Menu
in ,

Rendhagyó keretek között adták át a kamarai díjakat

A Dr. Gyalog Sándor Enlékdíjat Vozár Márton kapta

A korábbi évek hagyományaitól eltérően – az egészségügyi veszélyhelyzetre tekintettel – a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökségi ülésén adták át a kamarai díjakat, december 15-én, a kamara békéscsabai székházában.

„AZ ÉV BÉKÉS MEGYEI KAMARAI VÁLLALKOZÓJA 2020” díjat Szabó Gézának ítélte oda a kamara elnöksége, aki 40 éve ügyvezetője az orosházi Euro- Unior Kft-nek. A cég fő tevékenysége a kazángyártás és az egyéb gépipari tevékenység, mellette megőrizte a cégben a tűzvédelmi szolgáltatások elvégzését is. A céget sikeresen vezette az évtizedek során jelentkezett makrogazdasági változások és az olyan válságok idején, mint az utóbbi évtizedet meghatározó és kihívást jelentő 2008-as gazdasági világválság, vagy a jelenünket is meghatározó COVID-19 járvány. Az Euro- Unior Kft. árbevétele 2019-ről 2020-ra 40%-kal növekedett, 2020-ban árbevételének több mint 70%-a már nyugati exportból származott.

„AZ ÉV BÉKÉS MEGYEI IPARI VÁLLALKOZÁSA 2020” díjat a gyomaendrődi Hídknap Faipari Kft- nek ítélte oda a BMKIK Elnöksége, melyet Knapcsek Lajos, a cég tulajdonos- ügyvezetője vette át. A cég 2001-es alapítása óta a termelésre fókuszálva, piacképesen, eredményesen gazdálkodik, egyenletes, jó teljesítményt biztosítva jelentősen hozzájárul a megye gazdaságának fejlődéséhez. Stabil megrendelői bázisuk alapja a magas szintű szakmaiság és a tudatos szolgáltatói gondolkodás, hiszen munkájuk jó része kivitelezői megrendelés. CE minősítéssel rendelkező fa nyílászárókat gyártanak, bútorok készítésére kapnak megbízást. Fűrészáruval, lapáruval kereskednek, az üzemi termelés során keletkezett hulladékból brikettet készítenek, lakossági eladásra.

„AZ ÉV BÉKÉS MEGYEI KERESKEDŐJE, SZOLGÁLTATÓJA 2020” díjat az 1991-ben alakult családi vállalkozásként működő gyomaendrődi telephelyű Körpavilon Bt- nek ítélte oda a kamara elnöksége, melyet Tímár Attila Albin, a cég ügyvezetője nevében Tímár Elcock Barbara vett át. A Körpavilon Bt. 2005-től 2016-ig a Kondorosi Csárdát üzemeltette bérlőként, ahol a vendéglátás mellett szakács és pincér szakmunkástanulók oktatását végezte, 2013-ban tevékenységét bővítette, Nemzeti Dohányboltot működtet, 2018 óta építőipari részlege is működik. A társaság a koronavírus helyzetet rugalmasan kezeli, munkatársaival együtt a szigorítások idején is igyekeznek a cég gazdasági érdekeit, eredményességét a lehetőségekhez mérten maximálisan kihasználni. A Körpavilon Bt. eredményeit nagyban segítik a különböző szakmai versenyeken elért eredmények, a nemzetközi gasztronómia terén szerzett tapasztalat.

„AZ ÉV BÉKÉS MEGYEI KÉZMŰVES VÁLLALKOZÓJA 2020” díjat a békéscsabai Lengyel Mátyás ács- állványozó mester vette át. 50 éve dolgozik a szakmában, 20 éve a szakmája mestere. Több, mint két évtizede egyéni vállalkozóként tevékenykedik, gyakorlati és szakoktatóként ács, állványozó, zsaluzó, dúcoló, tetőfedő szakmákat oktat.

„DR. GYALOG SÁNDOR EMLÉKDÍJ KIVÁLÓ KAMARAI MUNKÁÉRT 2020” díjat Vozár Mártonnak, a BMKIK Kereskedelmi Tagozatból választott alelnökének, a BMKIK Turisztikai és Vendéglátó Szakbizottság elnökének ítélte oda az elnökség. Vozár Márton, a Pósteleki Rendezvényszervező Kft. résztulajdonosa, ügyvezető igazgatója, szakács és felszolgáló mester, felsőfokú áruforgalmi eladó, turizmus oktató, pedagógia és turizmusföldrajz szakos tanár, közoktatási vezető. Munkája mellett számos társadalmi funkciót is ellát, szakmai szervezetek vezetőségében vállal szerepet. Kamarai szerepvállalása a gazdasági önkormányzat munkájában közel 30 éves múltra tekint vissza. Hisz abban, hogy a kamarák betöltik köztestületi szerepüket, büszkén hirdeti a kamarai szolgáltatásokat és személyesen foglalkozik minden hozzá forduló vállalkozó problémájával a szakterületén belül. Ma is hittel vallja, hogy szükségük van a vállalkozásoknak egy olyan szervezetre, amely segít eligazodni a gazdasági élet jogszabályi értelmezésében és annak minden adminisztratív lebonyolításában.

BMKIK – sajtóközlemény

Exit mobile version