszonyrendszeréről, a csapategységről, ezért ez egy többgenerációs musical, ami a negyvenes-ötvenes évek Magyarországáról szól” – fogalmazott a rendező, Szente Vajk a sajtótájékoztatón.

A történelem sötét oldalát láthattuk, amikor nem számított az sem, hogy a világ legjobb focistái számára a foci az élet, hogy mindannyiukban magyar szív dobog, hogy mindannyian nagyszerű emberek. A hatalom megzsarolta, megverte, börtönbe küldte, megfigyeltette azokat, akik számukra nem szimpatikusak.

Az előadásban élő személyeket idéztek meg, akik két fontos szereplőt kivéve – az egyik Vörös elvtárs, a másik Klára alakja – tanúi voltak az eseményeknek. A darab bemutatja azokat az éveket, amelyek sikereket, de lelki terhet is jelentett Puskásnak, és az Aranycsapatnak egyaránt, amiről még mindig keveset beszélünk, pedig hozzátartozik a történelmünkhöz.

Puskás Ferencet Veréb Tamás alakította teljes odaadással, lebilincselően mutatta meg az EMBER-t, hiszen Puskás megjárta a mennyet és a poklot. A tízéves Puskás szerepében Farkas Olivér állt színpadra. Puskás feleségét, Hunyadvári Erzsébetet Kovács Gyopár, Puskás szüleit, Náray Erika és Barát Attila alakításában láthattuk. Bozsik Józsefet, a gyerekkori barátot Fehér Tibor, gyermekként Vass Torda vitte színpadra.

Klárát Gubik Petra, Vörös elvtársat Chajnóczki Balázs alakította, mindketten nehéz szerepet kaptak, de kitűnően játszottak, hitelesen vitték színpadra az általuk megformált figurát.

Czibor Zoltán tragikus szerepében Pesák Ádámot láttuk. Az ő sorsába tekinthettünk bele kicsit mélyebben Puskás mellett, ami nagyon megdöbbentő, szomorú, elképesztő. Remek dalt írtak Czibornak, magával ragadó volt a színész játéka is.

Östreicher Emilt a jólelkű, jókedvű, tehetséges sportmenedzsert Szerednyey Béla, Sebes Gusztávot, az Aranycsapat nagyszerű szövetségi kaptányát Cseke Péter jelenítette meg, aki Farkas elvtárs háta mögött kötötte le a meccset az angolokkal, kész tények elé állítva a minisztert. Farkas Mihály, honvédelmi miniszter szerepébe Barabás Kiss Zoltán ugrott be, aki egyébként Puskás édesapját id. Purczeld Ferenc karakterét játssza. A miniszter szerepében alakítása nagyszerű volt!

Szepesi Györgyöt Juhász Levente jelenítette meg, aki szintén beugró a szerepre, eredetileg Alfredo di Stefano egyik alakítója, és nem mellesleg a zenét is ő jegyzi. Alfredo di Stefano szerepében Nagy Balázst állt színpadra csütörtökön.

Nagyszabású, impozáns előadást láttunk, lenyűgöző látványelemmel, sok táncos és gyermekszereplő, de kerekesszékes táncosok, artisták is voltak a színpadon. Volt „repülés”, néha egyedül, de az Aranycsapat tagjai is felemelkedtek a magasba. A tapsrendnél Szabó László producer név szerint hívta színpadra, és mutatta be a színészeket és az alkotókat.

Díszlettervező: Rákay Tamás, jelmeztervező: Kovács Yvette Alida. A dalszövegeket Galambos Attila írta, a zenét Juhász Levente szerezte. Zenei vezető: Károly Katalin Koreográfus: Túri Lajos Péter. A produkció sajtósa Lipcsei Betta volt, aki a sajtótájékoztatót is szervezte hétfőn.

Producer: Szabó László, rendező: Szente Vajk.

P.S. Az Aranycsapat csütörtökön este Szarvason: Puskás Ferenc/10: Veréb Tamás, Bozsik József/5: Fehér Tibor, Czibor Zoltán/11: Pesák Ádám, Grosics Gyula/1: Angler Balázs, Kocsis Sándor/8: Cseh Dávid Péter, Zakariás József/6: Pásztor Ádám, Budai László/7: Tarlós Ferenc, Lóránt Gyula/3: Illés Zoltán, Hidegkuti Nándor/9: Solner Dániel, Buzánszky Jenő/2: Lugosi Fábián, Lantos Mihály/7: Kovács Péter (szintén beugrott, mert egyébként Budai Lászlót alakítja).

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version