Menu
in ,

Bodonyi Dóra is megtisztelte a kajakosok évzáróját

Dobruczky Zsolt, Bodonyi Dóra és Szűcs Mihály

Dobruczky Zsolt, Bodonyi Dóra és Szűcs Mihály (Fotó: Babák Zoltán)

A versenyszezon lezártával pénteken egy vacsora kíséretében adtak számot az idei év eseményeiről, történéseiről a Szarvasi Kajak-kenu Club vezetői.

Szűcs Mihály elnök az évet a hazai és a nemzetközi versenyek eredményei alapján eredményesnek minősítette. Elmondta, a Magyar Kajak-kenu Szövetség a 103 egyesületet felvonultató rangsorában a 25. helyen állnak. Céljuk továbbra is az, hogy ezen minél előrébb kerüljenek. A jövőre nézve erősíteni szeretnék versenyzői létszámot ahogy a szabadidősök, úgy a versenyzők között is, mondta.

Miután Dobruczky Zsolt ismertette az egyesület gazdasági évét, Sík Márton, világbajnoki dobogós, olimpiai pontszerző elmondta, egy kormányrendelet alapján a kajak-kenu sportban is elindult egy akadémiai rendszer. A hat a regionális akadémia közül térségünk a szegedi illetőségű Vajda Regionális Akadémia alá tartozik.

Gratulált a versenyzőknek és az edzőknek az eredményekhez. “Legyetek ti is bajnokok!”, mondta mielőtt egy nagy tapsot kért az olimpiai bajnok Bodonyi Dórának, Szarvas város díszpolgárának.

A két edző, Bátor György és Nyerges Attila képes, videós beszámolóban foglalta össze az évet, majd jutalmazták a legjobb versenyzőket.

Az estét szokásosan a vacsora zárta.

Exit mobile version