Menu
in ,

Erős mezőny az U13-asok tornáján

A szarvasi U13-asok első mérkőzésüket a gyomaendrődiek ellen vívták. A képen Batta Zalán gólja előtti pillanatok.

A szarvasi U13-asok első mérkőzésüket a gyomaendrődiek ellen vívták. A képen Batta Zalán gólja előtti pillanatok. (Fotó: Babák Zoltán)

Szombaton rendezték a XIII. Szarvas Kupa Cziglédszky Sámuel-emléktorna U13-asok számára kiírt fordulóját. Erre a megmérettetésre a Békéscsaba 1912 Előre SE U12 és U13-asai, az UFC Kecskemét, a Lurkó Focimánia FK, a SZEOL SC I. és II. csapata, a Gyomaendrődi GyLE, a Békéscsaba UFC, valamint a Szentesi Kinizsi nevezett.

Jól kezdtek a mieink. Az első mérkőzésen öt gólt szereztek. Sajnos a továbbiakon – egy a játékvezető által érvénytelenítettől eltekintve – nem sikerült hálóba találniuk. Ezen ok miatt egy kis hiányérzet maradt Adamik Vilmos edzőben, aki a 3-5-be várta volna a fiúkat.

Két csapatnál is több labdarúgója jelentkezett játékra, akiket igyekezett is játszatni. Ugyanakkor a heti két edzést a karanténok okozta gyér edzéslátogatottság jellemezte. Így nehéz egységes csapattá kovácsolódni, összeszokni, fogalmazott az edző.

A hozzáállással nem volt baj.

Amit kért tőlük, azt igyekeztek megcsinálni. A kapott gólok ellenére is mentek, nem törtek meg, mondta Adamik Vilmos. A fiúk végül a nyolcadik helyen zárták a kupát.

A dologhoz hozzá tartozik, hogy a Szarvasi FC 1905 U13-asai közül az idén a Békéscsaba UFC-hez igazolt Závoda Zente és Nyemcsok Levente a csabaiak tíz góljából vagy hatot rúgott. Ezek a gólok most nagyon hiányoztak innen. Ezzel a hat találattal a csabai UFC-t a negyedik helyre lőtték. A Szarvasi FC 195 ellen a csabai UFC 3-0-ra nyert.

Az aranyért a Békéscsaba 1912 Előre SE U13 és a SZEOL SC I. csapatai mérkőztek. Ez a csabaiak sikerét hozta. A bronzmeccsen a Békéscsaba 1912 Előre SE U12-esei a csabai UFC-t verték 1-0-ra.

A Szarvasi FC 1905 U13-as csapata (Fotó: Babák Zoltán)

A szarvasiak a 7-8. helyért zajló helyosztón 0-0 után a kecskemétiektől büntetőkkel kaptak ki, és zártak nyolcadikként.

Szarvasi FC 1905 U13: Babecz Áron, Pálinkás Pál, Nádi Sándor, Adamik Áron, Bakulya Mirkó, Varga Bence, Gyalog Gergő, Mikó Áron, Neumann Kristóf, Styecz Dominik, Kasnyik Bence, Batta Zalán.

A gólkirály Nagy Zsolt lett (Békéscsaba 1912 Előre SE U13). A legjobb játékosnak Varga Leventét (Békéscsaba 1912 Előre SE U12), legjobb kapusnak a Takács Ervint(SZEOL SC I.) választották.

A legjobb hazai játékos Varga Bence és Adamik Áron lett.

Exit mobile version