Menu
in ,

Egyhangú döntések születtek a szentandrási testületin

Szavaz a testület Békésszentandráson

Szavaz a testület Békésszentandráson (Fotó: Babák Zoltán)

A lejárt határidejű határozatok, valamint az átruházott hatáskörben végrehajtott feladatok beszámolójával kezdődött Békésszentandrás Nagyközség Önkormányzata testületi ülése hétfőn.

A bölcsőde beszámolóját követően Farkasné Sinka Dóra, a Szociális, Jogi és Ügyrendi Bizottság elnöke mondott köszönetet a jelen levő Yetik-Takács Éva intézményvezetőnek az ott dolgozók pandémia alatti kitartásáért, és problémaorientált hozzáállásáért.

Védőnői szolgálat munkatársai közösségépítőként fogták fel a pandémiás helyzetet, mint mondta Kovács Lászlóné védőnő, jobban megismerték egymást a szakmában dolgozókkal.

A Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálatát a beszámoló Albelné Benkő Beatrix családgondozó képviselte. Ezt a beszámolót is elfogadták a képviselők.

A testület korábbi, a közösségi együttélés alapvető szabályairól, valamint azok elmulasztásának jogkövetkezményeiről szóló rendeletét a Békés Megyei Kormányhivatal felülvizsgálta. Megállapították, hogy a helyi rendelet egyes elemeit magasabb jogszabály szabályozta, így azok a részeket ki kellett venni abból. Törvényességi felhívásnak megfelelően átalakították, és öt igennel elfogadták a módosított rendeletet.

600 mázsa barnakőszénre pályázik az önkormányzat, a kiszállítást szükség esetén megoldja a hivatal.

Döntöttek arról, hogy a szombati Családi napi rendezvényre hivatásos járőrszolgálat közreműködését veszik igénybe. Ezt a rendezvényre felszerelt berendezések értéke, illetve az emberek védelme teszik indokolttá.

Szent Gellért utca csapadékvíz-elvezetésével kapcsolatban elhangzott, hogy a közelmúltban hirtelen leesett csapadék megmutatta a csapadékvíz-elvezető rendszer gyenge pontjait, illetve annak egyes területeken annak hiányát. Sinka Imre polgármester véleménye szerint a végleges megoldás a belvízelvezetés projekt 3. és 4. szakaszában lesz majd.

Békésszentandrás és Öcsöd is szeretné, ha kerékpárút kötné össze a két települést, ezáltal a két megyét, mondta Sinka Imre polgármester. Konzorciumi megállapodást kötöttek annak reményében, hogy ez a megyei rendezési tervekbe be fog kerülni.

Zártkerti program keretében meghirdetett pályázati felhívásra a felület augusztus elején nyílik meg. Gondolatébresztőnek került a testület elé, de a következő rendkívüli testületin már dönteni kell róla. Amit tudni lehet: útfelújítására 18 millió a keret, ami a számítások szerint 4-500 méternyi stabil útalapra lenne elegendő, de sok paraméternek kell megfelelni, ami az összeggel együtt nagyon leszűkíti a kört, például az, hogy aszfaltútba kell csatlakoznia.

A testület minden napirendi pontot öt igennel fogadott el.

Exit mobile version