Menu
in ,

Amikor Kossuth Lajost tiszteletbeli elnökké választották Szentandráson

Dr. Dobos Ágoston református lelkész emlékezett a forradalomra Békésszentandráson

Dr. Dobos Ágoston református lelkész emlékezett a forradalomra Békésszentandráson (Fotó: Vásári Erzsébet)

Lóránt Lujza szavalatával kezdődött az 1848-49-es eseményekre történő megemlékezés Békésszentandráson a Kossuth-szobornál.

A Szentandrási Dalkör és az iskolások műsora után dr. Dobos Ágoston református lelkész mondott ünnepi beszédet, amit az apostolok köszöntésével kezdett.

Három, a szívéhez közel álló dokumentumot hozott magával, mondta, egy bibliait János evangéliumából, egy szentandrási történelmi és egy családi dokumentumot.

Az – akkor még Szentandrás – történelmének érdekes epizódja volt az az esemény, amin a Szentandrási Szabadelvű Népkör húsz évvel a forradalom kitörése után tiszteletbeli elnökévé választotta a szabadságharc bukása után olaszországi száműzetésében élő Kossuth Lajost, elevenítette fel a másfél évszázada történteket a református lelkész.

Dr. Dobos Ágoston elmondta, hogy 116-an jöttek össze az 1869. január 31-i eseményre, aminek jegyzőkönyvéből kiderült, hogy amikor – a forradalom kitörését 20 évvel követő ülésen – Kossuth Lajos neve elhangzott, szűnni nem akaró éljenzés tört ki. A döntésről levélben értesítették Kossuthot. A Csányi Barna segédlelkész megfogalmazásában kelt teljes levelet fel is olvasta a nap szónoka.

Az ünnepet a Szentandrási Dalkör, majd koszorúzás zárta.

Fotó: Vásári Erzsébet

Exit mobile version