Menu
in ,

Kihirdették az idei Diós Kristóf Természetfotó Pályázat díjazottjait

Kihirdették az idei Diós Kristóf Természetfotó Pályázat díjazottjait

Kihirdették az idei Diós Kristóf Természetfotó Pályázat díjazottjait

A szarvasi Vajda Péter Evangélikus Gimnázium második alkalommal hirdette meg országos természetfotó pályázatát a magyarországi evangélikus középiskolák diákjainak. A Reál hét rendezvényei között került sor a pályázat eredményhirdetésére, amelyet az érdeklődők online követhettek az interneten.

Az eredményhirdetéssel egyidőben nyitottuk meg diákjaink fotóiból megrendezett kiállítást Ezer színnel száll a szél címmel. A képeket a digitális oktatás ideje alatt készítették a tanulók rajzórai feladat keretében. A beküldött házi feladatokból Murányi Viktória tanárnő készített válogatást, amely a Szarvasi Járási Hivatal épületében volt megtekinthető. A kiállítást a járványhelyzet miatt iskolánk diákjai közül kevesen tekinthették meg a helyszínen, így az „hazaköltözött”, és jelenleg a gimnáziumban tekinthető meg. A kiállítás újranyitását Garai Hajnal előadása színesítette.

Ezt követően került sor a természetfotó pályázat eredményhirdetésére. A pályázattal egykori diákunkra, Diós Kristófra (1994 – 2018) emlékezünk. Kristóf a Szegedi Tudományegyetem biológus hallgatója volt. Nagyszerű természetfotóival több országos és nemzetközi versenyen ért el eredményeket. Rövid, de eredményes életét, barátságos személyiségét intézményünk a verseny mellett egy állandó kiállítással őrzi.

Az idei pályázatot három kategóriában hirdettük meg:

  1. Vizek mentén
  2. Állatok hazánk tájain
  3. Az ember és a természet örök kapcsolata

Felhívásunkra 7 evangélikus középiskolából 21 diák 73 fotóval nevezett. A beérkező képeket kóddal láttuk el, majd ezt követően egy háromfős szakmai zsűri bírálta el azokat. A zsűri tagjai:
Szuhaj György művésztanár
Dr. habil. Jakab Gusztáv egyetemi docens, intézetigazgató, MATE
Kiss Márton, a VPEG 12.A osztályos tanulója, a 2020-as Diós Kristóf pályázat egyik nyertese, “Az év ifjú természetfotósa” 2021-ben

Első lépésként kiválasztották a 73 fotó közül azokat, amelyek a fotókiállításon részt vesznek, majd ezekből kategóriánként az első három helyezettet. Csak ezt követően került sor az alkotók beazonosítására.

Emellett két különdíjat adunk ki. Az egyiket a pályázat fő támogatója, egykori öregdiákunk nevében, a másikat a gimnázium tantestületének szavazatai alapján, a legjobb szarvasi fotó részére. Valamennyi pályázó Emléklapban részesül.

A díjazott és a kiválasztott fotókból 2022. májusában kiállítás készül, ami a Cervinus Teátrum aulájában lesz látható.

A versenyt és a kiállítást a Szarvasi Vajdás Öregdiákok Baráti Körének támogatásával rendezhettük meg.

Oklevélben részesül, és a májusi kiállításon bemutatásra kerül pályamunkája:
• Rontó Máté
• Szűcs Benedek

A zsűri által díjazott pályázók pénzjutalomban részesülnek.

Vizek mentén kategóriában:

3. helyezett: Egyszer volt erdő – Farren Hanna (Kőszegi Evangélikus Gimnázium)
2. helyezett: Jégtündérek – Gergely Marcell Miklós (Kossuth Lajos Evangélikus Gimnázium, Miskolc)
1. helyezett: Vihar előtt – Márkus Boróka (Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum, Sopron)

Állatok hazánk tájain kategóriában:

3. helyezett: Hello – Márkus Boróka (Berzsenyi Dániel Evangélikus Líceum, Sopron)
2. helyezett: Darvak a láthatáron és azon túl – Pálos Veronika (Deák Téri Evangélikus Gimnázium, Budapest)
1. helyezett: Darumadár fenn az égen – Pálos Veronika (Deák téri Evangélikus Gimnázium)

Ember és természet örök kapcsolata kategóriában

3. helyezett: Elengedés – Bácsik Máté (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium)
2. helyezett: Duna-part este – Koren Magdolna (Deák Téri Evangélikus Gimnázium)
1. helyezett: Magányos csónak – Gácsi Gergő (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium)

A pályázat fő támogatójának különdíját kapta:
Tükör – Gácsi Gergő (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium)

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium tantestületének különdíja:
A tökéletes modell – Kepenyes Balázs (Vajda Péter Evangélikus Gimnázium)

Szeretettel gratulálunk a díjazottaknak! A támogatóknak köszönjük a pályázat megvalósításához nyújtott segítséget.

Reméljük, hogy sok fiatal választja ezt a szép kikapcsolódást, leli örömét a természetjárásban és fotózásban, és közülük minél többel találkozunk a két év múlva meghirdetett pályázat résztvevői között.

Kitajkáné Szántai Mária igazgató

Exit mobile version