Menu
in ,

Oscarnak lelke van, csak leplezi

Timkó János a Furcsa pár ősbemutatóján 2021. december 17-én

Timkó János a Furcsa pár ősbemutatóján 2021. december 17-én

Timkó János 2016-ban a Valahol Európában Hosszú szerepére érkezett Szarvasra, azóta a Cervinus Teátrum egyik meghatározó arca. A nyári seregszemléken három alkalommal kapott díjat alakításaiért – 2017-, 2019-, 2021-es években. 2016-ban még a zenés szerepek voltak meghatározóak színészi pályáján, mára inkább drámai szerepekben láthatja a közönség.  Legkiemelkedőbb Tennessee Williams Macska a forró bádogtetőn Brick megformálása. Sikerének egyik titka – szerintem – a belső átlényegülés, hiszen minden esetben éli szerepeit. Énekhangját gálákon hallgathatja a közönség, amely betölti a tereket. Humorát a Kabaré jelenetiben csillogtatja meg, amire nem könnyen mondott igent. Most Neil Simon Furcsa pár egyik főszerepét, Oscar Madisont alakítja majd, Dósa Zsuzsa rendezésében.

Milyennek látod Oscart?

Slendrián, látszólag felületes, nem vesz komolyan semmit – hangsúlyozom, látszólag! Mert valójában ez sokszor álca. Érti, érzi a mélységeket… sőt! Egy szempontból talán szerencsés alkat, mert nem roppan össze a nehézségek terhe alatt, inkább a humorba kapaszkodik, kedveli a társaságot,  az élet kínálta pillanatnyi örömökkel fűszerezi a napokat. Ezekkel az eszközökkel próbál felülemelkedni gondjain, lazán kezelve a problémákat. Nincs híján érzéseknek, hiszen azonnal befogadja Félixet is. Épp csak nehezen viseli a kötöttségeket, szabadságvágya felülírja az általános normákat. Értelmiségi ember lévén próbál alkalmazkodni az adott környezethez, de ez nem könnyű számára. Mindannyian másképpen dolgozzuk fel a stresszhelyzeteket, a negatív hatásokat. Oscar humorral, cinizmussal és némi felelőtlenséggel oldja a helyzeteket. Van lelke, de nem egy nyitott könyv.

Milyen Oscar és Félix viszonya?

Hát tényleg olyan, mint egy házasság. Olyan együttélés, amikor két teljesen különböző ember összeköltözik, lépnek egymás felé, de minden igyekezet ellenére egy idő után egymás idegeire mennek. Nem akarnak meghasonulni, vagy akárcsak hasonlítani is a másikra, sőt! De valahogy mégis hatást gyakorolnak egymásra, ezt–azt még tanulnak is egymástól.  Azt is el tudom képzelni, amikor újra külön utakra lépnek, mindenki visszatér a saját életébe, és feladja, amit a másiktól tanult.

De itt a vége nem ez…

Hát… Félix átköltözik a lányokhoz, de meddig bírja majd? „Ő maga az, aki mindenünnen kirúgatja magát.” – mondja az egyik kártyapartner. Beköltözik, mindenkinek az agyára megy és szakítás a vége – ha csak nem változik.

Oscar is rászól a kártyapartnereire az utolsó jelenetben: „És nehogy nekem a földre hamuzzatok! Az én lakásom nem disznóól!”

Nyilván senki sem szereti a rendetlenséget, s bár Oscar részint lusta, részint még nem jött rendbe a válás után. Még éli a veszteségét, amit a válása okozott – a belső érzelmi káoszt slendriánságával leplezi. Mindig elfedi valamivel a fájdalmait– mondjuk egy poénnal. Őt is megviselte a válás, még ha titkolja is, a rendetlenség valószínű, ennek a depressziónak a része. Félix ebből mozdítja ki kéretlenül…

Milyen Timkó János és Ragány Misa kapcsolata?

Mindig is jóban voltunk. Igazából ötven kilométerre van a lakóhelyünk egymástól. Misa okos, jó humorú partner, jól tudunk együtt dolgozni.

Van egy másik partnered Roy…

Nagy Róbert alakításában Roy, Oscar könyvelője és a legjobb barátja, ő tudja a legtöbbet Oscarról és átlát Oscar felületességén. Aggódik Oscarért, igyekszik terelgetni – ez igazából egy klasszikus férfibarátság köztük.

A többi játszótársad?

Nagyon jó az egész csapat: Dorogi Peti, Papp Csabi, Magyari László- Macska, és nem utolsó sorban Vanya Timi és Enyingi Zsófia. Mindenki nagyon jókat játszik, tele izgalmas pillanatokkal.

Újra Zsuzsával dolgozol, már nagyon ismeritek egymást…

Nem volt teljes a próbaidő, miattam megbicsaklott egy kicsit. Amikor visszajöttem gyorsan vissza kellett állnom, a többieket nem hátráltathattam. Zsuzsa nagyon türelmes volt.

Azt mondtad szereted Neil Simon írásait. Miért?

A Furcsa pár előtt felolvastuk a Mezítláb a parkban című drámáját is. Csak Neil Simon tudja annyira jól megfogni az emberi gyengeségeket – tudom, mondtam ezt már Székely Csabáról és Martin McDonaugh drámáira is – de Neil Simon tipikusan amerikai happyendes történetben fogja meg az emberek gyarlóságait. Kedves, aranyos humorral fűszerezve, amely sosem bántó. Székely Csaba és Martin McDonaugh írásaikban nyersen, keményen fogalmaznak, amit szeretek, de kell a Neil Simon féle finomabb fogalmazás is, kell a romantika néha és a könnyedség.

A Cervinusban decemberben miben láthatnak a Furcsa páron kívül?

Lesz Sors bolondjai és lesz Kabaré, mindkettőben játszom.

János, novemberben volt egy bemutatód Budapesten…

Az Átrium Színház a Jurányi Házban Szűcs Zoltán Megálló című drámáját mutattuk be. Nagyon jól sikerült, jó kritikákat is kaptunk.

Olvastam, hogy az előadás után drámapedagógiai foglalkozás volt, amit nagyon jó ötletnek gondolok…

Igen, volt egy drámapedagógiai foglalkozás két csoportban, nagyon jó volt a beszélgetés a nézőkkel. Nem hittem, hogy érdekli őket egy beszélgetés, de igen. Számomra új élmény, mert a nézők megnyíltak, kreatívak voltak, elképesztő élmény volt!

Miben játszol még?

A Pince Színházban Tasnádi István Hölgyek öröme és a Bohém Társulatnál a Babaváró party című musicalkomédiában játszom.

János, köszönöm szépen a beszélgetést, sok sikert kívánok neked a szerepeidhez, élményeket a közönségtalálkozókon, de most sok örömöt Oscar szerepéhez!

Galambos Edit

A fotót Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version